Sanhedrin: Heat Lightning (2025)

Második nagylemeze, a 2019-es The Poisoner óta követem nyomon a New York-i Sanhedrin munkásságát. Az éppen egy évtizede létező trió a jó
Második nagylemeze, a 2019-es The Poisoner óta követem nyomon a New York-i Sanhedrin munkásságát. Az éppen egy évtizede létező trió a jó
Micsoda meglepetés: egy újabb remek görög zenekar! 🙂 Azt gondolom, már meg sem hökkenünk azon, hogy hellén földről egyre-másra tűnnek elő az
A szerb csapatot előző albuma, a 2021-es Eulogy for the Gods kapcsán ismertem meg. Akkor mindent leírtam, amit érdemes tudni róluk (az
Az anyag ugyan 2024-es, az élmény viszont egészen friss, hiszen megjelenése óta rendszeresen hallgatom a göteborgi kvintett sorrendben ötödik nagylemezét. A meglehetősen
Fenn, a nem is oly’ távoli északon, van egy szláv zenekar, amelyet régóta kedvelek. Amikor pedig egy jubileum kapcsán felvették az Ossian
A salgótarjáni Anatomy, közel 25 év hallgatás után, vadonatúj felállásban tért vissza a hazai metálzenei palettára. A banda előző két korszakában először
Borzasztóan divatos ma némi folkmázzal leöntött heavy metal alapokon nyugvó populáris rockzenét játszani. Adjunk hozzá még ilyen-olyan fércszöveget, melybe persze csempésszünk lehetőleg
Ismét albummal jelentkezett az egyik legkedvelhetőbb svéd heavy metal brigád. A Dream Evil az a zenekar, amelyen soha nem érzi az ember
Orange Goblin: Science, Not Fiction (2024) Gyakorlatilag a kezdetek óta követem az Orange Goblin munkásságát. A csapat már első albumaival maga mellé
Emlékszem, amikor először hallottam a Star.Gate idei albumát, úgy voltam vele, legalább még egyszer neki kell futnom, hogy eldöntsem, kell-e nekem ez