Úgy gondolom, nem sok hazai underground zenekar mondhatja el magáról, hogy közel három évtizedet húzott le a szakmában. A Dark Clouds/Nadir majdnem véghez vitte ezt a bravúrt, hiszen tavalyelőtti megszűnésükkor még csak 28. életévüket taposták. A banda előtti főhajtás/tiszteletadás gyanánt készített interjúm kérdéseit az alapemberek, azaz Tauszik Viktor énekes és Czetvitz Norbert gitárosok válaszolták meg.
Viktor, Norbi, sok szeretettel üdvözöllek benneteket magazinunk nevében! A Dark Clouds/Nadir idén ünnepli fennállásának 30. születésnapját. Hogyan jött létre annak idején a zenekar? Könnyű volt megtalálni a muzsikusokat a csapathoz?
Norbi és Viktor: Üdv, Laci! Köszönjük szépen a megtisztelő felkérést, és a lehetőséget, hogy a kerek évforduló apropóján ilyen módon tartsuk életben a munkásságunkat.
Norbi: A Dark Clouds annak idején igazi suli-zenekarként alakult. Ugyanolyan zenei ízlésű és érdeklődésű iskolatársak köréből indult 1993-ban Újpesten. Az akkori énekes, Báti Attila és én alapítottuk – Attila ötlete volt -, és az eredeti felállásból mindenki más is ebből a közegből került ki. Aztán, ahogy az lenni szokott, a többiek élete más irányban indult el, és a tágabb értelemben vett underground közösségben kellett új tagok után néznünk.
Viktor: Én akkoriban kezdtem Norbival lógni, koncertekre járni, és érdeklődéssel figyeltem a Dark Clouds által képviselt zenei vonalat, és magának az együttesnek a tevékenységét is. Aztán némi idő elteltével azon vettem észre magam, hogy tag lettem.
Milyen zenei múlttal, előélettel rendelkeztetek akkoriban?
Norbi: Zéró, nulla! Az akkori tagság zöme magától, vagy másoktól – képzettebb zenészektől – tanult. Nagyon ritka volt, hogy valaki komoly előképzettséggel jelentkezett hozzánk. Viszont nem is a hangszeres tudás volt az elsődleges szempont a társak kiválasztásánál, hanem az emberi oldal, illetve a zenei felfogás, na meg a zenélés iránti elkötelezettség.
Viktor: Hogy csak egy jellemző példát mondjak: Norbival még az első stúdiózásra való felkészülés idején az ország bármely pontjára bármikor teljesen magától értetődő módon indultunk el Budapestről, amikor egy ideálisnak gondolt hangszert vagy erősítőt szúrtunk ki valamilyen hirdetési újságban.
Milyen volt az akkori nemzetközi és hazai színtér?
Norbi: Akkoriban az underground extrém metal mozgalom már túl volt azon, hogy az általános gyorsulási verseny után sokan felfedezték maguknak a másik végletet, és sorra felbukkantak a doom/death bandák. Mai mércével mérve professzionális hangszerek nem léteztek, legalábbis a hazai underground csapatok számára elérhetetlenek voltak. Mi is nagyon kezdetleges hangszereken és hangcuccokon játszottunk. A doom/death irányzatra az első körben csatlakoztunk rá. Ezzel unikális jelenségnek számítottunk, jó visszajelzéseket is kaptunk, de utólag belegondolva rettentő szarok voltunk!
Mely bandák voltak a legfőbb kedvenceitek, hatásaitok? Hogyan jelöltétek ki a Dark Clouds zenei csapásirányát?
Norbi: A névhez a Tiamat 1992-es albumának címe (Clouds) adta. Ez lényegében ki is jelölte a zenei irányultságot. Erről az albumról a The Sleeping Beauty még sokáig a koncertprogramunk fontos része maradt. Játszottunk a Lake Of Tears első lemezéről, a Greater Artról is (As Daylight Yields és Evil Inside), de legalább ennyire fontos hatásunk volt a kezdeti időkben a brit vonal: Anathema – a The Silent Enigma albummal bezárólag -, Paradise Lost, My Dying Bride. A kedvenceink azonban nem csupán ebből a vonulatból kerültek ki: a fentiek mellett ugyanúgy hallgattunk death metalt (Obituary, Malevolent Creation, Carcass, Bolt Thrower, Hypocrisy, Gorefest stb.), mint Anthraxet, Prongot, Overkillt, Suicidal Tendenciest vagy éppen Meraudert, nem szólva a Crowbarról.
Hogyan emlékeztek vissza a korai próbáitokra? Saját dalok írására törekedtetek vagy jobbára feldolgozásokat gyakoroltatok?
Norbi: A saját dalok írása volt az elsődleges. Akkor még magyar nyelven születtek a dalszövegek. Emellett gyakoroltuk a feldolgozásokat is.
Komolyan vettétek a bandát az elejétől fogva?
Norbi: A lehető legkomolyabban. Az egyes próbákon nem csak a későbbi demóra gyakoroltunk, de az előttünk álló koncertekre is, ideértve a színpadi kinézetet és mozgást, de még a konferálást is. De hát mindent a nulláról kezdtünk 15-17 évesen, mindegyikünknek az első zenekara volt, szóval valahonnan építkeznünk kellett… Koncertekre sem kizárólag szórakozni jártunk, hanem kapcsolatépítés céljával is, valamint tanulni: figyeltük, hogy ki milyen hangszeren játszik, hol vannak kiemelkedően jó muzsikusok, illetve színpadi egyéniségek, és mi teszi őket azzá.
Viktor: A szövegvilágot szintén rendkívül fontosnak tartottuk, éppolyan fontosnak, mint magát a zenét. Erről is rengeteg egyeztetés folyt a próbákon, illetve a próbatermen kívül. Amikor lezajlott az énekes-csere és beszálltam a Dark Cloudsba, már eldöntött kérdés volt, hogy angol nyelvű szövegeink lesznek, és hogy az emberiség és a természet viszonya, az ember természetromboló tevékenysége lesz a központi téma.
Arra kérlek benneteket, hogy menjünk végig a diszkográfián és az anyagokat kommenteljétek saját szavaitokkal! Requiem for a Helpless World demo (1996)
Norbi: A bemutatkozó demónk, amellyel rögtön magasra tettük a mércét mind a zenei-szövegi tartalmat, mind a kivitelezést tekintve. Megvoltak a nyilvánvaló hibái a hangszeres/énekes felkészültséget illetően, de roppant büszkén állhattunk ki vele mindenhol. Pláne ahhoz képest, hogy ez volt a legelső alkalom, amikor profi stúdióban (Coda) dolgoztunk. Részben saját erőből, azaz a koncerteken terjesztettük, de hamar átvette egyik-másik akkori hazai és külföldi disztró is.
Downward Trends (1997)
Norbi: A Requiem… demo szépen ráirányította a közönség, illetve a magazinok, fanzine-ek figyelmét a zenekarra, és egy darabig rendszeresen koncerteztünk is, ám aztán jöttek a tagcserék, és a lendületünk egy időre megtört. A holtidőben némileg újragondoltuk a zenei irányvonalat, és azt éreztük a leginkább célravezetőnek, ha a viszonylag hosszú szünet után elsősorban a szakma érdeklődését keltjük fel a friss dalokkal, főleg ami a kiadókat illeti. Nem mellékesen erre az anyagra állt össze a tagság “keménymagja”: Köves Hugó már a Requiem… előtt beszállt, 1997-ben pedig Fekete Szabolcs dobos csatlakozott.
1998-ban a Testimony-val és a Diafragma-val bonyolítottatok le egy országos turnét. Beszéljetek róla részletesen!
Viktor: Az volt az első szervezett országos turné, amelyen részt vettünk. Monsters of Death néven futott egyébként. A Testimony-val előtte már voltak közös fellépéseink Budapesten, illetve Dunaújvárosban, vagyis nem előzmény nélküli, hogy mi is rácsatlakoztunk a menetre. Akkor szembesültünk a turnészervezésnek és a koncertek lebonyolításának minden izgalmas és kevésbé vonzó oldalával.
The Horror of it All Ep (1999)
Norbi: A Downward Trends által kijelölt irány továbbgondolása, az azon szereplő három szám is új változatban került fel rá. Sokszínű, ötletekkel teli de csapongó, kissé túlgondolt anyag. A felvétel sem teljesen olyan lett, amilyennek megálmodtuk. A Golden Sound stúdiót ismert hazai metal bandák akkori felvételei kapcsán fedeztük fel, és úgy gondoltuk, nekünk is be fog válni. Abban az időben már kétségkívül csúcsprofi helynek számított, de a metalról (legalábbis annak az extrémebb válfajairól), mint kiderült, nem sok fogalmuk volt. Szóval lássuk be, némileg magunk elé szaladtunk… Ez az Ep már kikerült a közönség elé, vagyis volt rendes terjesztése.
Szerepeltetek a Power Hung(a)ry válogatáson, mennyiben segített ez az anyag a zenekar népszerűsítésében?
Viktor: Abban a Neck Sprain, majd a Cadaveres De Tortugas vendégeként – ha már itt tartunk, egy-egy nótával ők is szerepeltek ezen az anyagon -, valamint később az önállóan bonyolított turnéink segítettek többet. Ezekre 1998 és 2000 között került sor. A válogatáson való szereplésünkre és az It’s Back dalra sokan felfigyeltek, de ez inkább jó felvezetője volt az első teljes albumunk megjelenésének.
Nadir (2000)
Norbi: Az első teljes nagylemezünk. Önmagában ez a tény is újabb szintre emelt bennünket, ráadásul ez végre CD-n is megjelent. Az It’s Backre visszakanyarodva, a dal rendkívül fontos és hosszú fejezetet indított el az életünkben, hiszen akkor dolgoztunk először Cserfalvi “Töfi” Zoltánnal a Denevér Stúdióban, a Nadir pedig az első teljes anyag, amelyet Szolnokon vettünk fel. Ugyancsak erre az anyagra készülve támadt az az ötletünk, hogy feldolgozunk egy számot az akkor éppen inaktív Moby Dicktől, akik hatalmas kedvenceink voltak a hazai metal színtéren. A Körhintára esett a választás, és Schmiedl “Smici” Tamástól magunk kértünk rá engedélyt, ő pedig a messzemenőkig támogatta a tervünket, a Pusztai Zoltán-féle angol nyelvű szövegváltozatot is készségesen a rendelkezésünkre bocsátotta.
Véleményem szerint befogadhatóság szempontjából a legnehezebben emészthető hazai metal album…
Norbi: Ezt mindenképpen elismerésnek tekintjük, de hozzá kell tennünk, hogy annak idején a legkevésbé sem foglalkoztunk azzal, ki mennyire nehezen fogja megemészteni az albumot. (Nem mintha később jobban figyelembe vettük volna a külvilág szempontjait…) Az számított, hogy mi magunk elégedettek legyünk a végeredménnyel. Nem tértünk le a The Horror… Ep-vel megkezdett sludge/doom útról, viszont a dalok átgondoltabbak (bár zömmel még mindig terjengősek), és a stúdiós megvalósítás, illetve a hangzás is nagyságrendekkel masszívabb. Ennyit számított, hogy Töfi személyében igazi metal szakértő irányította a felvételeket.
Az albumot a győri Nephilim Records gondozta, hogyan kerültetek hozzájuk? Más kiadók is érdeklődtek irántatok amúgy?
Viktor: A Nephilim Records azidőtájt tört fel komoly lendülettel, úgyszólván a semmiből. Erre mi is felfigyeltünk, és elhatároztuk, hogy szerencsét próbálunk náluk. Elküldtük nekik a The Horror… Ep-t, és igen hamar maga Czifrik Mihály, a kiadó feje vette fel a kapcsolatot velünk. Néhány telefonos egyeztetés, na meg egy személyes találkozás után meg is állapodtunk a Nadir album kiadásáról. Nem futottunk fölösleges köröket. A külföldi kiadókat is folyamatosan bombáztuk, ám ezekkel az érdemi tárgyalásig sem jutottunk el.
Voltak lemezbemutató bulik/turnék?
Viktor: Voltak önálló próbálkozásaink, de az egész addigi pályánk egyik csúcsa a Mooddal közös turné volt. Emberileg velük éreztük magunkat a legjobban, és zeneileg is hozzájuk passzoltunk a legjobban.
Global Depressing System (2002)
Norbi: Letisztultabb, dalközpontúbb, és dallamosabb anyag lett az addigiakhoz képest. A Nadir album után pár lépcsőfok kimaradt, dalszerkezetek és hangzás terén igen sokat változtunk. Mondhatni, légüres térbe került ki a Global…, hiszen a Nephilim Records addigra földbe állt, és ennek az albumnak a megjelenését már nem tudta támogatni. Úgy vélem, el is kallódott ez az anyag. Viszont pont ez a szükségszerűség eredményezte, hogy ráálltunk a saját kiadású, önálló terjesztésű anyagokra.
2005-ben nevet változtattok és Nadirként folytattátok tovább pályafutásotokat, ennek mi volt az oka?
Viktor: Ekkorra éreztük úgy, hogy a név és a zenei irány végérvényesen elvált egymástól. Nem illett már össze a kettő. Az is megfogalmazódott bennünk, hogy Dark Clouds néven mindent elértünk és megvalósítottunk, ami a hazai underground mozgalomban elképzelhető. Vagyis az addigi tapasztalatainkat összegezve és azokra alapozva újratervezést hajtottunk végre, és hogy mindenkivel érzékeltessük a folytonosságot, az első önálló albumunk címét választottuk új zenekarnévnek. A névváltást egyébként 2004 utolsó napján jelentettük be először a nyilvánosság előtt az aznapi koncertünkön.
Tenacity (2005)
Norbi: Az addigi pályánkat összegző album, Nadir néven az első kiadványunk. A címben szereplő “állhatatosság” szót éreztük a legtalálóbbnak erre az időszakra, ráadásul – szándékolt szójáték! – a “ten”, azaz a “tíz” szó is benne van, hiszen ennyi esztendő munkásságáról van szó. Ennek megfelelően szerepelt rajta régi dalunk felújított változata, a korai időkben sokat játszott Lake Of Tears feldolgozás, és sok szám szövege is ennek a jegyében íródott. A Global… albummal megkezdett úton, teljességgel a “csináld magad” munkamódszerrel elkészített és terjesztett kiadványról van szó, de fókuszáltabb anyag volt, és több emberhez jutott el.
Zeneileg, illetve a mondanivalót tekintve, történt némi változás?
Viktor: Egyre inkább a fogósságot, a refrénközpontúságot helyeztük előtérbe a dalok írásakor. A doom/death metal alapoktól sosem rugaszkodtunk el, viszont egyre letisztultabb és karakteresebb lett a zenénk. Ezeken a változásokon persze minden fiatal zenekar keresztülmegy. Mindenesetre egyre jobban átláttuk, mi illik hozzánk igazán, és mi az, ami elhagyható. Ugyanez a dalszövegekre éppígy igaz. Továbbra is az volt a központi gondolat, hogy nagyon nem mindegy, milyen világot hagyunk az utánunk következő nemzedékekre, de olyan témákkal is foglalkoztunk, mint a modern technológia hatása a mindennapi életünkre, és olykor társadalmi-politikai kérdéseket is feszegettünk. Amit fontosnak tartottunk elmondani erről, azt elmondtuk, aztán az Eco-Ethicre iránykorrekciót végeztünk.
Norbi: Az akkori időkben is tudatosan fogalmaztunk, viszont a szövegeink magasabb színvonalat képviselt, zenei szempontból csak később értük utol magunkat.
Those Who Bought the Rain (2008)
Norbi: Igazi underground szellemiségű anyag, ami ugyanúgy igaz a megjelenésére, a terjesztésére, és a bemutatására is. CD-n és online egyaránt elérhetővé tettük, ráadásul a lemezbemutatóra is egy ingyenes rendezvény keretében került sor. Ez volt a Kultiplex bezárása kapcsán tartott Kapuzárási Pánik elnevezésű buli (a TuesDie koncertsorozat részeként, a Tilos Rádió támogatásával) 2008 februárjában, a többi fellépő a Mangod Inc, a StoneDirt és a Shapat Terror volt. Zene és megszólalás szempontjából egyaránt előrelépést hozott, és kimondottan változatos lett, ma is szeretjük.
Eco-Ethic (2010)
Norbi: Úgy gondolom, itt nőttünk fel végérvényesen. Az első anyag (a Dark Clouds éveket is beleszámítva), amely szerintem minden szempontból teljesen kerek. Talán a “lényegre törő” jelzővel lehetne a legjobban leírni – amellett, hogy riff-és dalközpontú és súlyos. Szintén sokat elmond róla, hogy az idők során erről a lemezről maradt meg tartósan a legtöbb dal a koncertprogramban. Az állatvédelem a központi téma, erre erősít rá a borító is. A radikális szövegek hátteréről annyit, hogy az ilyen irányú elkötelezettségünk tényleg régi szenvedélyünk, szóval még véletlenül sem álltunk meg a demagógia szintjén, csak itt vállaltuk fel jobban, itt tudtuk kimutatni, hogy mit akarunk! Állatbarátok és állattartók vagyunk, a többségüket menhelyről fogadtuk be.
Exitus (2012)
Norbi: Az Exitus albumon, illetve az azt megelőző Underground Heroes-on kezdtük el házilag készíteni a felvételeinket, és Szabolcs is otthon végezte a keverést. Ekkor azonban még nem álltunk készen erre, vagyis mai füllel van hiányérzetünk, ami a megszólalást illeti. Érdekesség, hogy vendégénekesként Jakab Zoli (Newborn, Bridge To Solace, Ghostchant) és Tony Jelencovich (Transport League) szerepel egyes dalokban, a záró számban pedig a motivációs előadóként is ismert Greg Bennick (Trial, Between Earth And Sky) vállalt el egy szövegmondós részt. Ez utóbbit később más zenei alapokra helyeztük át, és ebből született az az intro, amellyel a koncertjeinket indítottuk. A szövegek az Eco-ethicen megkezdett témákat folytatják.
Ventum Iam Ad Finem Est (2015)
Viktor: Történetünk első koncept albuma. A latin nyelvű cím nagyjából úgy fordítható magyarra, hogy “az ügy a végső szakaszába jutott”. Addig úgy “építkeztünk”, hogy az Eco-Ethicen elmondtuk, milyen attitűddel és viselkedés-formákkal szemben állunk ki, illetve kellene széles körben, társadalmilag fellépni, majd az Exituson mélységeiben is bemutattuk a problémakört. Most, ha úgy tetszik, történeti áttekintést igyekeztünk adni emberiségnek a természethez való viszonyáról, az eredeti ősi harmónia korától kezdve a környezetrombolás és a növény-és állatfajok egyre gyorsabb ütemű kipusztulásának folyamatán át a kritikus, közeljövőbeli végső szakasszal bezárólag.
Norbi: Hosszú idő után ez volt az első olyan kiadványunk, amely mögé lemezcég állt be: a GarageLive Records jelentette meg. Az együttműködésünk csak erre a lemezre szólt, de ennek is sokat köszönhetünk. Több emberhez jutottunk el, ráadásul abban az esztendőben a Thy Catafalque Sgúrr lemezével együtt az év albuma lett a HangSúly Awards szakmai szavazáson. Zeneileg ekkorra már régen sínre raktuk a szerelvényt, vagyis nem történtek lényegi változások, a gitárdallamok fontosságát és központi szerepét viszont mindenképpen ki kell hangsúlyozni. Így próbáltuk egyszerre emészthetőbbé és súlyosabbá tenni az anyagot.
The Sixth Extinction (2017)
Norbi: Alighanem ez a legigényesebb kiállítású anyagunk az A Lasting Dose… Ep mellett. A hazai NGC Prod és a fehérorosz GrimmDistribution közös kiadásában jelent meg. Tóth “Naagaarum” Gábornak komoly érdemei vannak mindebben. A The Sixth Extinction az előző lemez záró számának címe volt, a dal az ember környezetpusztító tevékenységének következtében beálló hatodik nagy fajkihalási hullámról szólt. Ezt a témát bontottuk ki ezúttal, a hullám ismérveit és okait részletezve. Ráadásul ez volt a hatodik teljes albumunk, ami eleve teljességgel indokolttá tette a címválasztást. Elődjéhez hasonló, de súlyosabb, death metalosabb volt.
The Final Requiem for a Helpless World (2020)
Norbi: 2019-ben eldöntöttük, hogy befejezzük, és elhatároztuk, hogy egy utolsó lemezzel méltó módon lépünk le a színről. A címmel keretbe foglaljuk az egész pályafutásunkat. Sokszínű anyag, csak más értelemben, mint az addigi albumaink. Itt rengeteget hoztunk vissza a kezdeti idők Dark Clouds hangzás-és hangulatvilágából. A Szabolcs által írt atmoszférikus billentyűs darabok egyszerre állnak kontrasztban a súlyos doom/death metal témákkal és egészítik ki azokat, valamint emészthetőbbé teszik az anyagot. Szándékoltan engedtünk teret mindennek, ami valaha hatott ránk zeneileg, hogy ne csak a súlyos témák kapjanak központi szerepet. Egy búcsúlemezen szerintünk ez bőven belefér. A sound szintén Szabolcsot dicséri. 2021-ben Jakab Zoli kiadója, a Solace Music kihozta vinyl formátumban, és a megjelenést a Fekete Zaj fesztiválon tartott búcsúbulinkhoz igazította. Mindezért utólag is köszönettel tartozunk neki.
Viktor, védjegyeddé vált, hogy a hörgést narrátor jellegű szövegmondással egészítetted ki…
Viktor: Még a Requiem… demón találtuk ki, hogy ahol nincs szükség extrém vokalizálásra, de hatásos volna némi szöveg, ott narrációt alkalmazunk. Komolyan vettük, hogy miről és hogyan szóljon az adott dal, és gondosan meg is válogattuk a módját annak, hogy milyen módon jöjjön át a mondanivaló. Az utolsó Nadir albumon vannak olyan szerzemények – Facing the Facts, The Ultimate Desertion, Wrongful Narrative -, amelyek egyenesen erre épülnek. Sosem gondoltam, hogy ez védjegyszerű volna nálunk, mindenesetre jól bevált.
Mit kell tudnunk az Ep-kről, split Ep-kről?
Norbi: Részben ezekkel is teszteltük az ingyenes CD-osztogatást, illetve online terjesztést. A Step On It, a Dim Vision és a Drow zenekarokkal voltak közös kiadványaink. Az A Lasting Dose of Venommal a húszéves fennállásunkat ünnepeltük, és meg is adtuk a módját, hiszen az volt az első vinyl kiadványunk. Ma már mindenkinek van, nekünk akkor nagy szó volt. A huszonötödik évfordulóra pedig az Honour the Cavalry Ep-t hoztuk ki. Itt kell megemlítenünk az Underground Heroes anyagot is, amelyre a kevésbé nyilvánvaló hatásainktól formáltunk a saját arculatunkra egy-egy dalt. A BálnaVadÁszok című Moby Dick tribute anyagra feldolgoztuk a Romlott rendszert, és szerepeltünk egy nemzetközi dupla Lake Of Tears tribute album (Twenty Years in Tears) második részén is az A Foreign Road feldolgozásával. Ne hagyjuk ki az Állatmentő Liga támogatásának céljával megjelentetett Animals Over People válogatás-anyagon való szereplésünket sem. Ezzel ismételten alá akartuk támasztani, hogy a Nadir által képviselt mondanivalót, vagyis azt, hogy számunkra ez sokkal több, mint zenekar.
Több projektben is érdekeltek vagytok/voltatok, arra kérlek benneteket, hogy ezekről mondjatok pár szót!
Viktor: A Nadir mellett indult egyéb formációk közül a Before The Last Breath a legaktívabb, éppen új Ep megjelentetése előtt áll. A Ghostchant tetszhalott, egyszer talán újra felpörög majd, ha lesz hozzá kedv… Az Our Existence Is Punishment tényleg projekt-jelleggel működik, ott pont mostanra gyűlt össze egy albumnyi anyag hosszú idő után, vagyis ennek van a legtöbb aktualitása.. Ferinek mindig ott volt és ott is lesz a Step On It és ott is lesz, ő a Decongestban is aktív. 2020-ban Szabolcs önálló instrumentális prog/avantgarde metal projekttel is jelentkezett: az Empirical Chemical Music nevű formációt Svájcban élő barátaival hívta életre. Tervezgetünk egyéb projekteket is, de ezekről majd a kellő időben fogunk jelt adni.
Milyen okok vezettek a zenekar megszűnéséhez?
Norbi: Azért döntöttünk a befejezés mellett, mert Szabolcs, aki 1997 óta dobolt nálunk, és emellett a dalírást és a produceri munkát tekintve is nélkülözhetetlen volt a zenekar életében, akkor már kilenc éve külföldön, tőlünk kétezer kilométer távolságra élt. Egy ideig sikerült őt pótolnunk a koncerteken, de hosszabb távon már nem szerettünk volna időszakos, áthidaló megoldásokhoz folyamodni. Tény, hogy Szabolcs nélkül nincs Nadir – hozzá kell tenni, hogy a utolsó időkben Viktor szintén eltöltött közel fél évet külföldön, és Hugó is sokat utazott -, mivel pedig nem tudtuk koncertekkel megtámogatni az albumainkat kellőképpen, inkább úgy határoztunk, befejezzük. Zeneileg és szövegileg amúgy is elmondtuk, amit szerettünk volna, amit nem sokan mondhatnak el magukról, és az utóbbi albumink minőségét aligha lennénk már képesek túlszárnyalni.
Kapcsolatban vagytok az egykori Dark Clouds/Nadir tagokkal? Mivel foglalkoznak ők manapság?
Norbi: A többségükkel igen, sőt sokakkal közülük mind a mai napig együtt is zenélünk. Nem mindenkivel beszélünk napi szinten, de a barátságunk megmaradt.
Melyek voltak a csapat történetének fénypontjai, valamint hullámvölgyei, mélypontjai? Hogyan foglalnátok össze a pályafutásotokat?
Norbi: Sok amatőr hibát vétettünk az út során, persze ilyeneket minden zenész elkövet. Arra az összetartó közösségre, baráti társaságra vagyok a legbüszkébb, amely összeállt nálunk. A Nadir tagságában nem történtek jelentősebb változások, és amilyen vékony jégen mozogtunk mindeközben, nagyon is fontos volt, hogy milyen emberek alkotják a csapatot. A Global Depressing System időszakát nevezném mélypontnak, amikor nem volt kiadónk, és nem igazán találtuk a helyünket. A csúcspont pedig egyfelől az első demók időszaka, amikor még nem volt Internet, postán kaptuk a megrendeléseket és a visszajelzéseket. Másfelől meg a Gál Feri belépésével indult etap. Feri addig nem tapasztalt nyugalmat és harmóniát hozott magával. Nem volt feszültség, maximálisan a minőségi zenére tudtunk összpontosítani.
Viktor: Számomra az jelentette a mélypontot, amikor nem találtuk a megfelelő embert Szabolcs helyére, és nem tudtuk kellően megtámogatni az albumainkat koncertezéssel. A csúcspontok közé a példaképeink előtti fellépéseinket sorolom, valamint a búcsúbulinkat is.
Személy szerint nektek melyek a kedvenc Dark Clouds/Nadir kiadványaitok? Melyekre vagytok a legbüszkébbek? Maradtak esetleg kiadatlan nótáitok?
Norbi: A Dark Clouds korszakból a The Horror… Ep-t emelném ki. A kazetta formátum a színes nyomdai borítóval adott a zenekarnak egy komoly lökést. A Nadir terméséből a Ventum… albumot említeném. Ott a zenei-szövegi tartalomtól kezdve a borítóval bezárólag minden részlet a helyén volt.
Viktor: A Dark Clouds időkből a Nadir album a kedvencem, a Nadir korszakból pedig az Eco-Ethic, a Ventum… és a The Sixth Extinction. Kiadtalan számunk nem maradt. Ha annak idején egy számkezdeménnyel nem voltunk elégedettek, akkor eleve be sem fejeztük a kidolgozását. Olyan tervünk viszont van még, hogy valamikor rendbe rakjuk az Exitus hangzását, és ismét közkinccsé tesszük az albumot. Újból azonban ahhoz sem fogunk felvenni semmit.
Viktor, Norbi, köszönöm szépen válaszaitokat és további sok sikert kívánok nektek!
Norbi és Viktor: Mi is köszönjük.
