Rendületlenül
Ha már egy bizonyos korban vagy, minden bizonnyal már rájöttél arra, hogy a New York-i Prong valamilyen okból kifolyólag sosem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelne. Az 1997 és 2002 közötti ötéves szünetet leszámítva, Tommy Victor a zenekar tagjainak állandó cserélgetése mellett alternatív utazást tett a zenei színtér sötétebb világában, mialatt nem egy feledhetetlen művet alkotott meg.
Egy tucatnyi teljes hosszúságú kiadványon keresztül, az 1989-es Force Fedtől kezdve az előremutató, ropogós riffekkel és alternatív stílussal (Ne feledjük! Itt még javában ment a Glam éra!) a 2017-es Zero Days című dicsőséges tizenkettedik albumig, a Prong folyamatosan képes volt új ötletekkel gazdagítania a hangzását, legyen az groove metal, industrial, hardcore vagy jó öreg thrash. Ha szeretnél egy kicsit többet megtudni a zenekar zenei gazdagságáról, nézd meg a Songs from the Black Hole című borítólemezt, amelyen többek között olyan különböző előadók számai szerepelnek, mint a Discharge, a Sisters of Mercy vagy a Butthole Surfers.
Négy év telt el a Prong legutóbbi EP-je és hat év az utolsó nagylemezük óta. Tommy Victor és társai visszatértek, hogy bebizonyítsák a 13. stúdióalbumukkal, a State of Emergency-vel, hogy még mindig jók. Megmelengeti a rajongó szívét, hogy Victor nem vesztette el a stílusát vagy a dalszerzői képességeit. A képlet még mindig megvan: hólyagos riffek, pörgő versszakok és nagyszerű refrének, de az anyag sokkal eredetibb és kevésbé sablonos, mint más legutóbbi kiadványok. A nyitó „The Descent” nem hagy kétséget afelől, hogy jó dolgok következnek. Az album közepén található „Who Told Me” emlékeztet minket arra, hogy a banda az elmúlt 30 év leggördülékenyebb thrash-éneklős dalait írta/írja. A Prong a legtöbbször megbízhatóan következetes volt egész karrierje során, ez alól ez a korong se kivétel. A State of Emergency különösen egységesnek tűnik az elejétől a végéig. A „Disconnected” egy középtempós perzselő dal, amely a pop határát súrolja, ha nem lenne a dallam alatt az a felrobbanó gitár (Imádom!). Szövegileg a dal és az album nagy része is nagyon aktuálisnak tűnik. A témák az elidegenedésről, a félretájékoztatásról és a szabad gondolkodásról szólnak… Ismerős témák a metál világában, de az előadásmód szilárdan a jelenlegi világállapotunkban gyökerezik. Nem tudok egy Prong-lemezt kritizálni anélkül, hogy ne beszélnék Tommy Victor gitárjátékáról. Régóta nagy kedvencem, és nem kapja meg azt az elismerést, amit megérdemel. Soha nem volt egy shredder, Mr. Victor képességei a riffelésben rejlenek. Sokak szerint James Hetfieldnek van a leghatalmasabb jobb keze a metalban. Én azt állítom, hogy Tommy keze még erősebb, ha nem egyenletesebb. Elég csak meghallgatni a „Breaking Point”-ot, hogy felismerjük a sebesség, a precizitás és a szorongás erőteljes keverékét, amit Tommy a játékában alkalmaz. Tommy sose tagadta, hogy kicsit Zakk Wilde ihlette, de a csipetnyi harmóniák használata a zenekar legkorábbi felvételeire nyúlik vissza. A gitárhangzás ugyanolyan vastag és ropogós marad, mint mindig, magába foglalva a Pantera darabosságát, a Ministry zúzását és a Priest csillogását.
A Prongban nagyszerű zenészek váltották egymást, de ez mindig is a „Tommy Victor Show” volt. A State of Emergency albumon nem tudni, hogy a jelenlegi felállás, Jason Christopher basszusgitáros és Griffin McCarthy dobos játszik-e, de a zenészek játéka, mint mindig, most is szolid. A hangsúly mindig is a riff kiszolgálásán volt, anélkül, hogy azt háttérbe szorították volna. Az olyan számokban, mint a „Non-Existence”, a ritmusszekció egy energikus alapot teremt Mr. Victor számára, amiről elindulhat. A játék a zsebében van, és mindenki megadja az anyagnak a megérdemelt lelkesedést és erőt. Énekileg Victor nem vesztette el a vicsorgását, ahhoz képest, hogy 57 éves, még mindig úgy hangzik, mintha minden egyes szót komolyan gondolna.
Jó tudni, hogy vannak olyan dolgok az életben, amelyekre még mindig számíthatsz. A State of Emergency tele van a jellegzetes keleti parti punk/thrash/hardcore/industrial hangzással, amit a Prongtól már megszokhattál. A Rush „Working Man” című számának (teljesen élvezetes) feldolgozásán kívül nincsenek meglepetések, csak gyilkos riffek egymás után. Ha rajongó vagy, nem fogsz csalódni. Ha most fedezed fel először a Prongot, ez egy remek kiindulópont. Összefoglalja az évek óta tartó hangzásukat egy jól megtermelt, modern hangzású csomagban, ami még mindig a nyakadat fogja szorongatni.
