A ruhrpotti thrasher DARKNESS idén kiadott egy úgynevezett évfordulós albumot, és 2025. szeptember 5-én Essenben meghallgatásra hívott meg a próbatermébe a lemezmegjelenés elött. A következő beszélgetés Arnd gitárossal ekkor zajlott.
Szia Arnd, miért a „The Death Squad Chronicles” a címe az albumotoknak? A debütáló albumotok, a „Death Squad”, 1987-ben jelent meg, a zenekar pedig 1984-ben alakult. Most 2025 van, szóval nem egy kerek évfordulóról van szó. Mellesleg hogyan alakultatok?
Akkoriban volt a Destruction, a Sodom és a Tormentor híres közös koncertje együtt. A Kreator később a Tormentorból fejlődött ki. Lacky [dobos] találkozott egy barátjával, Uwe Christophersszel, az úgynevezett „Ötújjú Uwe”-val, aki azóta sajnos elhunyt, és ők alapították a Darkness-t. Ők az eredeti tagok, és a zenekar ugyanabban a hónapban alakult, mint ami a lemez megjelenése most. Majdnem 40 évvel ezelőtt történt. Maga a bemutatkozó „Death Squad” persze később jelent meg. A demóknál mindig van egy kis csúszás az első albumig. És ezért választottuk a hónap 26-át, bár matematikailag a 25 lett volna a helyes.
Miért nem készítettetek élő albumot ezekkel a dalokkal? Miért kellett újra felvennetek ezeket a dalokat a stúdióban?
Nem tudom megmondani, miért nem csináltuk meg. A „Death Squad Chronicles” mögött az a gondolat állt, hogy egyszerűen csak vissza akartunk adni valamit az embereknek. Már 40 év telt el, és az album még mindig nagyon jelen van az emberek fejében. Ez nagyon büszkékké és boldoggá tesz minket! Az ötlet egyszerűen az volt, hogy visszaadjunk valamit a rajongóknak, és felvegyünk néhány klasszikus régi dalt abból az időszakból, mielőtt Lee (énekes) csatlakozott hozzánk. Az 1988-as „Predetermined Destiny” egy ilyen dal. Egy ideig élőben játszottuk, de Lee soha nem akarta énekelni. Nem igazán az ő dala volt ez. Aztán valamikor azt mondtuk, gyerünk, csak csináljuk! És akkor a dal hirtelen menő lett. Szóval elrejtette a véka alá a mécsesét. Spontán módon azt mondtuk: „Gyerünk, vegyünk fel még néhány dolgot!” A címadó daloknak mindenképp rajta kell lenniük. A „Conclusion and Revival”-nak nincs címadó dala, így ilyen nincs. A „Death Squad”-nak és a „Defenders of Justice”-nak viszont igen. Aztán azt mondtuk, hogy muszáj belefoglalnunk néhány demós dalt is. Így hát a „The Gates and Victims” mellett döntöttünk. Az „Armageddon” egy kisebb sláger, és sokan ismerik. Ez egy olyan dal is, amit újra és újra kérnek. De az „Armageddon” az a dal is, amit a Darkness ad ki a leggyakrabban. A „Death Squad” 14 különböző CD-n is szerepel. Nem kell, hogy 15. alkalommal szerepeljen valamelyiken. Azt hiszem, ennyi elég. Főleg, hogy Jülle (Ventor) a Kreatorból vendégénekesként énekelte.
Aztán felvettetek két új dalt is. Mi késztetett arra, hogy két újat írjatok a régi klasszikusok mellé, amiket mindenki ismer? Mert új felállás történt? Vagy csak úgy magától jöttek ezek?
Gondoskodtunk róla, hogy a két új dal modern, új dalként készüljön, ahogy most a Darkness hangzik. De mégis úgy, hogy megőrizzék a régi hangulatot. Olyan riffekkel, amiket egyenesen a lényegre térve játszunk. És hogy hidat képezzenek a régi és az új idők között. A dalszövegeket is úgy találtuk ki, hogy ne politikáról vagy egy adott személyről áradozzanak, hanem inkább azt mondják, hogy köszönetet mondunk az embereknek. A „Proud Pariah”, ahogy a próbateremben is mondtam, egyfajta tisztelgés a metalheadek előtt, akik a kezdetektől fogva a zenekar mellett kitartanak. Azok előtt, akiknek talán már nincs hosszú hajuk, mert már nincs meg nekik, vagy mi, de akik teljesen benne vannak ebben az életformában és bulikba járnak. Ők azok az emberek, akik még mindig szarnak tartják Roger Whittakert. 😊
A dalok elrendezése is különös szerepet játszik az albumon?
A 80-as évek gyermekei vagyunk, és zeneileg ott szocializálódtunk, ami azt jelenti, hogy bakelittel szocializálódtunk. A lemeznek volt A-oldala meg B-oldala is. Ha meghallgatjuk a dalokat, nos, legalábbis a metálban így van, de más műfajokban is előfordul, hogy van egy nyitó és egy záró tétel. Az A-oldali első és a B-oldali utolsó mindig a sarokköveket alkotja. Ez az A-oldalon a mini finálé és a B-oldalon a mini nyitó. Mindig úgy tervezzük az albumokat, hogy amikor az emberek megfordítják a lemezt, és igazán meghallgatják a bakelitet, azt gondoljuk: mi fog nekik az arcukba csapódni, mi fog durranni, mi fog nekik első hallgatásra tetszeni.
Ki szerezte az új darabokat, és hogyan közelítettétek meg a kompozíciót, mind szövegileg, mind zeneileg?
A „Last Round Is On Us” zeneileg teljes mértékben Dominik [az új másodgitáros] műve. Pontosan úgy írta a dalt, ahogy mi szoktuk. Mi egyszerűen átvettük ezt, ahogy volt, mert nem is csinálhattunk volna jobbat. Lacky azt mondta: „Már írtam is rá dalszöveget.” Ez a „Last Round Is On Us” dalszöveg volt, ami azt jelenti, hogy az utolsó kör rajtunk múlik, bármi is történik. És ha fellépünk a színpadon, az utolsó kör rajtunk múlik. Mi fejezzük be itt, nem ti. Ez az ötlet áll mögötte. Dominik a második dalt demóként hozta, és azonnal megtetszett. De hiányzott belőle az az „Aaah!” minőség. Aztán azt mondtam, hogy meghallgatom, és újra megnézem. Ezután írtam egy refrént, és kicsit babráltam a hangnemmel, mert – a közöttünk lévő zenészek számára – A-ban íródott, és ez mindig, hmm, egy kicsit túl régimódinak hangzik. E-ben, de D-ben is, ami valójában Dis-hang most, így egy hanggal lejjebb hangoltuk a gitárokat, hogy borúsabban hangozzék. Valahogy gonoszabbnak és ocsmányabbnak hangzik, mert mélyebb. A dalszövegeket egyszerűen a 80-as évek ihlették, mert akkoriban mindenkinek hosszú haja volt, és börkabátot meg farmert hordott. A bőrdzseki pedig ellenszenvet kiváltónak számított. Akkoriban a polgári emberek nagyon kigúnyolták ezt a viseletet. Ehhez jött a szörnyes póló …
Teljesen érthető. Engen is hazaküldtek az iskolából, mert egy Kreator „Pleasure To Kill” pólót viseltem. A tanár azt mondta a szünetben: „Nem mászkálhatsz így! Most menj haza, és vegyél fel egy semleges pólót!” A szüleim pedig otthon azt mondták: „Miért vagy már itthon? Vége van az iskolának?” „Nem, nem, de hazaküldtek, mert ezt a pólót viseltem.” Délután ki kellett cserélnem a boltban, vagy el kellett cserélnem valakivel. Ehelyett a Metallica „Master of Puppets” album pólóját vettem. De azon meg temető van. Hát nem tudom, miért volt jobb ez, mint a szörnnyel harcoló csontvázak? 😊
A bátyámat is hasonlóképpen piszkálták. De azért folytattuk a viseletünket tovább. Semmi sem zavart minket. Vagyis nem kezdtünk el Modern Talkingot hallgatni, és nem vágattuk rövidre a hajunkat. És van egy csomó ember, akit ismerek akkoriból, barátok vagy ismerősök, akiket már 30-40 éve ismerek. Mindig kitartottak a saját álláspontjuk mellett. Akkoriban sem érdekelte őket semmi, és most sem. És ezért van a lemezen a „Proud Pariah”, avagy a „Büszke leprás”.
TE írtad a teljes szöveget?
Én írtam.
Mi befolyásolja a dalszövegtémák megválasztását a múltban és mostanság is? Mik a vezérelveitek?
Szóval, dalszövegeik tekintetében tényleg azt lehetne mondani, hogy ezek elsősorban társadalomkritikus témák. Olyan témák, amelyek egyszerűen elítélik a világot. És úgy értem, ha így nézzük a világot, ez egy soha meg nem szűnő inspirációs forrás. Nem javul; a helyzet csak rosszabbodik. Autokraták és despoták vannak a világban, háború dúl Európában, közvetlenül a küszöbünkön. A világ, amely megosztja magát a BRICS-államokkal, Nyugat-Európával, és ki tudja még kivel. És aztán vannak olyan dolgok is, amelyek csak úgy megtörténnek. Társadalmi problémák: emberek halnak éhen, pedig egy gazdag országban élünk. Ilyen témák. Azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amelyek a fejünkben járnak, azokkal a dolgokkal, amelyeket szarnak gondolunk. Egyszerűen azért, mert a thrash metal nem ölelkezésre és ringatózásra való zene. És ezért találom mindig nagyon fontosnak a dalszövegeket. Az üzenetet, amit a dalszöveg mindig tartalmaz. Amióta először hallgattam zenét, mindig is jobban figyeltem a dalszövegekre, pedig eleinte az iskolában nem volt valami jó az angoltudásom, de aztán fokozatosan egyre jobban belemerültem. Szerintem a zene egyszerűen túl fontos ahhoz, hogy csak felületes dalszövegek kerüljenek rá. Kell, hogy legyen valami üzenet. Véleményem szerint! Ez az, ami megmozgat gondolatilag minket.
Egymás között is beszéltek politikáról vagy megtartjátok magatoknak a véleményeteket?
Beszélünk ilyen témákról egymás között is, és elég ellentmondásos vitákat is folytatunk, mert mindenkinek más a nézete. Ilyen dolgok néha felmerülnek, főleg a turnébuszon. De elfogadjuk egymás véleményét. És ha valakinek más a véleménye, mint nekem, az azért nem seggfej. Ő akkor is a barátom a zenekarból. De ennek ellenére is olyanok vagyunk, mint egy fal a színpadon. Aztán elfogadod és tiszteled egymást. Szerintem nem lehet apolitikusnak lenni. Legkésőbb akkor kezd politikává válni a cselekedeted, amikor benyújtod az adóbevallásodat. Ha tetszik, ha nem.
De a színpadon nem szavalsz egyesítő vagy megosztó politikai utalásokat tartalmazó szövegeket. Akkor megosztanád a közönséget is, és néhányan megégették már ezügyben az ujjukat. James Hetfieldnek is volt például egyszer a színpadon politikai véleménynyilvánítása és Lars Ulrich azt mondta neki, hogy a jövőben kerülje el ezt, mert különben a zenekar negatív politikai beállítottságot kap nyilvánosan és ezzel rajongókat veszítenek.
Igen, szerintem is elbizakodottság ez. Ott állsz egy mikrofonnal a kezedben. Hangos vagy, és mondhatsz bármit. A többi ember odalent nem mondhat semmit, ha más a véleménye. Szerintem annak ellenére, amit egy koncerttel és a zenével megtestesítünk, azért vagyunk, hogy jól érezzük magunkat az emberekkel. Végül is azért vagyunk ott, hogy szórakoztassunk, hogy szórakozást és pozitív energiát vigyünk a közönségnek. Nem szabadna olyan dalszövegeket kapniuk, amik azt mondják: ó, igen, a világ szar, tényleg öljetek már meg! Ehelyett azt kellene mondaniuk, hogy a zene nagyszerű volt, az emberek nagyszerűek voltak, a show nagyszerű volt, minden tetszett. Boldogan és jó érzéssel megyek haza. És ez az üzenet, még akkor is, ha a dalszöveg komoly és van benne háttértörténet.
Most pedig néhány kérdés a múltról. Hogyan szereztétek meg az első lemezszerződéseteket? Emlékszel még rá?
Igen, mint minden zenekar akkoriban, mi is küldtünk demókat.
Te magad, vagy a barátaid, mint például Stoney?
Nem, nem, csak a Kreatornál volt Stoney ez a kulcsfigura. Stoney még mindig az ötödik tag a zenekarban. Ő volt a korai években a menedzser is. Sok mindent kezdeményezett. Sok energiát fektetett abba, hogy beinduljanak a dolgok. És ma is sok dologban segít nekik. Valójában csak a Kreatorral kapcsolatban ismerem Stoneyt. Akkoriban senki sem menedzselt minket, vagy vett részt a munkánkban; azt kell mondanom, hogy Lacky csinálta a legtöbbet. Gyakran ültünk együtt, gépeltünk és leveleket írtunk írógéppel, két ujjal. A kazettacsere fontos része volt ennek. Hadd fogalmazzak így: Olyan zenekarok, mint a Metallica vagy a Megadeth, vagy igazából az összes zenekar abból a korszakból, soha nem indultak volna el kazettacsere nélkül. Aztán hirtelen van egy kazetta az USA-ból a kezedben valamelyik zenekartól, és azt mondod, ó, de klassz. És öt évvel később ezek hatalmasak. Így kaptuk meg a szerződésünket mi is akkoriban. Egyszerűen demókat küldtünk lemezkiadóknak, és aztán megkaptuk a szerződést.
Nem lett volna lehetséges, hogy egy nagyobb szerződést kapjatok volna a Noise-tól, vagy a Steamhammertől? Ti egy lehetösen névnélküli kiadónál írtatok alá.
Igen, a fent említettek elutasítottak minket. Még ennyi idő után is őszintének kell lennünk. Nem akarok ostobaságokat beszélni. Azt hiszem, mai szemmel nézve objektíven tudom nézni, és azt mondani, hogy ha egy pénzügyileg aktív kiadó, egy kiadómenedzser nem feltétlenül rajong a zenéért, hanem inkább eladásra kínálja. Ezért a kereskedők azt veszik meg, ami eladható. Tehát teljesen objektíven. És ha már van két jó ló az istállóban, amelyek mindketten vágtatnak, akkor nincs szükséged egy harmadik vágtató lóra. Aztán lehet, hogy szükséged lesz egy lóra igahúzásnál, vagy egy lóra sétalovaglásnál. De ez egy olyan gyakorlat, amit a lemezkiadók alkalmaznak: egyszerűen nem veszik meg, ami már el van adva. Miért? Hogy versenyezzenek magukkal? Én jobban szeretek egy jó terméket reklámozni. Ha van egy zenekarom, mint a Kreator, nem akarok egy második zenekart, amelyik versenyezhet velük, így alááshatják egymást. Aztán ott van egy Kreator, és a zenekar szárnyal egyedül.
De akkor a konkurrencia megvehetett volna titeket és sikert arathatott volna VELETEK. Akkor a másik lemezkiadó bánhatta volna, hogy nem keresett volna veletek pénzt, mert úgymond kihagyott volna.
Igen, ezt már nem tudom megítélni. Nem tudom. De a helyzet az, hogy más kiadók, az akkori nagyok, mint az SPV, a Noise, a Steamhammer stb., nem érdeklődtek irántunk. Egy amerikai kiadóval dolgoztunk együtt.
A Combat-tal vagy Metal Blade-el talán?
Nem, nem ők voltak. Most nem jut eszembe. Egy nagyobb kiadó. Ők vették meg pár dalunkat és feltették a samplerre.
Under One Flag esetleg egy amerikai licenc alatt?
Nem, nem emlékszem. Az is évekkel később jelent meg. A nekik készített demó az a demó, amit mi is terjesztettünk. Rajta volt a „Death Squad”, az „Armageddon”, az „Iron Force” és a „Phantasmagoria”.
Hű, mindegyik klassz darab!
Köszönöm. Mind a négy dal, ami végül felkerült az albumra. Kifejezetten miattuk mentünk először stúdióba, mert nekik megfelelő minőségre volt szükségük, és nem ezekre a próbatermi felvételekre, így rendesen felvettük ezeket, akkoriban 16 sávosan. Hihetetlenül sok volt ez nekünk! És így kötöttük meg az üzletet.
Hogy alakultak a dolgok a következő albummal, a „Defenders of Justice”-szal? Akkor jobb szerződést kaptatok? Vagy az első szerződés három albumra szólt?
Pontosan. Három albumra szóló szerződés, további kettő opciójával. Tehát elméletileg öt albumot kellett volna felvennünk a kiadóval.
Akkor miért oszlottatok fel 1991-ben?
Ez zenekaron belüli dolog volt. A csapat már nem működött. Egy igazi hanyatlás következett be. ’87-ben volt, számomra személy szerint, a legjobb Darkness felállásunk. Ez az öt haver, közeli barát volt, akik jóban-rosszban kitartottak, és akik aztán albumokat vettek fel. Szerintem ez egy egységként jelenik meg minden szinten. A második albumon, a „Defenders of Justice”-on a basszusgitáros már nem volt ott. Bruno már nem volt jelen, és amikor Tom Becker, akivel még mindig tartom a kapcsolatot, megérkezett, együtt játszottunk egy más projektemben is. Nagyszerű srác volt, minden jól működött, de már akkor is volt egy kis összeomlás a zenekaron belül. A harmadik albumra pedig annyira összeomlott a zenekar, hogy Pierre már kiesett, Thomas pedig csatlakozott a Holy Moseshez. Csak Lacky és én voltunk. Oli az első album után sodródott bele az akkor még nagyon fiatal gótikus színtérbe. Ott volt például a Sisters of Mercy és a Fields of the Nephilim, mellesleg én is nagyon menőnek találtam azokat a zenekarokat. Aztán ö csak úgy mászkált, mint egy gót. Nagyon szeretem azonban a fekete zenét magam is. Szeretem a ghotic zenét. Még csak ki sem mondhatom; hogy általában Lipcsében vagyok a WGT-n pünkösdkor, nem a Rock Hard fesztiválon.
Ó, ezért nem láttalak eddig Gelsenkirchenben azokon a napokon! Beszélek ott a backstageben rendszeresen Lackyval és Lee-vel is, de téged még nem láttalak ott.
Legalább kétszer-háromszor voltam már a Rock Hard Fesztiválon, de a WGT mindig akkor van pünkösdkor, és a WGT mindig kihagyhatatlan számomra, mert szerintem ez fantasztikus. A Rock Hard is fantasztikus, de választanom kell sajnos. Szóval, ha manapság azt mondod, hogy „inkább gótikus zenekart hallgatok, vagy gótikus rockzenekart hallgatok”, az semmi különös. Régebben ettől a mondattól be lett volna fejezve a beszélgetés két metalrajongó között. EGY céna és irány mellett kellett döntened.
Vagy thrasher, vagy heavy metal rajongó voltál, vagy glam metal rajongó. Mindenki választott magának egy zenei műfajt. Én thrasher voltam, néhány barátom pedig heavy metal rajongó, és akkoriban még mindig ott volt ez a kettősség a punk és a metal között is. Csak 1987 környékén, azt hiszem, amikor a D.R.I. kiadta a „Crossover”-t, kezdett a két európai színtér jobban összebarátkozni. Akkor kezdtük el felfigyelni egymás zenéire. „Amit ott csinálnak, az valójában nem is olyan rossz.” Aztán 1988 körül összebarátkoztunk a punkokkal.
Igaz, akkoriban volt egy metal-meets-punk mozgalom is. Gyakran játszottunk punk zenekarokkal mi is. Az Idiots-szal, akikkel még mindig távoli barátságban vagyunk, és a brémai Rumble Militiával. Azt hiszem, ők még ma is léteznek. Játszottunk velük többször már. Voltak punk-metal-metál rendezvények, ahol punkok és metálosok egyaránt jelen voltak. És az események mindig jók és békések voltak, kivétel nélkül jó hangulatúak. Mindenki hagyta, hogy mindenki olyan legyen, amilyen. Ha nem tetszett egy zenekar, elmentél sörözni, aztan viszzajöttél a következőre, mindegy volt. De jól kijöttünk egymással. Volt egyfajta crossover, ahogy mondtad. Lassan összekovácsolódtunk. A Suicidal Tendencies és az S.O.D. is csatlakozott ehhez a felfogáshoz. Scotty Ian 1985-ben indította el az S.O.D. projektet, de az valahogy túl korai volt ehhez, legalábbis számunkra. És ’87-ben a színterek összeolvadtak.
Az új album 2025. szeptember 26-án jelenik meg. És mik a terveitek utána? Szeptember 27-én természetesen az esseni Don’t Panicban játszotok. És aztán?
Idén az összes koncert az év vége felé zsúfolt. A következő négy hétvégén úton leszek. 26-án kezdünk. Minden hétvégén egyszer vagy kétszer úton leszünk, szóval négy hétig folyamatosan az utat szeljük. Novemberben még van egy koncertünk Dortmundban, aztán egy ideig szünet lesz a koncertekben. Még néhány promóciós dátumunk van az új albumhoz, aztán meglátjuk, mi lesz a következő lépés.
Tulajdonképpen – logikusan – említettél egy élő albumot. Már beszéltem Dominikkal erről, de csak lazán, komolyabb tervek nélkül. Itt lenne az ideje. Most van egy – azt hiszem – 60-70 dalból álló szettünk. Ezért vannak mindig viták arról, hogy mi kerüljön rá és mi nem. Jó, amikor csak a lehetőségeid hetedét tudod eljátszani, és azt gondolod, hogy nagyon szeretném ezt és azt a dalt eljátszani, mire a többiek azt mondják, hogy igen, mi is szeretnénk a mi választásunkat játszani, de ez egyszerűen nem lehetséges. Visszatérve az élő albumok témájára. Egy élő album egy klassz dolog lenne, de meg kellene beszélnem a többiekkel, mert persze vagy koncerteket kellene játszanunk, aztán felvennünk a dalokat, vagy régi koncertek felvételeit kellene használnunk. Vannak köztük igazán sikerültek. Az esseni koncert felvétele most is jó ötlet lenne ott, mert a koncert már most teltházas. A hangulat biztosan fantasztikus lesz. Több mint 500 ember jön. És csak mikrofonokat kellene kiakasztanunk az egész teremben. Az tényleg jó lenne! Talán fel is vehetnénk, ezt meg kellene tényleg beszélnem. De teljesen igazad van, itt az ideje!
Már volt egy albumotok 2005-ben, a „Live in Bocholt”-tal. De most az új felállással és talán a jobb felvételi technikákkal az album igazán ütős lenne.
Igen, én is így gondolom, mert a „Live in Bocholt” még a korábbi időkből származik, amikor még nagyon vadak voltunk minden tekintetben az eredeti felállásban. Lackynak hatalmas archívuma van korábbi koncertfelvételekből.
Igen, ismerem őt és a gyűjteményét is. Rengeteg képet is készített például a Sodomnak is.
Ó, megint csak ö! 😊
Igen, sok kép van a tulajdonában. Én is ott voltam a bochumi Sodom felolvasáson, és ott említették, hogy Lacky egy ilyen levéltáros. Ő – azt hiszem – fotólabor-technikus volt. Fotósként volt a Sodomnál is jelen, és ő készítette az első képeket a zenekarról. Ő volt az egyetlen a baráti körben, akinek rendes tükörreflexes fényképezőgépe volt. A többieknek csak gyerekkameráik voltak, szóval azok nem voltak jók.
Igen. És van egy hatalmas kazettaarchívuma is abból az időből. Azt hiszem, megvannak neki azok a bizonyos régi Sodom demók, de; beleértve ezt a felvételünket is Bocholtból: Meghallgattam én is ezt, és azt mondtam, hogy nem adhatjuk ki. De a kiadó fickója azt mondta, hogy szívesen kiadja akkor is a dalokat. Azt mondtam: „Nem, nem adhatjátok ki!” De végül is megtette. Most már mindegy; ez egy gyönyörű darab a kortárs történelemből, zeneileg meglehetősen határeset, azt mondanám. De így volt. Amit hallasz, az olyan volt régen. Ennek megvan a maga varázsa, szerintem.
Most már azonban a dalokat is egy új technikai szintre emelhetnétek, például a Don’t Panic bárban, ahol sok ember gyűlik össze. Előtte szólj a rajongóknak, hogy kiabáljanak hangosan, hogy beinduljon a hangulat. Valóban meg lehet élni a zenéből? Valószínűleg nem.
Őszinte leszek ezzel kapcsolatban is. Mindig is nagyon nehéz volt megélni a zenéből. Szükség van a megfelelő emberekre a háttérben, a menedzsmentre és jó bookerekre, akik neked és érted dolgoznak. És még akkor is viszonylag nehéz. De manapság, az internettel, sok határ eltűnt. És ha megnézzük a Spotify-t: Mikor kapsz végre egy fillért is a zenédért, miközben ők rengeteg pénzt keresnek a reklámokból? Az élő fellépések manapság nagyon fontosak minden területen, minden műfajban, ahol kint vagy és úton vagy, hogy őszinte legyek, a belépök miatt is. De ebből nem élhetünk meg. Persze elég sokat le lehet engedni az életszinvonalból és akkor meg lehet valamelyest élni.
Akkoriban turnéra mentetek, hogy népszerűsítsétek a lemezeteket, és a turnézás valójában veszteséges volt. Ha nem sikerült 50 000 lemezt eladnotok az első héten, akkor felbontották a szerződéseteket. Manapság pedig arról álmodozhattok, hogy 50 000, 100 000 vagy akár egymillió lemezt adjatok el összesen! És ezért, ahogy mondod, talán fontosabb, hogy a zenekarok mindig úton legyenek, és termékeket kínáljanak, talán 1 eurótól egészen, nem is tudom, 60 euróig, tehát minden árkategóriában. Gary Holt egyszer egy interjúban azt mondta, hogy turnén úgy érzi magát, mint egy két lábon járó termékértékesítő. Milyen széles termékkínálatotok van, amit árulni tudtok?
Vannak pólóink, kapucnis pulóvereink, felvarróink, fémjelvényeink, kitűzőink, mindenünk, még egy mágnesünk is a „Blood on Canvas” borítójával. Ez az egyik kedvenc cuccom, és nem azért, mert teljesen odavagyok a mágnesekért. Megláttam, és arra gondoltam, hogy egy kis doboz csokoládé van benne. Ez azonnal megfogott. Ahogy mondtad, mindenkinek kell, hogy legyen sok terméke, a kisebb összegektől a kicsit többig. Természetesen mindig igyekszünk rajongóbarátok maradni. De árulni kell a termékeket, mind a láthatóság kedvéért,hogy jelen vagy a piacon, mind pedig persze a bevételi forrás miatt.
Nos, szerintem az első albumotok különösen erős, beleértve a borítót is. Szerintem ez a legjobban megrajzolt az összes eddigi közül. Nagyon precíz, nagyon kifejező, és így tovább. Az új borító pedig, ha ehhez hasonlítod, rendben van, de nem olyan finoman megrajzolt. Miért nem rajzoltattátok úgy, mint az első albumot, egy kicsit keményebbre és egy kicsit agresszívebbre?
Talán a kettő tényleg egy kicsit eltérö egymástól. A házon belüli förajzolónk, Timon Kokott, aki a Gasoline sorozat óta az összes borítót rajzolta, az újrakiadás borítóját is ö készítette. Lucky végzi azonban az előkészítő munka nagy részét, Lee pedig besegít neki. Ők gondoskodnak a borítókról. Személy szerint mindig nehéznek találom a borító kérdését, mert fenn kell tartani a felismerhetöségi identitást, hogy az emberek tudják: „Igen, ez persze a Darkness.” Az Iron Maiden nagyszerű munkát végez a borítóival is, mert Eddie mindig ott van a borítókon minden konstellációban. De van egy nagyszerű művészük, aki a hatodik zenekari tagként kíséri a dolgokat. De ez sokba kerül. A borítómunka nálunk elsősorban Lacky dolga. Nem akarom tagadni a hibáztatást, de ő egyszerűen így csinálja a dolgokat. Megbeszéljük az ötleteket, hogy mi van a fejünkben, és ő gondoskodik arról, hogy ez valahogy megvalósuljon. És aztán ő intézi a többit is, ami ezzel összefügg.
Érdekes. Ki készítette a „Defenders of Justice” második borítóját? Ugyanaz a rajzoló, mint az elsöt? Határozottan van különbség. A második albumotok kazettán volt meg. Aztán összehasonlítottuk a két borítót. Akkoriban, metálrajongóként, nagyon odafigyeltél a részletekre és ezek feltüntek mint különbségek.
Az egy másik rajzoló volt. Ennek az volt az oka, hogy a borítótervezőnk összeveszett a kiadónkkal, a GAMA-val. De így is kötelessége volt még megrajzolni a borítót a kiadónak. Ezt ö csak már odafirkálta. Kicsit olyan, mint a számok szerinti festés. 😊 Viszont úgy valósítottuk meg az ötletet, ahogy szerettük volna: az autóval, a fickóval, aki fegyverrel néz a bünözöre, és így tovább. De persze a rajz olyan, mintha én rajzoltam volna. Az akkori menedzserünk bejött a próbaterembe a borítórajzzal, és azt mondta, bármilyen szomorú is, de sajnos ezt így kell kinyomtatnunk.
Nem volt beleszólásotok?
Szerződéses kötelezettséged van, és aki a zenéért fizet, az is mondja meg, hogyan játsszák ezt voltaképpen. Így volt ez nálunk is. A harmadik albumnál nem titok, hogy valamikor Lacky testvére, aki hatalmas George Singlet-rajongó volt, megjelent, és ilyen stílusú fotókat mutatott. A képek szabadon felhasználhatók voltak. Csak rossz dolgok voltak köztük, és a mi képünk volt még a legjobb. Szóval, azt fogadtuk el.
Tapasztalataim szerint egyetlen kezdő vagy akár haladó zenekarnak sem volt joga beleszólni a kiadványokba.
Úgy kell elképzelni: 4-5 fiatal összejön és zenélni akar. A zenére koncentrálnak, nem a jogokra. Egyszerűen csak azt mondják: „Király, ott van a nevem, és lennt alá kell írnom.” És ennyi. Ha valaki azt mondja nekem, hogy a 80-as években olvasta a szerződését, feltételezem, hogy lódít. A zenei jog a kiadói jog egy nagyon bonyolult terület! Bizonyos mértékig megértem a kiadókat. Kereskedelmi vállalkozásokként pénzt akarnak keresni. A lényeg, hogy a zene eladható legyen. Ha bepereled őket, először ki kell fizetned az ügyvédedet, és ha veszítesz, a másik félnek is fizetned kell az ügyvédet, vmint a per más költségeit is. Ráadásul a kiadó megválik tőled, és a munkád kezdődik elölről, még több költséggel. Csak a mega-művészeknek lehet beleszólásuk a termékeikbe. A kisebb zenekarok a kiadóiktól és a szerződéses partnereiktől függenek.
Manapság alig vannak olyan zenekarok, akik úgy állnak szerződésben mint a 80-as években. Zenekarként először le kell szállítanod a termékedet, és csak utána terjeszti a kiadó.
Igen. Ha ma kiadod az albumodat, akkor magad is promotálhatod különféle online platformokon. Ezt a munkát magadnak kell elvégezned. Egy zenekarnak manapság fegyelmezetten kell dolgoznia, ellentétben a múlttal. Mindenkinek össze kell fognia és kapcsolatokkal kell rendelkeznie! Ha jelentkezel egy fesztiválra, százezer zenekar egyike vagy. A nagy ügynökségeknek az az előnyük, hogy több keresett zenekaruk van, és össze tudnak állítani egy csomagot. Ezeket elfogadható áron tudják felkínálni. Ha nem csinálsz sok mindent magad, és nincs kiadód, akkor eleve kudarcra vagy ítélve, ha a nagy szereplőkkel akarsz versenyezni.
Köszönöm a beszélgetést.
Én köszönöm neked!