Kedves, Laci! Sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében. Janó Mihály gitárost váltva kerültél a banda kötelékébe 2012 környékén. Mi volt a tagcsere oka, illetve, hogyan kerültél képbe? Te voltál az egyetlen potenciális jelölt a másodgitáros posztjának betöltésére?
Szia! Üdv mindenkinek!
Már nem emlékszem pontoson, 2012 májusában egy rövidebb Európa turné előtt ajánlottak be a srácoknak mivel Misi nem ért rá. Talán Jakab Zoli barátom volt a tettes, tényleg nem emlékszem pontosan. Bevállaltam, megtanultam amiket kellett és mentünk egy laza kört német és brit állomásokat érintve. Amikor hazaértünk pár hétre rá hallottam, hogy Misivel elváltak az útjaik, ha jól tudom akkoriban elég sűrű volt a munkabeosztása és nehezen tudta összeegyeztetni a bandával. Füleki Sanyi segített utána egy darabig, de nem maradt állandó tagnak. ’13-ban szóltak, ha van kedvem, akkor csatlakozzak. Volt kedvem.
Pár szóban, vázold fel, kérlek, zenei múltadat, gondolok itt elsősorban a Sedative Bangre és a Sunday Fury-ra…
’97 környékén kerültem be a Sedative Bangbe, a fekete demón már én gitároztam a Geri mellett, a banda mai napig él, hivatalosan nem oszlott fel.
Sunday Fury-t pedig 2005-ben alapítottuk, az is kitartott tagcserék nélkül, amikor 2012-ben ment a dobosunk Kiss Geri, hagytuk is az egészet. Voltak egyéb tényezők is nyilván, de az volt a fő oka hogy beszüntettük a tevékenységünket. Élt 2 lemezt, egy demót és egy EP-t a zenekar. Sok f@sza koncertet, fesztivált és nem mellesleg az akkoriban itthon „fortyogó” -muszáj kimondani- doom/southern/stoner színtér tevékeny, oszlopos tagjai volt(unk). Remek stoner esteken játszottunk a Kék/Vörös lyukban sok hasonszőrű kortárs zenekarral, többek között a Wall of Slepp-el és a Stereochrist-al, innen datálható az ismeretségünk is pl. (Persze anno ezek előtt én is éltem a Mood korszakot függetlenül, hogy alapvetően a punk/hc felől érkeztem)
Játszottam még a Penalty Kick nevű BPHC zenekarban, pár bulit a Stereochristban amikor úgy gondolták a srácok, hogy két gitárral akarnak nyomulni, segítettem régi „legendás” arcoknak a 20 éves jubileumra összehozni az Leukémia Apokalpsys demo felelevenítését. Jelenleg a Magma Rise mellett itt vannak még a Bridge to Solace (korábban ott is kisegítettem pár bulin Őket aztán meghívtak gitározni, ott is huszonsok éves barátságokról beszélünk), This Calling hardcore zenekarok, valamint a levegőben lóg a Noble Victory death/black formáció is. Néha felgitározok ezt azt egy kortárs, Vini nevű hiphop tehetségnek a „lemezeire”, az nagyon nagy móka, teljesen stílusidegen számomra, de nagyon imádom.
A Sunday Fury-t nagyon sajnálom, egy komplett lemez volt már feldemózva amikor beütött a krach, hitem és meggyőződésem, hogy az nagyot szólt volna, ha akkor „real time”-ban meg tud jelenni.
Hirtelen ezek jutottak eszembe.
Amúgy, könnyen ment a beilleszkedés, hamar egy hullámhosszra kerültetek?
Ezzel soha nem volt gondom eddig sehol 🙂
Holdampf Gábor, Hegyi Kolos és Bánfalvi Sándor zenei előéletével gondolom tisztában voltál. Ismerted korábbi munkásságaikat?
Persze, mint említettem a Mood nagy kedvencem volt mindig is, Sanyit meg a Neck Sprain okán ismertem. A Mood utódzenekaraival meg sokat koncerteztem anno a Sunday Fury-s időkben
Tavaly jelent meg a zenekar negyedik albuma, a Neither Land nor Sea. Így, egy év elteltével, hogyan vélekedsz az anyagról, a korábbi kiadványokhoz viszonyítva?
Nem is tudom… A következő a sorban. 🙂
Nyilván én látok benne progressziót, már az egymás után következő lemezek ívében, de ez nem igazán számít valójában. Remélem azoknak a hallgatóknak akikhez eljutunk, tudunk adni maradandó élményt. Ez fontosabb.
Véleményem szerint a legemészthetőbb, legkönnyebben befogadható alkotásotok lett, hozzáteszem, tavaly az év lemeze címet nyerte el nálam…
Köszi, igyekeztünk, tényleg egész jól sikerült, mind nótaügyileg, mind a hangzás tekintetében, pedig full digit cucc az egész. Úgy értem, nem használtunk erősítőket most először. Simci ki tudta keverni így is, hogy organikusnak hasson a lemez, korábban tartottam ettől, hogy esetleg nem fog sikerülni. A többi zenekaromban már évek óta ezzel a metódussal készültek a lemezeink, de régebben azt gondoltam, hogy egy ilyen old fashion zenének hagyjuk meg az old fashion módszereket. Rám cáfolt a végeredmény.
Milyen fogadtatásban részesült a korong, milyen visszajelzéseket kaptatok rá?
Amiket olvastam jellemzően pozitív hangvételű írások voltak, de hogy őszinte legyek, nem nagyon szoktam lemezkritikákat olvasni mostanság.
Olybá’ tűnik, hogy az idei évet a lemez promotálására tettétek fel, magyarán, „intenzív” turnéba kezdtetek. Mikor indultak el a koncertek?
Igen, korábban kevesebb bulit adtunk, nehezebben volt összeegyeztethető, hogy a Sanyinak főállásban volt (van is még) egy elég komoly produkcióban szerepe. Ez ugye változott a tagcserével, ezt kihasználva próbálunk játszani, ahol csak lehet és van lehetőség.
Menet közben tagcserétek volt, lévén Bánfalvi Sándor dobost Kludovácz Csaba váltotta, ennek, mi állt a hátterében, illetve, hogyan esett Csabára a választásotok?
Huhh. Szerintem csak „megfáradt” a dolog, vagy valami ilyesmi. Tényleg nem tudok drámai okokat mondani, lehet hogy kicsit beleunt a Sanyi.
Utána volt egy Dani nevű- hozzánk képest fiatal – srác kb fél évet, de ment Ő is.
Csucsu nevét Koli dobta be – nem is értem, hogy nem merült fel előbb- Stereoban együtt zenéltek, mindannyian ismertük egymást azokból az időkből, jött-látott-beszállt. Emberileg is rendben van, ráadásul nem lábbal fogja a dobverőket, éli is ezt a fajta zenét, szóval minden klappolt. Össze is akarunk rakni egy (vagy több) számot, hogy a nótaírással is még inkább összekovácsoljuk a bandát. Mivel „helyi” Ő is, mostanság elég sokat is próbálunk a régi időkkel ellentétben.
Ez a személyi változás „kizökkentett-e benneteket a ritmusból”, vagy könnyen ment a folytatás?
Nem zökkentünk mi sehova, ment minden a maga útján. Nyilván össze kell szokni mert más stílóban nyomja mint a Sanyi, de ezzel sincs probléma.
Hogy haladt a turné? Voltak esetleg külföldi állomások is?
Turnénak nem mondanám, max a kinti bulikat – így meg is válaszoltam a következő kérdést – azok egybefüggőek voltak, már az utazás és a koncertezés szempontjából. Jó kis sztorik ezek a külföldi kiruccanások
Gondolom, az Exhorderrel közös buli egyfajta highlight volt…
Persze, én nagyon éltem anno az Exhordert a kilencvenes években, így kurvára örültem a lehetőségnek. A Mood klasszikust meg élőben előadni Kyle-al tizennemtudom mennyi évre a közös kooperálás után, meg igazán felemelő élmény volt, lett is rá egy „videoklip”.
Szeptember 27.-én láttalak benneteket először, gyilkos produkció volt, ellenben a nézőszám siralmas, a többi helyszínen milyen volt a látogatottság, mennyi kíváncsi tekintet vonz egy-egy Magma Rise koncert?
Változó, de az én személyes véleményem az, hogy az a kevés is csökken. Külföldön ugyan ez. Ugye eleve nem egy túl népszerű és mainstream a doom műfaj, a zenehallgatók velünk és a zenekarral öregszenek, fogy a lendület, a kedv egy-egy koncertes kiruccanáshoz, a fiatalok nem jönnek, más műfajokon van a fókusz. Leszögezném, ez nem panaszkodásnak szánom, egyszerű ténymegállapítás. Ha zavarni fog, akkor nyilván nem fogom csinálni, de ez most a személyes véleményem, nem tudom a többiek hogy állnak ehhez. Szóval mint mondtam, változó, vannak meglepetések néhol mind pozitív, mind negatív értelemben, de ki vagyok békülve ezzel.
Körvonalazódik már esetleg egy új album? Vannak friss ötleteitek, dalaitok?
Egy ötletet/nótát hallottam Kolitól, illetve majdnem készre rakott számunk biztosan van, könnyen összejöhet még pár, ha beledőlünk
Amúgy a nótaírást, a próbákat, hogyan oldjátok meg, milyen rendszerességgel próbáltok?
Amióta Csucsu dobol gyakorlatilag minden pénteken próba van. Gábor persze ritkábban tud jönni a távolság miatt, de mi próbálunk hármasban elég gyakran. Utóbbi időben otthon születtek a dalok, küldözgették egymásnak a témákat (Gábor és Kolos). Az utolsó lemez írásában nem vettem részt, ha jól emlékszem akkor a többi zenekarom dolgaival voltam elfoglalva, szóval így alakult. De az is lehet, ha már ilyen rendszeresen tudunk próbálni, kipróbáljuk a régi, „leviszem a riffet a terembe és meglátjuk hova alakul” dolgot.
Ami még érdekel: a zenekaron belül, le vannak osztva a szerepek? Gondolok itt arra, hogy Gábor-e a főnök, barátok vagytok-e, napi rendszerességgel tartjátok-e egymással a kapcsolatot stb.?
Egymást szem előtt tartjuk, gyakran beszélünk és találkozunk is. Azt gondolom, igen, barátok is vagyunk, annak ellenére hogy a „civil” barátaimmal más minőségben és tartalmakkal töltöm az időmet. Fi, Gabi és Koli negyven-akárhány éve ismerik egymást, mi is évtizedekben tudjuk mérni az ismeretségünket, tizensok éve a zenekarban vagyok, alapból rengeteg mindent tudunk egymásról, egymás családjáról. Sokat aszalódtunk ez alatt az idő alatt a turnébuszokban és ott hamar kiderül ha valami nem klappol az emberi kapcsolatokban.
Ezt a „ki a főnök” dolgot meg nem határoztuk meg soha, legalábbis én nem emlékszem ilyesmire. Nyilván nagyon nem mindegy, hogy ugye az alapítók között ott volt a Gabi és Kolos, nyilván frontember lévén a Gabi az „arca” a zenekarnak, a social médiát is Ő tolja rendületlenül, nyilván a csoportdinamika sem mindegy hogyan és milyen kölcsönhatások mentén alakult ki úgy, ahogy most van a zenekarban, de még sosem hallottam vitát azzal a befejezőmondattal, hogy „én vagyok a főni, enyém az utolsó szó”. Megvan mindenkinek a szerepe a zenekarban, amit be is tölt, és az ezzel járó „feladatokat” lelkiismeretesen el is végez. Sok esetben nem várt vagy remélt pozíciók is kiosztásra kerülnek, amik nagyon fontosak és nélkülözhetetlenek a zenekar működéséhez, működtetéséhez túl a zeneíráson és azok előadásán és amik menet közben a zenekar punk mentalitásából adódtak és adódnak – gondolok itt leginkább a „do it yourself” szemléletünkre, amire nagyon büszke is vagyok. Mert az a kurva nagy helyzet, hogy ha a zenénk nem is, de mi magunk punkabbak vagy hardcore-abbak vagyunk néha a punkoknál, már ami a hozzáállásunkat és az állhatatosságunkat illeti a zenéhez és minden máshoz, ami ezzel jár.
Laci, nagyon szépen köszönöm válaszaidat, további sok sikert és szerencsét kívánok.
Köszönöm a lehetőséget.
EXCELSIOR! 🙂
