Az internet egy nagyon érdekes hely. Borzasztó, és egyben izgalmas is. Azért írom ezt a két jellemzőt, mert sokszor amiket látok a közösségi médián mindig felforgatja a gyomrom, és leginkább leiratkoznék róla. Ott van viszont az érem másik oldala. Van, hogy a véletlen folytán belebotlunk egy olyan dologba (legyen itt szó könyv, film, vagy éppen zenéről), ami hirtelenjében felkelti az érdeklődésedet és egy kis gondolkodás után, vagy gondolkodás nélkül, a kíváncsiságtól hajtva belemerülsz abba az egy dologba. Velem is kb. ugyanez a dolog történt pár héttel ezelőtt. Nem állt szándékomban keresni semmit, csak szimplán felmenten, és egy együttes hirdetése megragadta a figyelmemet. Hogy miképp ragadta meg a? Értelemszerűen a klip egy részlete ragadta meg és kezdte el fúrni az agyamat, hogy vajon mindvégig ilyen intenzív a klip, vagy csak részben, és maga a zene is egész végig ilyen jó? Kis habozás után rákerestem az együttesre és bizony bankot robbantottam velük! Egy új, teljesen friss együttes, akik Graphic Nature néven futnak és valahogy érdekes kettős, a nu metál/metalcore vonalon mozognak. Ez a új csapat nem olyan régiben (február 17-én) eresztette a világra az első lemezüket, a A Mind Waiting To Die címen, és már első hallgatásra igazi favorittá avanzsálódott nálam. a 10 tételt tartalmazó korong igazi káosz, kényelmetlenség és megkeserítően agresszív intenzivitás egyvelege! És itt nem akarok túlozni: ha 2023-ban a Slipknot kiadna egy lemezt, és azt mondanák visszatérnek az első kettő korszakához, nálam a Graphic Nature lemeze lenne a MINIMUM!!! kritérium ahhoz, hogy elfogadjam az új Slipknot lemezt! De, mivel ez úgysem fog megtörténni inkább maradjunk meg A Mind Wating To Die lemeznél (hehehe).
Amikor először hallgattam végig a lemezt, nekem elsősorban stílusügyileg inkább a Noisecore/Beatdown Hardcore jutott eszembe bár bizonyos pontoknál úgy hallja az ember, hogy effektekkel megtuningolt Deathcore lenne. A Nu Metál jelző csak akkor kezdett el bennem igazán felcsillanni, amikor meghallottam a különböző zenei és elektronikus átvezetőket és intro-kat. Szabályos Drum’n Bass és Dark electro hatások jelennek meg benne, ahol fogtam a fejem: Ez tényleg lehetséges? Ennyire sötét, hangulatában nyomorúságos és zakkant hangzás párosul a pulzáló középgyors tempókkal és igazán faltörő hatású riffekkel? Zakkantságában azonnal a Korn jutott az eszembe és elektronikai részről a Prodigy, viszont riffelésben és tempóban sokkal inkább a Slipknot és egy Underground-abb banda, a Slaves on Dope első lemeze villant föl nekem.
A borítóról elsőkörben beszélnék, mert a zene nagyon megérdemli, hogy darabjaira szedjem: Semmi extravaganza, rajzolt, tradicionális Metál jelleg nincs benne, azonban nagyon jól reflektálja magát a zenét és a stílust is egy picit ami kaotikus, de nem feltétlenül ez a kontrolálatlan kaotikusság jellemzi, mint a korai The dilinger Escape Plan anyagokat. (megjegyzem a mai imádom a korai anyagaikat) Egy lány vagy hölgy ül a terem közepén egy széken, ami megadja a kellő kísértetieséét és kényelmetlenséget. És első ízben jut eszembe a 2005-ös Constantine film vége, csak hiányolom a törött üvegdarabokat a padlóról és néhol egy-két kisebb vértócsát. Ha ezek az extrák rajta lennének a borítón, egy másodperc alatt megvásárolnám a CD-t, habozás és meggondolás nélkül.
Na de térjünk rá a zenére! Intrónak itt 404 ami a 40 másodpercével picit ködösít, nem tudjuk mire számítsunk. Aztán máris kapjuk az áldást a Sour-al ami megadja a kellő Slipknot/Korn hangulatot. Sok disszonáns és érdekes hangzást felvonultató gitár igazán eleven mozog a hangszórókon, a dobok intenzitása beindítja az agyam legprimitívebb sarkát, hogy törjek pusztítsak és mikor azt hinném, hogy jönne egy erőteljes mélyre hangolt Breakdown, erre kapunk a Drum’n Bass átvezető részt, amit zseniálisnak találok és utána üt be keményen a Breakdown. Kreativitás terén csillagos 5-ös jár ezért a dalért. Jön utána az Into The Dark ami szintúgy bővelkedik disszonáns Korn-os elemekkel, de a DÜH! faktor az hatványozottan veri a plafont. A dobhangzás és főleg a pergődobnak a hangzása engem már most megvett kilóra, annyira erőteljes, hogy szabályosan berepeszti a dobhártyámat. Az Into The Dark-nak a vége ami egy kőkemény, igazán földbe döngölő, betonporlasztó Breakdown, amit elfogok menteni magamnak mint az eddigi legsúlyosabb Breakdown 2023-ban!
A Killing Floor című nóta (amihez egy elég bizarr mód ijesztő és nyomasztó klip is készült) egy igazi kaotikus sláger nóta! A kezdő elektronikus indulója elég vészjósló és sötét, az utána következő riff meg szabályosan lehúz a földre mindent és mindenkit! Itt jobban dominál a Slipknot hatás és ha jobban fülel az ember hallhatóak a Dj scretch elemek is benne, nem túlságosan hátul, de éppen hogy hallható. Nevezzük némi háttérzajnak, de így is megadja a zene hangulatát. A vokálos, Harvey Freeman suttogása és erőteljes magas üvöltése remekül passzol a zenéhez és a zene atmoszférájához. Mintha nemes egyszerűséggel, tele lenne a hócipője mindennel és ahelyett, hogy öngyilkosságot követne el vagy tömegmészárlásba kezdene, vagy vinnyogna egy kört a közösségi médián, az egész negatív energiáját ezekbe a dalokba fekteti. Na Sleeples nóta elektronikus Intro-ja emlékeztet a leginkább a Slipknot-ra, pontosabban az Eyeless elejére! De intenzitásban se marad el mellette, legalább annyira súlyos mint ahonnét nyerték az inspirációt! A gitártónus meg, maga a súly! sokan mondják, hogy a mélyre hangolás ostoba dolog semmi energia nincs benne és kivesznek a magasak. Hát én ezzel mondjuk nem feltétlen értek egyet. Egy adott műfajnak lehetnek koncepcionális jellemzők, ilyenek például a mélyre hangolt gitárok. És sosem lehet elég mélyre hangolni! (hehe)
A másik igazi sláger nóta, a White Noize ami azonnal megvett kilóra és ennek a lemeznek az igazi csúcspontja! Itt lehet a legjobban érzeni, hogy valami átmenet a zenekar a Nu Metál és a Noisecore közt, mert annyi sok gitáreffekt hangzás jelenik meg, hogy csak kapom föl a fejem, hogy ezt hogy a viharos bánatban csinálják??? (költői, természetesen tudom hogyan csinálják). Harvey itt is a Breakdown előtt egx jól felépített szöveggel eladja magát nekünk és utána jön a komplett pusztulás és a konkrét fehér zaj outro-ként.
A 90 egy érdekes átvezető elektronikus montázs, ami add némi pihentetőt az agyamnak, hogy feldolgozzam a történteket, de ez a pihenő sem tart sokáig, mert utána azonnal jön a Bad Blood és vérző füllel konstatálom magamban, hogy még rohadtul nincs vége a táncmulatságnak és lehet ezután a lemez után egy kis pihenőre térek meg. A Twisted Fear középtempós döngölős témájával nem feltétlenül tűnik ki a többi dal közül, de a dalban vannak igazán érdekes ritmikai megoldások, amikre nem is igazán számítottam. Pedig már azt hittem találok benne egy töltelék nótát, amit kevésbé fogok szeretni. Utána jön a Headstone ami ugyanúgy egy igazán nagy kedvencemmé avanzsálta magát. Prodigy-s jellegű intro-jával és utána következő mélyebbre hangolt Korn-os riffel, dettó megvette az én sötét, kaotikus lelkemet. Ráadásul itt a dal közepén szintén van egy jó Breakdown rész amit szintén kiemelnék, de sok „elit” Breakdown örült tucatnak nevezné. De erre szokás azt mondanom: Nem tud érdekelni a véleményük! (hehe). A fő gitárriff mellett lehet hallani némi gitárszínezéseket is amitől a Creepy(ijesztő) faktort még jobban megdobja és még inkább kényelmetlenül kezdem érezni magam, hogy valami rossz fog történni. És megtörtént… Az utolsó Breakdown ami a főriff, csak lassabban játszva! Ettől súlyos ez a nóta! A Deathwish meg detto egy igazi rifftombolással indul és újfent megjön a korai Slipknot hangulat, sok-sok disszonáns témával és irritáló színezésekkel! Remek húzás a fiúktól és ezt a dalukat tartom eddig a legtempósabbnak a lemezen.
Az A Twin egy igazi kakukktojás, de nem úgy kell gondolni rá. Aki nem hallgatott olyan Hip-Hop zenét amit átjárt egyfajta nyomasztóság, vagy kilátástalanság az nem tudja miről beszélek. Viszont ha Nu Metálos szemszögből nézem a dolgot ez egy remek Linkin Park-os Hip-Hop/eletronic átvezető rész. Az utolsó dalnál, a The Downpour-nál picit meglepődtem, mert itt mintha Harvey-nak egy fajta tiszta ének prototípusát hallanám a refrénnél, ami még 100%-ban tiszta ének, de ez egy jel a számomra. Lehet a jövőben hallani fogunk tőlük több tiszta éneket és ez csupán kísérlet arra, hogy ezt hogyan fogadjuk. Engem megfogott, bár picit ilyen B kategóriás Deftones-os elszállós és ezzel egyidőben súlyos betonozós és ijesztő nóta.
Nos… Azt hiszem sikerült megint egy új Nu Metál bandát találnom akire érdemes lesz odafigyelni és a Nemzetközi oldalak egy része is erre figyelmeztet minket! Én mondjuk ennek módfelett örülök, mert elég nehéz olyan Nu Metál együttest találni, akik igazán súlyosan és Dark-osan csinálnak dalokat. És még egy megjegyzés:
Ha a Slipknot maradt volna végig az Iowa szinten, akkor szerintem minimum így szólalnának meg! De mivel nem és inkább a puding osztályt választották, itt van helyette a Graphic Nature!
Minden tiszteletem a tiétek! Szereztetek magatoknak egy új rajongót és VIP jegyet a Top 10-es listámba!
