Bár már a Klausztrofónia (https://rattlead.hu/2025/10/10/watch-my-dying-klausztrofonia/) sem volt sétagalopp, a Fényérzékeny címmel 2006 őszén érkezett folytatása még tüskésebbre, még inkább barátságtalanra sikerült. Ez az összkép pedig több tényező együttes eredménye volt.
A zenekar a korai években, az első lemez előtt közös jamelések során írta a dalokat, ebben az időszakban viszont már a dalszerzők, Bori Sándor és az első lemez után csatlakozott Kovács Attila (ex-Varso) komplett darabokkal álltak elő. Ahogy a korabeli hammeres interjúban elhangzott, magánéleti problémák is hozzájárultak a témaválasztáshoz, és ezáltal magához a végeredményhez. Harmadik tényezőként pedig meg kell említenem a hangzást, ami egyes vélemények szerint az eredeti változat kritikus pontjának bizonyult. Utóbbi a svéd Clawfinger szintetizátorosának, Jocke Skognak az érdeme volt.
Maguk a felvételek ellenben idehaza, az Audioplanet Stúdióban zajlottak, Jaya Hari das irányításával. A koncepció alapja a kisember és a „rendszer” viszonya volt – Veres Gábor szövegei ezt az egyoldalú-egyirányú kapcsolatot elemzik, különféle szempontok szerint. A fő dalszerző, Bori Sándor mellé két dallal (50Hz és 9 kapu) Kovács Attila is felsorakozott – érdekesség, hogy utóbb a stúdióban mindketten a saját dalaikat gitározták fel. A különféle kütyükért, azaz a szintetizátorokért és az effektekért pedig szintén Bori Sándor felelt. A dalok zenei része állítólag gyorsan összeállt, a szövegek viszont lassabban öltöttek testet.
Ha létezne valamilyen számláló arra nézve, hogy az elmúlt szűk két évtizedben a három régi WMD korong közül melyik lemezt hallgattam a legkevesebbet, minden valószínűség szerint a Fényérzékeny nyerné a versenyt. Ebben bizonyára részben benne van a megjelenéskori életszakaszom, ahogy az is, hogy nálam a folytatást jelentő Moebius ha nem is rakta zárójelbe a két elődjét, de mindenképp a háttérbe szorította azokat.
A nyakatekert Elsőbbségi szinte black metalos vokálokkal nyitja a sort. Gaobr ebben az öt percben fel is vonultatja az extrém metal vokalizálás közel teljes skáláját. A címadóra az ember elsősorban a WMD univerzumban nem megszokott vissza-visszatérő gitárdallamai és a meglepően ragadós refrénje miatt kapja fel a fejét. A tegező című darabot a mai napig nem sikerült megfejtenem; így most meg sem kísérlem, hogy beleokoskodjak. A menetelős Sztereotip (Állami sláger) tipikus Gaobr-féle extrém metal mondóka, némi emberi hangfoszlánnyal. A betonozós, monotóniába forduló, majd egy kifejezetten szép akusztikus betéttel és skizofrén monológgal feldobott Metrikust mai füllel hallgatva talán djent-nek nevezhetném – legalábbis az első felét. Az Ohm dallamos énektémái már előrevetítik a Moebius majdani sokszínű vokáljait, de van itt groove-os thrash és a Korn korai anyagait megidéző sulykolás, sőt még valami gitárszóló-féleség is.
Kovács Attila sikeresen vette fel a fonalat, az által jegyzett 50Hz tökéletesen simul a társai közé. Nem így a Bugárdi Melinda által énekelt, lírai Háttal álmodó, melynek a szövegétől eltekintve látszólag semmi keresnivalója ebben a közegben. Gaobr későbbi projektjének (Hiinaar) kvázi névadója akár a Klausztrofónia időszakából is származhatna. Az Om pedig egy hangulatos, ambientes, ám kicsit hosszúra nyújtott átvezető a 9 kapu című, disszonáns gitárszólóval megkoronázott végkifejlethez.
A Fényérzékeny Szabó Viktor jóvoltából az előző évtized végén kapott egy feljavított hangzást, illetve egy új frontborítót, és még két bónusz is a digipak CD végére került. Az újrakevert és újramasterelt lemez extrája a Fényérzékeny flamenco átirata és a Háttal álmodó Horváth Martina (The Answer Lies In The Black Void, Thy Catafalque) által újra énekelt verziója. Jómagam az eredeti változat rovására ez utóbbi megjelenésre voksolok, mely az alábbi linkről még manapság is beszerezhető: https://metal.hu/shop/termek/watch-my-dying-fenyerzekeny-cd-remasterlizalt-limitalt/
