Dark Angel-rajongó vagyok, sőt, nagy kedvenceim. Ugye két korszakra (Doty/Rinehart) bontható munkásságuk – én az utóbbival fedeztem fel és kedveltem meg őket. Mindazonáltal diszkográfiájukat azért nem ítélem hibátlannak, mert a We Have Arrived „egy picit sántít”, ellenben a Darkness Descendstől nem hibáztak. Legalábbis szerintem.
Idén viszont igen, mégpedig egy kurva nagyot, ugyanis 34 évvel a Time Does Not Healt követően új lemez készítésére és kiadására adták fejüket. Óriási hiba volt. Összebaszták, összerombolták múltjukat, dicsőségüket, reputációjukat stb., ezzel a fostalicska anyaggal. Igen, roppant mérges vagyok rájuk. Mert ha teszem azt nem Dark Angel név alatt jött volna ki, de akkor is, ha egy no name banda nevéhez fűződne, akkor is felejthető alkotás lenne.
Illetve – ha nem baj – hadd áruljak el egy műhelytitkot. Szerkesztőségünkben felosztjuk egymás között, ki miről ír, „meginterjúvoljuk” egymást, ki miről írna/szeretne írni. Miután felvetettem, hogy az új Dark Angelről értekeznék, kettő bejegyzést kaptam:
Sipy: „Lacikám, végig tudtad hallgatni??”
Reaper: „Szerintem is szörnyű…”
Virág „Metálbéci” Béla: „Akkor nekem tuti tetszeni fog… 😅😂! (Sosem tetszettek amúgy, pont ezért vannak jó esélyeik 😂).”
Coly: „Részemről semmi akadálya.”
Míg én: „Holnap hallgatom meg”. (Mindegy, hogy mikor beszélgettünk egymással.)
Bár sohasem tettem volna meg. Sohasem gondoltam volna, hogy egyik kedvenc zenekarom új lemezéről negatívan értekezem, de itt nem tudok, nincs mit szépíteni: egy kalap szar az egész, ennek nincs, nem volt értelme. Ezek jutottak eszembe: ez Dark Angel? Ezért kár volt. Se íze, se bűze, jellegtelen.
Úgy gondolom, Jim Durkin gitáros 2023. március 8-án bekövetkezett halála megfektette őket, ugyanis a reunionos bulikból ő is aktívan vette ki a részét, nem megfeledkezve dalszerzői mivoltjáról. Mi több, posztumusz dalszerzői elismerést kapott az albumon szereplő néhány dalért, amelyeket közvetlenül halála előtt írtak. Bunkó poénnal élve: szegény forog most a sírjában, mert nem hiszem, hogy a végeredményhez a nevét adta volna – legalábbis nem Dark Angel moniker alatt.
Előbb térjünk ki a line-upra: Ron Rinehart énekes, Eric Meyer, Laura Christine (egyébiránt Gene Hoglan felesége) gitárosok, Mike Gonzalez basszusgitáros és Gene Hoglan dobos – és hoztak össze egy olyan fárasztó (unalmas) anyagot, hogy ahhoz nyugágy kell. Gene Hoglan, aki számomra az extrém metal színtér top 5-ös dobosainak egyike, „még csinál valamit”. Ron Rinehart, aki szerintem remekül pótolta anno Don Dotyt (amúgy imádom a hangját, magát az egész faszit), egy az egyben múlja alul önmagát, ahogyan a bárdisták is, míg Mike Gonzalez „sohasem gurított nagyot a múltban”, megbízhatóan alapozott a háttérben. Sok sót, mondjuk, itt sem eszik meg.
Felvéve és keverve az Armoury stúdióban, Vancouverben (British Columbia), Kanadában, 2024. júniusától 2025. január/februárig, maszterizálva a Sterling Soundban, Nashville-ben (Tennessee). Higgyétek el: kb. ötször ment le (a torkomon – lelkiismeretes, alapos vagyok), de bassza meg, egy értékelhető, megjegyezhető momentumra sem kaptam fel a fejemet. Sőt, ami a legszomorúbb: nevetséges részekre, szösszenetekre annál inkább, amelyek eleve nem Sötét Angyal-specifikusak.
Mikre gondolok? Pl. a Circular Firing Squad „dallamos betétjeire, kórusaira”, vagy a Scarface the Room „keleties melódiáira”. Mondjuk az E Pluribus Nemo málházós kezdésére „már elsőre felkaptam a fejemet”. Továbbá olyan eszmefuttatások mentek át az agyamon, hogy merítettek (legalábbis próbáltak/akartak) a Darkness Descends, valamint a Leave Scars világából, megfejelve némi (modern) death metalos hatással, ami nem (is) lenne gond, csak a végeredmény kibaszottul nem Dark Angel, ahhoz konkrétan semmi köze sincs.
Extinction Level Event, Apex Predator, Sea of Heads, Scalar Weaponry – bánatomban sírok. Nem is szaporítom tovább a szót: aki akarja, meghallgatja (kurva nehéz 49 perc vár rá), aki nem, az nem (ők nagyon jól járnak). Ez egy méltatlan, elfogadhatatlan teljesítmény ettől a kultikus legendától. Ezért tényleg nem volt érdemes újra összeborulni. Katasztrófa. A pile of fuckin’ shit – és ugyanazzal a lendülettel a kukában landolt.
Nem is szaporítom tovább a szót, aki, akarja, meghallgatja (kurva nehéz 49:22 vár rá), aki nem, az nem (ők nagyon jól járnak), ez egy méltatlan, elfogadhatatlan teljesítmény, ettől a kultikus legendától. Ezért, tényleg nem volt érdemes újra összeborulni. Katasztrófa. A pile of fuckin’ shit – és ugyanazzal a lendülettel a kukában landolt.
Druszám! Azért a We Have Arrived normálisan megy, egyáltalán nem sántít! 🙂 Az egy kiváló debüt lemez volt! Hatalmas klasszikusok vannak rajta, mint a Merciless Death, Welcome to the Slaughter House vagy éppen a címadó. Eddig csak a két single számot hallottam az újról, abban nekem is merültek fel kételyek, főleg az ének tekintetében, de ma rámegyek a teljes albumra. Nem tudom, ennyire szar nem lehet, mint ahogy elemezted. Mindegy, látatlanba egy hónappal ezelőtt egy vinyl már előrendelve. Remélem már úton van…
Ki kell ábrándítsalak, de, ennyire 🙁 !