Félelmetes, hogy múlik az idő! Kereken negyed évszázaddal ezelőtt, 1999. május 21-én látott napvilágot a Göteborg death metal egyik alapzenekarának, az In Flames-nek a negyedik nagylemeze.
A 25 még gombócból is sok, nemhogy évből! Sok minden történt akkortájt mifelénk, például 1999. márciusában csatlakoztunk az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez a lengyelekkel és a csehekkel együtt, illetve a Colony megjelenése után egy nappal, május 22-én a Dunaferr SE női csapata megnyerte kézilabdában a Bajnokok Ligáját! Ha a fémzene világa felől közelítünk, a Children of Bodom Hatebreeder lemeze jó két héttel korábban jött ki, míg a Testament The Gathering című alkotása egy hónappal később.
Előrebocsátom, elfogult vagyok az öt skandináv zenész produktumával kapcsolatban, de aki ismeri és szereti eme munkájukat, megérti, aki pedig nem hallotta még, talán kedvet kap hozzá!
Ahogy a Colony dalcsokra indul, majd kibontakozik, olyan, mint egy gyönyörűséges gyémánt, amely a csiszolás során egyre szebb, értékesebb lesz! Az az überdallamos gitárjáték, amit az első pillanattól fülünkbe tol Björn Gelotte és Jesper Strömblad az Embody the Invisible lemeznyitányban, a kezdeti taktusok után azonnal megmutatja, mitől is annyira jó a svédeket hallgatni!
Ráadásul Jesper jóvoltából már itt előkerül a hammond orgona, amely a címadó tételben teljesedik ki igazán, ahol a nóta eleji, vissza-visszatérő billentyűtémával még Jon Lord szellemét is sikerül megidéznie! Napjainkban talán nem kapja fel erre senki a fejét, de a kilencvenes években különleges volt hallani a múlt század ikonikus hard rock hangszerét ebben a stílusirányzatban.
Strömblad és Gelotte hathúroson felvezetett témái tökéletesek, még a Guitar World zenei magazin „minden idők 100 legnagyobb heavy metal gitárosa” listáján is szerepelnek mindketten, amely igencsak megtisztelő tény.
Szintén tény, hogy a Zombie Inc. zakatolását gyönyörűen oldják az ikergitár harmóniák, a szólót megelőző, majd lezáró laza prüntyögés úgy hat, mint egy unplugged koncert részlete, jól árnyalja az amúgy is változatos dalt, amelyet a finomra hangolt Pallar Anders Visa bő másfél perce szépen vezet le.
Remek riffel csap oda a Coerced Coexistence, Anders Fridén a tiszta énekrészeknél mintha nem is evilági entitás lenne… Csak ámulok a dal különleges atmoszféráján, amely a Resin alatt még tovább hömpölyög.
Kicsit sajnálom, hogy a Slow & Trve jellegű blast beat-tel kombinált, első lemezről újragondolt Behind Space végéről lehagyták az akusztikus részt, mert egyébként a végeredmény fantasztikus lett. Itt külön kiemelném Daniel Svensson ütős mesteri ritmusváltásait.
Az olyan megaslágerek, mint az Inspid 2000, az Ordinary Story vagy a Scorn hangszerelése, hangulata helyenként az akkoriban már a küszöbön álló ezredfoldulót, és főleg a Clayman album utáni stílust, egy merészebb vizekre evező In Flames-t vetítenek előre.
A The New World nem csupán címében, de zenéjében is új világot tár elénk, amelyben a modern elemek mellett feltűnnek helloween-es ikerfutamok is.
A Man Made God instrumetalizmusának tömény hangzását kiválóan ellenpontozzák a banda korai időszakában is már előszeretettel használt csodaszép, akusztikus gitárpengetések.
Az anyag olyannyira hallgattatja magát, hogy amint a végére érek, ha időm engedi, egyből indítom is újra. Csodálatos zenei utazás ez, eszméletlen melódiákkal, nem mellesleg rendkívüli dalszerzői vénával, zenei tudással megáldott zenészek jutalomjátékával, egyetlen, árva, gyengébb pillanat nélkül. Számomra az In Flames életmű egyik csúcspontja az ezt megelőző Whoracle, valamint a Subterranean EP-vel egyetemben!
