Minden bizonnyal csak néhány tucatnyian vagyunk, akik tudjuk – vagy legalábbis úgy gondoljuk –, hogy Budapesten ma is létezik egy belterjes és önfenntartó grunge mozgalom. A méretéből és a jellegéből adódóan színtérnek nem nevezném a dolgot, de az egyes tribute formációk mellett az utóbbi évtizedben közvetve vagy közvetlenül, kicsiben olyan zenekarok tartották életben a seattlei örökséget, mint az EiLEMA, a Slowmesh, a Storm The Studio, az (egykori?) Alone In The Moon, vagy a régebbi időkben a Flop. Abba most nem mennék bele, hogy 2024-ben világviszonylatban létezik-e egyáltalán, és ha igen, pontosan mit is takar a grunge, az azonban bizonyos, hogy valamilyen formában a fenti hazai nevek mindegyike kötődik a ’90-es évek elejének zenei trendjéhez.
A 2019-es Deep Seven válogatás jó kis körképet adott az akkori hazai szereplőkről. Ezen a gyűjteményen tűnt fel egy számomra új név, az Alva zenekar is. A név ugyan új volt, de a mögötte álló muzsikusok távolról sem friss arcok. A mikrofon mögött kapásból azt a Kövi Lórántot találjuk, akinek hangját az utóbbi bő két évtized egyik legjobb hazai grunge anyaga, a Flop 2003-as EP-je révén ismerhetjük. Flop név alatt készült egy nagylemez is, majd a zenekar a hazai underground jól megszokott forgatókönyve szerint megszűnt aktívnak lenni, magyarul zátonyra futott. Az Alva basszusgitárosa, Urbán Tamás – ha nem csalnak az emlékeim – korábban a Sunday Fury soraiban is zenélt, Szabó Attila gitáros és a jelenlegi dobos, Markó János szintén veterán arcok. A lemezt egyébként az Gulyás Máté dobolta fel, aki az Ozone Mama soraiból lehet ismerős, jelenleg pedig a P. Mobil ütőse. A hosszú évek óta készülgető, de végül az idei év elején számomra legalábbis a meglepetés erejével érkező Out Of This Madnesstől – ha tudom, hogy jön – minden bizonnyal a Flop EP folytatását vártam volna. Mivel a „promóciós gépezet” nem volt kellően aktív, így előzetes elvárások nélkül ültem neki az anyagnak, melyről az első benyomásom az volt, hogy kiegyensúlyozott, a második pedig az, hogy hosszú. Negyvenes fejjel egyre kevesebb türelmem van azokhoz a lemezekhez, amelyek percekben mérve többek, mint a mögöttem álló évek számai. Ezt a futó gondolatot azonban gyorsan zárójelbe tette az a tény, hogy mégis másfél évtized telt el a 2008-as Flop nagylemez óta – szóval az urak nem kapkodták el a dalszerzést, és a stúdió falán sem ketyegett az óra.
A digitális formában és limitált darabszámban szerzői kiadású CD-n megjelent Out Of This Madness egy újabb olyan darab a hazai undergroundból, amit jóval több embernek kellene ismernie annál, mint ahány hallgatóhoz végül el fog jutni a lemez. Kb. hasonló a helyzet, mint a sajószentpéteri Screen (manapság talán Damn Natural néven futnak) esetében volt, azaz nincs itt semmi extrém, nehezen befogadható, megbotránkoztató elem, tartalmi, vagy írhatnám úgy is, hogy gondolati többlet annál inkább. Arról sincs szó, hogy az Alva foggal-körömmel azért küzdene, hogy megidézze a bő három évtizeddel ezelőtti zenei világot. A grunge a fundamentum, de a felépítményben kb. minden ott van, amit manapság rockzene alatt értünk, sőt, ha keresgélünk néhol némi metal is akad. Az Out Of This Madness egyetlen bűne az, hogy nem akar szórakoztatni, ez pedig önmagában elég ahhoz, hogy a zenekar csak egy szűk közönségréteget tudjon megszólítani.
Gondolkodtam rajta, hogy egyesével végigmegyek a dalokon. Kétségtelen, hogy az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha most elkezdeném magyarázgatni, hogy melyikről mi jut eszembe, netán melyik mire emlékeztet, hasonlít, számomra mit idéz fel… Ennek a jól bevett forgatókönyvnek viszont az Alva esetében szerintem semmi értelme sem lenne. Csak az lehet a feladatom, hogy annak a néhány tucatnyi sorstársamnak, akinek jelentett valamit a Flop, illetve az olyan hazai lemezek, mint a Begin The Season, az Inside Ash, a Sóhajok hídja, a Tales, a Supernova vagy a Sűrű, felhívjam a figyelmét arra, hogy most már van egy Out Of This Madness-ünk is.
