Tulus: Fandens Kall (2023)

A Khold, Sarke, Vreid és ezen iromány főszereplője, a Tulus is nálam a skandináv black metal színtéren belül kb. olyan pozíciót töltenek
A Khold, Sarke, Vreid és ezen iromány főszereplője, a Tulus is nálam a skandináv black metal színtéren belül kb. olyan pozíciót töltenek
Az elmúlt bő három évtizedben több szempontból is érdekesen alakult a kapcsolatom Glenn Danzig csapatával. Az 1990-es Lucifuge megjelenését követően találtam rájuk,
A Judicator egy amerikai power metal zenekar. A csapatot egy megveszekedett riffgyáros kisasszony bizonyos Alicia Cordisco, és egy nagyon egyedi hanggal megáldott
Lassan túl vagyunk már a februáron is, de úgy tűnik, még a tavalyi év sem tekinthető lezártnak – mert sosem tudni miféle
Ez a brazil okkult doom csapat még 2017-ben került a látókörömbe. Akkor már öt éve léteztek, de a zenekar nevével azonos címet
Tavaszi mini turnéra indult a nemrég új albummal jelentkező Strong Deformity zenekar. Az új album címe Inside Your Sun, amit a Hammerworld
Az In Flames-sel való kapcsolatom érdekes, és eléggé hullámzó. Volt, hogy jó sokáig ők voltak számomra A! Melodic Death Metal csapat, aztán
„Benne van nálad a legjobb tízben?” – kérdezte Zsoli, közvetlenül a brnói Manowar-koncert után, a zenekarral kapcsolatos rajongásom mértékét firtatva. Nehezen tudtam
Hol is hagytam abba a múltkor? Ja, igen, a Warbringer hajnali ötös fellépésénél. És ezzel rá is világítottam az egyik legnagyobb veszélyére