Rebel: Tűzön Vízen Át (2022)

Kimaxolt Pallos Metál

Újabb felkérést kaptam, ezúttal Szaládi Károlytól, azaz Carlo-tól, hogy lenne-e kedvem megírni a legutóbbi Rebel lemez, a 2022-ben megjelent Tűzön Vízen Át kritikáját. Természetesen elválaltam, méghozzá két okból:

1. Ha ismerősök, haverok megkérnek, hogy írjak a lemezeikről, én azt örömmel vállalom, de előre szoktam jelezni, hogy hiába haverok, nem kegyelmezek senkinek (hehe) !

2. A metál műfajnak abba az ágába fogok magyar viszonylatban betekintést nyerni, amit elég keveset hallgatok és egy olyan, Se Veled, Se Nélküled állapotban vagyok vele, mert a Rebel együttes igazi tradicionális power metalt játszik az underground színtéren. Power metal-t én sokszor hős, vagy pallos metálnak szoktam becézni (nem gúnyolni, ezt jobb ha most leszögezem), mivel nekem sokszor nagyon vidám, benne túlzóan sok  dallam és harmonizálással, és a szövegeik is többségében lovagokról, sárkányokról, mágiáról szól. Gyakorlatilag mindenről, ami a Fantasy világára, vagy bizonyos letűnt hős korokra épül. Ebből persze kivétel a Sabaton, de azt a bandát inkább el is engedném ennyivel, csakhogy megemlítsek egy ellenpéldát. És ezért érzem sokszor azt, hogy nem feltétlenül az én zenei világom, persze azért ezt nem jelenti azt, hogy nem hallgatok és szeretek néhány bandát. Csak a rend kedvéért néhány kedvencem: Primal Fear, Blind Guardian, Dynazty, Brainstorm, Hammerfall és még talán lehet merész húzás tőlem, de még a Helloween-t is ide sorolnám.

Visszatérve a Rebel-re: A Rebel együttes egy több mint 10 éves banda, és Szaládi Károly vezetése alatt először csak projectként indult, végül aztán úgy alakult a dolog, hogy egy komplett zenekar lett belőle. Az első lemez ami megjelent tőlük az a 2015-ös Ha Eljön Majd a Vég volt. 2019-ben jelent meg a második anyag, Sakálok Földjén címmel. Habár A Tűzőn Vízzen Át az első Rebel lemez amit hallottam tőlük, nagy igyekezettel és alapos hallgatással kezdtem tanulmányozni és élvezni a lemezt. Itt szeretném megjegyezni, hogy bizonyos késéssel, mert Carlo húsvét előtt keresett meg, úgyhogy ezúton is elnézést a késéssel. Az élvezeti részével igazából nem volt akkora gond, mert a zenekart már láttam párszor élőben az S8 Underground klubban, amikor a Préda zenekarban tevékenykedtem és kicsit meglepett, hogy a formációban két ismerős arcot is felfedeztem. Ezek pedig Jurinkai Péter és Cselenyák Balázs gitárosok. Balázst még régebbről ismerem Dorog és Esztergom körzetéből és nagyon is jól tudom róla, hogy egy hatalmas nagy power metal rajongó és piszok jó gitáros. Jurinkai Petit meg több kisebb zenekarban is láttam már, de mindig lenyűgözött a stílusa és ahogyan szólózik a srác. Érdekes, hogy amikor legutóbb láttam őket 3 gitáros volt a bandában és a 3.-ik tag egy portugál srác, Raul Gornichar, aki szintúgy egy igazán ügyes gitáros. A 3 gitár célja értelemszerűen az, hogy az összes gitárharmónia élőben is jelen legyen, illetve, ha ikergitárszóló van, akkor a ritmust ne csak a basszusgitár vigye. Ezzel mondjuk egyetértek, de nem minden esetben, mert mivel én Dismember-en nevelkedtem, ott nem feltétlen minősült kötelezőnek élőben. Azonban így utólag kiderült, hogy Raul nem sokáig maradt a bandában, ugyanis nem is olyan rég elváltak útjaik. Az okokat nem tudni…

A doboknál Seiben Sándor püföli a bőröket, a mély basszusgitár meneteket meg Maros Richárd ropja remekül, feszesen tartva a ritmusszekciót.

A lemez 2022 november 21-én látta meg a napvilágot és a Burning Sun Records gondozásában még kazetta formájában is lehet kapni. Az első ami nekem elnyerte a tetszésem az a lemezborító, de azért érdemes megjegyeznem: tipikus power metal lemezborító, de annak viszont egész pöpec. Mondom! Lovag, koponyák, háttérben viharfelhők és villámok. Klisésnek klisés, de igényes!

Azt is el kell ismernem, hogy lemez hossza pont az én hallgatási feltételeimnek megfelelő, nem lépi túl az 50 percet, vagy egy órát, amit power metal bandáknál sokszor indokolatlannak gondolok, hacsak nem progos is egy picit a banda. De itt ettől nem kellett tartanom. 9 dal és pont! Amelyik dal egyből elnyerte a tetszésem, az maga az első tétel, ami egyben a címadó nóta, a Tűzön Vízen át. Klasszikus power metal hangulatú, fülbemászó dallamokkal, a 3 gitárt külön-külön is nagyon jól hallani és amire különösképpen tudom határozottan felmutatni a hüvelykujjamat, az maga a hangzás. Nem mondom, hogy hibátlan a masterelés (a vokálok előrébb vannak egy hangyányit, de ez értelemszerűen az én stikkem), de azért most hallok úgy magyar power metal együttest, hogy egyensúlyban van minden hangszer. Lábdob, tamok, pergő, cinek. Nem tudom, hogy a dobfelvételeknél használtak e Trigger-t a lábdobokhoz, mert egyenletes is, egyben organikusnak is tűnik. Károly énekhangjára nem hiszem hogy tudnék panaszkodni, mert élőben is lehozza ezt a produktumot még mélyálomban is, a víz alatt és persze megemlíteném, hogy nem az a tipikus power metal énekes, akinek selyemhangja lenne, mint egy eunuchnak, hanem valahol a kettő közt mozog és éppen ettől ideális a zenéhez. Elvégre ő a zenekar vezetője és pontosan tudja, hogy mit akar visszahallani.

A következő nóta, A Harcos szintúgy remek harmóniákkal indul és ez picivel heavy metalosabban szól, és néhány pontnál eléggé Running Wild-osan is hangzik. Na persze ha a mostani Running Wild-ot venném alapul akkor inkább a Harcosra tenném le a voksom. Ami megtetszett a Rebelben az éppen az, hogy nem az a technikásabb power metál, ahol összevissza mennek a virgázások, és a harmóniatémák is iszonyat tempósak, hanem egyfajta köztes átmenetet képeznek, hogy egyszerű, de azért adnak némi kihívást is. Ezt már csak tudom hiszen én is gitározok (hehe) !

Harmadik dalnak jön az Őrző, és ez mondjuk kevésbé fogott meg ugyan, de mindenképp egy olyan dalnak gondolom, ami koncerten kötelező a csapatnak tolnia. És azt még megemlíteném, hogy a gitárszólók igazán figyelemreméltóak. Nem tudnék rájuk panaszt tenni mert minőségiek.

Következő nótának jön a Gladius, ami picit meglepett, főleg az introja és a kezdőriffje miatt, mert nemcsak fogós, hanem egy jóféle betonozós riff. Utána jön egy kisebb Manowar-behatás, de természetesen nem maradnak meg annál nyomvonalnál, hanem egyből rákapcsolnak és ez egy igazán különleges kémiai eredményt hozz létre, amire én is azt tudom mondani: ez igen!!!

5. nóta: Prófécia. Nem tudnék mit hozzáfűzni a dalhoz, mivel az összes középtempós power metal dal klisé fel van vonultatva benne és méghozzá elég profi módon. A szólókra továbbra is azt mondom, hogy mestermunkák, de néha úgy érzem nem feltétlenül kellenek az üres helyekre, mert lehet maga a főriff is elég lenne, de mivel 3 gitár van benne és power metal… Számat ezt illetően befogom.

A Démon talán a másik igazán kedvenc dalom a lemezről, különösen az intrója miatt. És ezt el is magyarázom miért: ha egy dalnak van egy jó nyitánya, azzal elég sok embert lehet megvenni kilóra, és ez a dal az élő példa rá! A dal többi része pedig sodorja tovább a hallgatót, ahogy mennek a lábdobos beszámolások és utána megindul a nóta, na, ezt még melodeath nótának is el tudnám képzelni.

A hetedik tétel, a Kitaszított is inkább a fogékonyságra fókuszál riff ügyileg és nem lenne rossz a szemeben a dal, de őszinte leszek, valami extra hiányzik belőle. a refrén az kifejezetten kellemes és egyben aggresszív, de az összkép itt nem teljesen állt össze nekem. Lehet, másnak viszont ez fog majd pont tetszeni ennél a dalnál, kitudja.

Jön a Júdás Átka, ami nekem csöppet nosztalgiázós nóta, mert egyből a Helloween ugrott be a hallatán, leszámítva a szólórészeket, amik inkább hard rock-osan szólalnak, de lehet, hogy direkt ilyen koncepcióval lett megkomponálva. A gyors témák a dalnál kifejezetten tetszenek, egyedül itt a Lead részek és annak hangzása fura nekem.

Utolsó tételnek jön az Istenek Alkonya, ami szintén kissé Manowar benyomást kelt nekem, de ezzel nem lehet mit kezdeni, ha valakinek ez bejön, akkor oké. (Manowar nem épp begyere zene nekem sorry…)

Személyes érzéseim ellenére egy totálisan korrekt és profin megírt nóta, könnyen megjegyezhető riffekkel és melódiákkal, úgyhogy ennek a dalnak majd a későbbiekben adok még esélyt, hátha.

Nem gondoltam volna, hogy egy magyar pallos metál együttes meg tud fogni, de mivel élőben többször hallottam a dalaikat, mint lemezen és a Tűzön Vízen Át érdekes mód felveszi a versenyt akár bármelyik nemzetközi underground heavy illetve power metal együttessel, csak gratulálni tudok a csapatnak. A dalok magyarul szólalnak meg, nem túl hosszú a lemez, ráadásul a hangzás minőségi és a lemezborító is nagyon patent. Vannak dalok amiket én enyhén tölteléknek érzek, és nem teljesen kerek nekem ott bizonyos szólóharmónia, de ezek pusztán az én személyes meglátásaim, ráadásul úgy hogy első alkalom, hogy így kellett hallgatnom power metal-t.

Még egyszer köszönöm Károlynak a felkérést, egy élmény és egy igazi kihívás volt, hogy ebben a műfajban is egy picikét sűrűbben koptassam az ujjaimat és további sok sikert nektek élőben is és kreativitás terén is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük