Bár 2022 nyarán látott napvilágot, hozzám csak a tavaly őszi felhozatallal együtt jutott el a lengyel csikócsapat bemutatkozó albuma. A nevük alapján, előzetes információk hiányában román bandának gondoltam őket (ott gyakori az -ul végződés), azóta megtudtam, hogy egy Zamość nevű kisvárosból származnak, 2011-ben ott alapította a bandát Jakub Wróbel gitáros és gimnáziumi osztálytársai. Akkori lendületükből csupán egy ötszámos demóra futotta; 2014-ben, érettségi után a tagok más városokban folytatták tanulmányaikat, így a zenekar feloszlott.
Wróbel három évvel később Krakkóban szervezte újjá az együttest, az akkori társak közül a gitáros-énekes Bogdan Sroka azóta is vele muzsikál. Még 2017-ben játszották fel második demójukat, majd két évre rá végre a debütalbum dalain is elkezdtek dolgozni. 2020-ban tagcserék lassították a folyamatot, így az anyag végül jelentős késéssel, csupán 2022 júliusában jutott el a hallgatókhoz. A lemezen a két gitáros mögött Maciej Sachajko basszusgitáros és Patryk Grabowski dobos biztosította a szilárd alapokat.
Az album első körben „természetesen” magánkiadásban és kizárólag digitális formátumban jelent meg, a keverését és maszterizálását is Wróbel végezte, míg Sroka a borítót készítette és az egyéb külsőségekért felelt. A Path to the Unknownnak még ugyanazon év végén a Defense Records szolgáltatott igazságot, akik CD-n is megjelentették a sajnálatosan rövid, hét dalt tartalmazó, mindössze 37 perces alkotást.
Az Exul thrash metalban utazik, zenéjükben egészséges arányban érhető tetten a hagyománytisztelet és a friss, 21. századi ízek. Az ének félúton van a tiszta vokalizálás és az acsarkodás között, leginkább a testamentes, xentrixes vonalhoz tudnám sorolni, magát a zenét pedig a fiatal bandák közül mindenekelőtt kedvenc csapataim, a Crisix, a Hazzerd és az Archaic muzsikájával rokonítanám. A hallottakat akár speed/thrash-nek is mondhatnánk, hiszen a fiúk szinte végig full gázzal tepernek.
A nyitó Stupidity Regime-nek egy kicsit olyan az eleje, mint a Master of Puppets egyes dalainak felvezetése, majd egy jó kis lefelé lépegetős dallamra riffelő remekművet kapunk a nyakunkba. Egyik-másik gitárszóló szépen kimunkált, a Rise Again-ben Wróbelék már-már (neo)klasszikus ihletettségű dallammenetekkel örvendeztetnek meg bennünket. Kedvenc nótám tőlük a program középső tételeként elhangzó The Hunt: itt is csak azt tudom mondani, hogy a lengyel srácok nagyon jók a riffekre épülő, helyenként melodikus szólókra kihegyezett dalokban. Ellenpéldaként a Fight for Liberty című szerzeményt tudnám felhozni, ami semmi különlegessel nem szolgál, meglehetősen egyhangú, kvázi tölteléknóta.
Na, de aztán jön a címadó szám, amely egy csodálatos lírai, gitáros bevezetővel indul, később pedig egy jólesően középtempós darab lesz belőle. Az albumot záró Weaker Ones-ra sem lehet panaszunk, úgyhogy összességében abszolút kellemes meglepetés az anyag: végre megint egy olyan mai thrash muzsika, amely után hiányérzetem van, mondván, kár, hogy nincs több belőle. Friss, lendületes, mérsékelten dallamos – éppen az ízlésem szerint való. Várom a folytatást.
(Wróbel tavaly óta az ugyancsak krakkói crossover/thrash csapatban, a Terrordome-ban is gitározik, Grabowski pedig múlt év decemberében távozott az Exulból; remélem, mindezek nem apasztják el a lengyel zenekar lendületét, kreativitását.)
