A Defenders of the Faith zenekarnevet hallva joggal gondolhatunk arra, hogy egy harmadvonalbeli Judast Priest tribute bandával van dolgunk, ám szerencsére nem ez a helyzet. A DotF a Therion tagok mellékprojektje – olyannyira, hogy a csapat tulajdonképpen a Lori Lewis énekesnő nélkül felálló Theriont jelenti: tagjai Thomas Vikström énekes, Christofer Johnsson és Christian Vidal gitárosok, Nalle Påhlsson basszusgitáros, valamint Sami Karppinen dobos.
A banda a főnök, Johnsson magánakciójának indult, valahogy úgy, mint a Luciferian Light Orchestra, ám nyilván észszerűnek tűnt már az elejétől alkotótársakat is bevonni, és így az esetleges élő fellépések lineup-ja miatt sem kell, hogy főjön CJ feje.
Christofer klasszikus, ’80-as évekbeli heavy metalt szeretett volna játszani, hatásai e téren olyan együttesek voltak, mint az Accept, a Judas Priest, a Scorpions és az Iron Maiden. Vagyis e formáció hangzása, a stílus jócskán különbözik a Therionétól: nincs női ének, nincs nagyzenekari megszólalás, szimfonikus betétek, ugyanakkor senki ne várjon egy az egyben Priest-es, Maiden-es áthallásokat; Johnsson ennél azért kreatívabb elme.
A dalokban különleges vendégeket is üdvözölhetünk: a legnagyobb név kétség kívül Tim „Ripper” Owens, aki az Intruderben ereszti ki a hangját. Diego Valdez (aki korábban számos csapatban megfordult, és jelenleg is négy együttes frontembere) több nótában is szólószerephez jut. Christopher Davidsson, a Majestica énekese is feltűnik a színen, ahogy az ős-Therion gitárosa, Peter Hansson, és a vonós hangszerek avatott mestere, számos metal zenekar vendégmuzsikusa, Ally Storch is.
Egy fémvihar gitársikolyaival és speed-es témával indulunk útnak (Heavy Metal Shakedown), és bár vannak itt galoppozós riffek és halfordos sikolyok is, nekem legjobban mégis a középtempós témák tetszenek. Kedvenc dalom a másodikként elhangzó I’m in Love with My Tank, ami komótosan és egy Dio-s oh, yeah-vel indul, és egy zseniális, fülbemászó refrénbe torkollik.
„Human corrosion, panzer in motion
time goes out with a bang.
Trigger my tension with your suspension
I’m in love with my tank.
I am out on a mission one man division
join the skeleton dance.
War is forever into the never
I’m in love with my tank.”
Év végi Top 10-es nóta!
Kórusaival, keleties dallamaival talán még a The Time Machine húz a leginkább a Therion féle vonal felé. A maga több mint nyolc percével ez az anyag leghosszabb szerzeménye, amelynek egyes témái, gitárhangzása a Somewhere in Time-korszakos Maiden világát idézi. A Northern Stones-ban remekül fűzik össze az ütős refrén énekdallamait a hangulatos vokáltémákkal. Plusz itt (és más dalokban is) a míves gitárszólókat is meg kell dicsérnem.
Az anyag második felében aztán egy időre (Darkside Brigade, Funeral Pyre, Intruder) esik a színvonal, amin Ripper vendégszereplése sem segít. Egy kissé sablonossá válnak a nóták; a refrének jegyezhetőek ugyan, de egyik dalt sem érzem kiemelkedőnek. Legközelebb a három percnél is rövidebb Our Saviour ragad magával, és a záró The End of the World is egy pofás, monumentális szerzemény, ismét csak hangulatos, nagyívű kórusokkal.
Az anyag végére – szerintem abszolút feleslegesen – még odabiggyesztették a Heavy Metal Shakedown hosszabb és az Intruder alternatív (nem Ripper által felénekelt) verzióját. Ezek nélkül Johnsson valószínűleg túl rövidnek érezte volna az anyagot… Számomra azonban az első 40 perc is meggyőző volt: Theriont már jó ideje nem hallgatok, a Defenders of the Faith bemutatkozó anyaga viszont kellemes meglepetés volt. Örülnék, ha lenne folytatása.
