Micsoda szülinap ez! Már 35 év telt el azóta, amióta megjelent az Exhorder első lemeze! Nálam a „Slaughter in Vatican” ott van minden idők legjobb tíz thrash albuma között! No, nem hallottam rögtön, csak évekkel később, amikor már nyakig áztam a death metal-ban, de még is akkora ütést mért rám, mint egy orrcsontot törő pofán vágás! A New Orleans -i csapat 85 -ben alakult, majd két demo (Get Rude ‘1986, Slaughter in Vatican ‘1987) kiadása után bevonult a Morrisound stúdióba és rögzítette a Slaughter in Vatican című albumot. Az azonos cím nem véletlen, hisz a fullos anyagon ott van az összes demós nóta, s csak egy új szerzemény van pluszban, a „The Tragic Peroid”. A Morrisound -ot ez időben már számos death metal csapat megjárta, így nem csoda, hogy az Exhorder dalai szigorú és vastag hangzással lettek életre kelve, így olyan alapossággal horzsolják le a hallgató fülét, mint egy betoncsiszoló gép. Vinnie LaBella és Jay Ceravolo gitáros, akik nem mellesleg a basszusgitár feljátszását is megosztották egymás között, az acélkeménységű riffeket úgy pakolgatják elénk egymás után, mint valami futószalag mellet ácsorgó robot. Chris Nail dobos, aki később a Floodgate -ben is feltűnt, úgy üt mint az áram, de még a duplázónak sem hagy egy pillanatnyi pihenést sem. Végére hagytam a jó öreg Kyle Thomas-t, aki már – már legendának számít a metal történelemben. A rekedtes, dühös, de mégis ízes orgánuma nagyon jól illik ezekhez az épületromboló szerzeményekhez.
Számomra leginkább abban rejlik az anyag ereje, hogy nem száguldoznak levegővétel nélkül, hanem gyakran szúrnak be olyan középtempós, néhol már doom-os, de irgalmatlanul súlyos témákat amelyek hallatán még Rancor is headbangelve vasalná ki Jabba alsógatyáit. Pedig imádom, ha egy együttes megállás nélkül tud tekerni, de az Exhoder -nek kifejezetten jót tesz, hogy néha mérsékelt energiával rugdossák le a seggemről a boxer alsót. Na, nem azért, hogy ki tudjam mosni, ugyan is én azt nem szoktam! Abban zuhanyozok, s akkor már tiszta is lesz! Bár ehhez az Exhoder -nek nincs sok köze, ha csak nem annyi, hogy az album hallgatása felér egy olyan mosakodással, ahol egy gránitkövet használsz szappan gyanánt.
Mint már említettem, a sound földet tudna repeszteni! Miközben írom a cikket, csak félerőn dübörög, még is úgy remegnek a falak meg a padló, hogy még a billentyűket sem találom el pontosan a klaviatúrán! Úgyhogy elnézést, ha becsúszna pár elírt betű! HEHEHE!! A szövegeikben eléggé szókimondóak, mondhatnám kinyitották a szájukat, s nem kegyelmeztek senkinek. De hát elég csak néhány számcímet megnézni, hogy tudjuk, hogy miről van szó. A borító is megérne egy misét, hogy stílusos legyek. Ha hihetünk a pletykáknak, akkora pofája volt mindegyik tagnak, hogy még a próbateremben is képesek voltak ökölre menni, ha nem értettek egyet valamiben! HEHEHE! Egyébként a frontborító Kent Mathieu egyik legjobb alkotása, de dolgozott már olyan neves formációknak is, mint a Possessed, Autopsy, Artillery, Forbidden, Heaten vagy az Exodus! Nem nagyon szoktam élni a lehetősséggel, hogy kielemezzem egyenként a dalokat, úgyhogy itt sem teszem. Minden szerzemény egy tökéletes thrash töltet, amely kielégítheti éppúgy a fanatikus thrashereket, mint azokat, akik egy tökös, sziklakeménységű metal album segítségével szeretnék leverni a csempét a falról, amikor belevágnak a fürdőszoba felújításába! Ez az album nem udvariaskodik veled, hanem bevisz nyolc akkora ütést, hogy a padlón elterülve számolgatod órákon át a fejed körül pogozó csillagokat. De utána is csak összegörnyedve fogsz járkálni, mint valami bolond, aki egész nap a pöcsét szagolgatja! Mestermunka a javából!
