Új év, új kaland a metalhajón! Miután tavaly leszálltam Miamiban a 70 000 Tons of Metal fedélzetéről, már sejteni lehetett, hogy nem ez volt az utolsó kalandom a hajó fedélzetén, de ezúttal a vártnál is gyorsabban történtek az események. A 2024-es időpontot már 03.23-án közölték, ami reménykedésre adhatott okot, hogy ezúttal a szervező csapat, de főleg Andy, a kapitány megembereli magát, és ezúttal tényleg minden olyan simán fog menni, mint egy átlagos fesztivál esetén. De persze nem így lett…
Pedig továbbra is jöttek sorban a jó jelek: májusban bejelentették az Epicát és az Unleashedet, majd 05.30-án az arany fokozatú utasok már foglalhattak is. Engem annyira elkapott az izgalom, hogy rögtön kerítettem három amerikai szobatársat (az előző évi spanyoljaim sajnos úgy döntöttek, idén nem jönnek velünk, aztán persze nem bírták ki, és később csatlakoztak), és pillanatok alatt biztossá vált, hogy 2024-ben is ott leszek a négynapos őrületen. Persze az infláció, satöbbi, satöbbi, ide is begyűrűzött, vagyis 2023-hoz képest majdnem 15%-kal fizettem többet a jegyemért, viszont ezzel arany státuszú túlélő lettem hivatalosan is, jövőre, ha megyek, már vár rám 10% kedvezmény.
Aztán június közepén bejelentették az egyik húzónevet, a Blind Guardiant, és azt éreztem, hogy jó kezekben vagyok, nem lesz itt semmi gond. Jöttek is szép sorban a nevek, egészen október 31-ig, majd egy hatalmas kuss, pedig még csak 37 névnél jártunk (köztük volt a magyar Dalriada is, róluk majd később). És így is maradt ez egészen január 11-ig, hogy aztán végre belehúzzanak, és napi három bejelentéssel borzolják az idegeket.
A különböző csoportokban persze folyamatosan ment a hőzöngés és a pánikkeltés, de én egy idő után hátradőltem, mert az előző két alkalom megtanította nekem, hogy bár szervezésileg a 70 000 Tons az indulás előtt kész káosz, de aztán minden úgyis kiegyenesedik, és már csak a fantasztikus élményre kell koncentrálni. Mindenesetre részemről repjegy, hajójegy és szállás lefoglalva, nagyrészt bepakolva, szóval tőlem akár már indulhatok is.
Az idei felhozatal egyébként ismét jól sikerült. Bár az utolsó 23 banda bejelentésénél érezni lehetett, hogy nem volt valami nagy mozgástér a büdzsét illetően, de így sem panaszkodom. Van itt több nagy kedvencem (Dynazty, Blind Guardian, Sodom), több közepesen érdekes banda, akiket még nem láttam élőben, és rengeteg feltörekvő, számomra eddig ismeretlen brigád, akikbe viszont belehallgatva nagyon kíváncsi lettem, és legalább egy szettjüket meg fogom nézni (Noturnall, Vision Divine, Iotunn, Inhuman Condition Graceless és még vagy 10 másik). Mindenesetre a jelszavam megint az lesz, hogy inkább a minőség, mint a mennyiség, nem akarom magam szétszakítani a 120 koncert alatt, ha a harmadát hozom ezeknek, akkor boldog leszek.
Aztán persze vannak olyan bandák is, akiket olyan messzire fogok elkerülni, mint Size a vízivást Óbarockon. Ők az April Art, a Dalriada, az Equilibrium, a My Dying Bride, a Tygers of Pan Tang és a Victory. A Dalriada margójára: sajnálom, egyszerűen nem bírom elviselni ezt a stílust, főleg, amikor van nekünk egy Ektomorfunk (akik szintén játszottak már itt), egy Archaicunk, nem is beszélve a hamvaiból feltámadt Tormentorról. A direkt a 70 000 Tonshoz írt applikáción már előre be is jelöltem ezeket a bandákat egy nagy piros ördögfejjel, ami itt a NEM szinonimája, és ezúton szeretnék köszönetet mondani a fesztivál Spotify-listája kezelőjének: neki köszönhető, hogy még véletlenül sem fogok betévedni egy April Art koncertre, mert az nem lenne nekem jó.
És most jöjjenek a piszkos anyagiak! Idén is pont ugyanannyiba került a repjegyem a British Airwaynél, vagyis 200 000 Ft-ba, ami azt gondolom, hogy nem rossz ár, tekintve, hogy Európán belül sem sokkal olcsóbb már a repülés, és legalább nem emeltek. Ismét Londonon keresztül repülök, és majdnem egy napig fog tartani az út, pár óra pihenővel Anglia fővárosában. Mivel már 25-én, csütörtökön kirepülök (a hajó 29-én, hétfőn indul), ezért 4 nap szállás kellett sajnos. Ezúttal South Beachre szavaztam, az összes buli központjára, utólag kiderül majd, hogy jól döntöttem-e. Tavaly csak két éjszakát töltöttem Miamiban, és most sem a látványosságok miatt növeltem ezt 4-re, hanem a múltkor úgy éreztem, még nem tudtam kipihenni az utat és az időeltolódást, így most több időt adok magamnak, hátha. Sajnos azonban ez nem pénztárcakímélő. Miamiban nem sok olcsó szállás van, ez a 4 éjszaka tengerpart mellett közel 400 000 Ft-ba fájt. És persze ott van még a hajójegy, ami kb. 15%-kal emelkedett, mint írtam, így fizettem érte majdnem 2000 dollárt, vagyis mai árfolyamon 700 000 forintot. Nem kevés pénz ez így összeadva, de 99% az esélye, hogy a végén azt fogom mondani, az utolsó fillérig megérte.