2in1 lemezajánló: Necrophobic – In the Twilight Grey és Vltimas – Epic (2024)

Ahogy múlt héten a Nőnap mellé „ünnepi tortahabként” megkaptuk az új Priest lemezt, úgy most március 15-én, a nemzeti ünnepünk mellé is befutott két nagyon várt új album, amik, mint az a cikkből majd kiderül, igencsak elnyerték a tetszésemet. Ezúttal a lelkem extrém metálért rajongó oldala örvendezhetett eme, a saját műfajukban tökéletesnek mondható produkciók hallatán.

Necrophobic: In the Twilight Grey (2024)

Kezdjünk a Necrophobic-al! Én kb 10 éve ismertem meg a svédek zenéjét a Womb of Lilithu lemezük táján, ami egyébként nem tartozik a kedvenc phobic albumaim közé, viszont annyira azért tetszett, hogy visszamenőleg is meghallgassam pár anyagukat, aminek az lett a végé, hogy a 2006-os Hrimthursum és a 2009-es Death to All LP-jük nagyon megtetszettek. Aztán a zseniális 2018-as Mark of the Necrogrammal kezdődően máig a rajongójuk vagyok. Nálam ők a skandináv black metal egyik zászlóshajója, bár tudom, hogy őket inkább death/black metal bandaként szokták emlegetni. Nos, az új anyagukat hallgatva viszont szerintem egyértelműen inkább a thrash és a black metal jellemzi a zenéjüket, mint sem a DM. Ezt a megállapításomat alátámasztja egyebek mellett a lemez első két gyors száma is (Grace of the Past,Clavis Inferi), amik jól hozzák a korábbi anyagaikról is már ismert és az imént említett csapkodós-feketefém stílusjegyeket.

Az utánuk követő As Stars Collide némi viking metalos felhangokkal fűszerezett, lassabb és igencsak fülbemászó tétel. Egyébként az egész LP egyik fő jellemzője a dallamos gitár témák dominanciája és a rengeteg dúdolható melódia. A Cast in Stone, Nordavind, a címadó dal vagy a mellékelt Mirrors of a Thousand Lake hemzseg az ilyen kellemes részektől.

Én a 12 tételes delux kiadványt szereztem be és ezen tizenegyedik számként szerepel egy Torture Never Stop track, ami jellegénél fogva kicsit más műfajt képvisel, így valószínű hogy feldolgozásról van szó.(Egyébként nem rossz dal!) Ha esetleg valaki tudja melyik banda játssza eredetileg, azt kommentben közölheti majd! Én lusta voltam utánajárni! 🙂

Mivel az Vltimas anyaggal egyszerre ismerkedtem ezzel is és David Vincenték muzsikája igen csak lenyűgözött, így a svédek LP-je picivel lassabban ért be nálam. Most már viszont semmi kétségem, az In the Twilight Grey album kiemelkedő színvonalát illetően, így magától értetődő az 5 pont!

Vltimas: Epic (2024)

Nálam ilyen egy TÖKÉLETES extrém metal album! Már az előző 2019-es debüt LP-jük is mély nyomot hagyott bennem, amit most szerintem sikerült felülmúlniuk! Az oké, hogy egy új anyag jól szól, szép a borító, híres zenészek játszanak a bandában, de mint sok esetben előfordult már , ez nem feltétlenül garantálja a produkció pozitív megítélését! Sok ilyen úgymond „szupergroup” csak a tagok nevének vonzerejére alapozva jelentet meg 1-2 lemezt, ami üzletileg talán sikeresnek bizonyul, de a zene színvonalát tekintve jó ha megüti az átlagot. Nos az Vltimas esetében szó sincs ilyesmiről! A három húzó név Vincent, Mounier és ‘Blashemer’ Eriksen, kiegészülve egy Igen TWS nevű basszerral, akik egy olyan cuccot tettek le az extrém metal királyi asztalára, ami az említett értékek mellett rendelkezik két nagyon lényeges jellemzővel, ami csak kevés kiadványról mondható el. Ez pedig az EREDETISÉG és a MŰVÉSZISÉG! Itt mind a kettő tetten érhető. Blasphemer riffjei messze túlmutatnak egyediségben a mai death metal mezőny 99%-án… meghallod és felismered egyből, hogy ki vagy melyik banda az előadó. Van egy sötét és meglehetősen groteszk hangulata az egész lemezen hallható játékának. Zseni a csávó! 🙂 A másik kiemelkedő momentuma az albumnak David Vincent megragadó énekbeli nyújtásai, mély óó-zásai, amiket már talán „dallamoknak” is nevezhetünk. Ez mezei death metal fanoknál esetleg kiverheti a biztit, nálam viszont épphogy növeli a produkció művészi színvonalát. És ha már itt tartunk, érzésem szerint ez nem egy death metal LP! Több extrém metal műfaj elemei is tetten érhetők az anyagon. Az avantgard jelző tehát minimum dukál a műfaji meghatározás elé, bár minek is nevezzük ezt a zenét? Én már a rövid bevezető utáni címadó Epic számnál lehidaltam, aztán hallva mind a kilenc további hibátlan dalt, elégedetten konstatáltam hogy az ilyen zenék nyújtotta élmény miatt érdemes metalt hallgatni. Bevallom, kicsit meg is hatódtam…de csak kicsit! 🙂

 Csak úgy röpködtek a maximum pontok a fejemben egy egy újabb dal hallatán. Az összes 5/5 -ös track közül a leg 5-ösebbek az Epic, Mephisto Manifestó, Exercitus Irae és az Invictus, bár egy ilyen tökéletes LP esetében mint ez is, felesleges bárminemű kiemelés.

Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy egy nagy 5-ös pontszámot nyomjak erre a remekműre! 

Jó szórakozást! UFF!