Úgy gondolom, hogy Isten igazából, a ’90-es évek közepén – némi, fáziskéséssel – lendült fel a magyar underground metal színtér. Ezt, az 1994 és 1997 közötti időszakot az alábbiakban vezetném le – a teljesség igénye nélkül, pláne, stílusoktól függetlenül: Mood, Replika, Ektomorf, Necksprain, Alfreds’ Violin, United Side, Sedative Bang, Mind Control, Ideas, Mist, Neckropolis, Ahriman, Sear Bliss, Frost (ex-Prophecy), Mytra, Carbon Cage, C. D. T., Snot (később S. N. O. T.), Demonlord – tovább is van, mondjam még? Mondom. Womb.
A mai napig élénken él bennem az az ominózus nap, amikor ebbe a zenekarba belecsavarodtam. 1993 és 1995 között Budapesten tanultam, és 1995 tavaszán lekeveredtem a Bahnhofba (Nyugati tér), hogy megnézzem a Marlboro Rock-In tehetségkutató aznapi „felhozatalát”.
Nyitásként egy nagyon fiatal srácokat tömörítő banda, a Womb lépett színpadra, és előadtak egy olyan gyilkos, robbanékony, magas fordulatszámon pörgő, intenzív húsz percet, hogy én ott és akkor dobtam egy hátast – szerelem lett első látásra és hallásra.
A show-t Fekete „Hair” Károly énekes, Németh „Jenő Apu” Jenő basszusgitáros (korábban mindketten a Lily Marlene-ben játszottak), Beloberk László és Káli „Juci” Pál gitárosok, valamint Sziráki Gergő dobos követték el.
Beloberk Laci:
„Valóban játszottunk a ’95-ös Rock-In fesztiválon, de nem emlékszem már a helyezésre… Nincs is nagyon sehol infó róla a neten sem azon kívül, hogy bejutottunk az elődöntőbe. Arra emlékszem, hogy jó hangulat volt a Bahnhof-os bulin.”
A kezdetekről pedig annyit fűzött hozzá:
„Gergő és én az általános suliban barátkoztunk össze, és a szülei garázsában kezdtünk el zajongani. Ő akkoriban már járt dobtanárhoz, én meg épp gitártanárt kerestem. Így akadtam rá Jucira, aki a legjobb gitáros és oktató hírében állt Csepelen. Néhány lecke után Juci vetette fel a közös zenekar ötletét, ami számomra hatalmas meglepetés és egyben megtiszteltetés is volt. A Womb nevét az angol szótárból halásztuk ki Gergővel, különösebb mélyebb indíték nélkül… Aztán kapcsolatba léptünk Jenővel, akit egy-két riffel és félkész nótával sikerült valahogy elcsábítani a Lily Marlene-ből. Hairt nem sokkal később ő segített beszervezni.”
A fiúk még ugyanabban az évben rögzítettek egy kétszámos demót – mindenféle kezdeti botlások nélkül. Ezzel kerültek be a Marlboro Rock-In-re, és kaptak szereplési lehetőséget a Demonstráció II. válogatáson is.
Beloberk Laci:
„Nem emlékszem erre a történetre. Általában Jenő szervezte ezeket a dolgokat. Lénárd Lacival a Metal Hammerből összefutottunk annak idején egy-két bulin, és ha jól emlékszem, ő készített egy interjút velünk a demó kapcsán ’95-ben. Sokat koncerteztünk, ami az internet előtti időkben szinte az egyetlen taktika volt a kapcsolatok építésére és az ilyen lehetőségek megteremtésére.”
Zeneileg a Wombot leginkább a csepeli ghetto hip-hop/hardcore vonalhoz lehet belőni – természetesen magukon viselve a Biohazard, a Downset vagy a Sick Of It All hatásait. Ugyanakkor dalaik roppant fogós dallamokkal és refrénekkel ötvöződtek, ráadásul hazánk egyik legszuggesztívebb frontemberét tudhatták soraikban. Hair hangterjedelme óriási volt – ahogy azt később a Strong Deformityben és a Thrashmadonnában is prezentálta –, és messze nem merült ki „az artikulátlan üvöltözésben”.
Az utókorra ugyan csak a fentebb említett kétszámos demót (Gettó, Fejszével Vágod Le) hagyták, de tarsolyukban több nóta is volt – például Nem Vagyok Sáros, Fogyatékos Embereket Látok. Ezekhez még anno egy kazetta révén jutottam hozzá, amit szegény Zsombitól (ifj. Zsombok Tibor, C.D.T. – R.I.P.) kaptam.
Beloberk Laci:
„Ezek házi stúdiós felvételek voltak, amiket a csepeli művekbeli próbatermünkben vettünk fel. Az akkor számunkra elérhető eszközök minőségéhez és az ottani körülményekhez képest az eredmény nem lett rossz, de mégsem érte el azt a szintet, amit egy igazi stúdió kínálhatott volna. Ha neked megvan ez az anyag, akkor digitalizáld és kérlek, oszd meg velem, mert nekem már nincs meg.”
(Sajnos, nekem sincs már meg – a szerk. megj.)
Kiegészítésként: további, sajnos sohasem publikált szerzeményeik voltak a Gép, Kiszálltam Ebből, Fajok, Utolsó Kép, Nem ugyanaz, mint a láger, Isten síratja gyermekét.
A Fogyatékos Embereket Látok kapcsán a rendkívül szimpatikus gitáros még hozzátette:
„Ez a dal soha nem állt közel hozzám, sem zeneileg, sem a szövegét tekintve. Nekem a családban született fogyatékos rokonom, és mai szemmel még inkább érzéketlennek és sértőnek találom. De hát sok minden változott azóta.”
Ehhez Karesz még elárulta, hogy egy Intenzív Hajhullás-coverről volt szó, míg Beloberk Laci azzal egészítette ki az információt, hogy:
„Németh Jenő öccsének, Németh »Puccos« Lacinak a szerzeménye. Annak idején a Lily Marlene is játszotta.”
Aztán Sziráki Gergőt Magyar Tibor váltotta, adtak még itt-ott pár koncertet (1996. tavaszán Székesfehérvárott volt szerencsém őket újra látni élőben – igaz, itt már Juci nélkül), a csapat pedig – sajnos – lehúzta a rolót. Holott egy lemez bőven volt bennük, hogy a klasszikusokat idézzem, „és a kölyködet ki lógatta fel”, „bármivel vádoltok, én nem vagyok sáros”. Nagyon tehetséges, sajnos az örök homályba merült zenekar, én viszont sohasem felejtem, felejtettem el őket, lévén örök kedvencek, számomra meghatározó emlék.