Ha azt mondom: grindcore, ahhoz nincs mit, nem is lehet sokat hozzáfűzni. Tudjuk, hogy nem a metal legkiműveltebb, legváltozatosabb irányzata — de néha-néha kifejezetten jól esik hallgatni.
Bent Sea. Grindcore. Nem új név a színtéren, hiszen 2011-ben verbuválódtak össze. Az viszont már beszédes tény, hogy bemutatkozó nagylemezük csak idén látta meg a napvilágot. Ennek oka meglehetősen prózai: a tagok csak mostanra tudtak időt szakítani egymásra.
Pedig már két EP-t (2011, 2020), egy single-t (2020) és három split kiadványt (2013, 2013, 2016) is maguk mögött tudhatnak. Kik ők? Dirk Verbeuren (dob, gitár), Sven de Caluwé (ének) és Shane Embury (basszusgitár). Utóbbi „csak” 2012-ben csatlakozott, mivel elődje – 2011 és 2012 között – egy bizonyos Devin Townsend volt.
És akkor rögtön a legfontosabb információ a lemezről: 20 nóta osztozik 32 perc 16 másodperc játékidőn. Ha hiszitek, ha nem, a stílushoz képest igyekeznek változatosságot vinni a dalokba: találkozunk punkos témákkal (Curtailer of Conceit), doomos ütemekkel (My Fall – benne Kevin Sharp vendégszerepel), borult, akusztikus levezetéssel (Prodigious Blight), valamint „komplexebb” tételekkel, mint a Vermin Burning (2:45). A Stifled and Dreaming ezt is megfejeli a maga 3:35 hosszával, míg az utolsó, címadó szerzemény (The Dormant Ruin) instrumentális, 2:43 perces darab – és konkrétan semmi sem történik benne.
Ez tényleg az a lemez, amelyről, ha akarnék, sem tudnék litániát írni: stílusgyakorlat, igaz, abból a legjobb fajtából. Meg hát, a nevek köteleznek.
