A death metal sosem fog eltűnni! Igaz, hogy már a 90-es évek közepén a haláláról beszéltek (a halálfém haláláról. HEHEHE!), de az azóta eltelt harminc év alaposan megcáfolta ezt! Voltak bandák, akik abban látták a túlélést, hogy szélesebbre tárták a kapukat, s elkalandoztak, de volt jó néhány csapat, akik kitartottak a megszokott formuláknál. A 2000 – es évek elején nem csak a thrash, de a death metal is kezdett új erőre kapni, aminek köszönhetően nem csak a nagy öregek jelentkeztek jobbnál jobb anyagokkal, hanem számtalan, frissen alakult fiatal együttes is kimutatta a foga fehérjét. A világhálónak köszönhetően még mostanság is rengeteg új formációval találkozom, de túlzás lenne azt állítanom, hogy ezek mind be tudnak hálózni. Azért ha nem is hetente, de havonta felkapom a fejem egy – egy cuccra, s elégedett csettintéssel a pofámon hallgatom végig a lemezt! Így történt ez most is, amikor összetalálkoztam a Mortual-lal!
Ünneplős ruhába öltözve kellene rohannom a templomba gyónni, ha azt írnám ide, hogy töviről hegyire ismerem a Costa Rica-i death metal színteret, de tudom, hogy akad ott is nem egy remek halálbrigád, s a Mortual tutira a legjobbak között van!
A csapat 2016 -ban alakult San Jose-ban, s ahogy a biográfiájukat mazsoláztam, kiderült, hogy az eltelt nyolc év alatt elég sok zenész megfordult a bandában. Főként a dobos és a basszusgitáros fronton váltották egymást a zenészek. Ez idő alatt kiadtak egy demot, egy split -et és két Ep-t. Idén nyáron jött ki az első fullos anyag, amelyről szeretnék néhány mondatot idekotyogni, ugyanis megérdemli!
A jelszó az „Old School”, s a három latino halálimádó tartja is magát ehhez! Justin Corpse – gitáros, Master Killer – gitáros (beszarok ezektől a nevektől!) és Chalo – dobos összedobott egy olyan remek albumot, amely tutira bepofátlankodik a stílus híveinek szívébe! Az enyémbe is úgy betalált, hogy már második hete minden nap többször megdöngetem. A két gitáros kurva jó témákkal mészárolja le a hallgatót, melyek között megtalálhatóak az őstulokszerűek és a technikásabb őrlések is. Persze, ezt már számtalan együttes megcsinálta, de a Mortual olyan ízzel, odaadással és jó érzékkel teszi ezt, hogy legszívesebben neki állnék falat bontani, amikor hallgatom őket. Gyakran törik meg az ősidőkre jellemző reszeléseket olyan agyat pépesítő szaggatással, amely pl. a Dying Fetus – ra vagy a Suffocation -re jellemző! Hallatszik, hogy nagyon ráfeküdtek az anyagra, s ügyeltek arra, hogy másolással még véletlenül sem lehessen megvádolni őket. Aki belehallgat cuccba, szembesülhet avval, hogy a dobos egy állat, aki hatalmas örömömre még bolygó tamokat is bevet, hogy az old school szag még véletlenül se enyhüljön. Egyébként a felvételeknél a basszusgitárt és a vokált a két gitáros megosztva nyomta fel, de hogy melyik mikor hörög, azt még talán a mamájuk se tudná megmondani! HEHEHE! A lemez hangzása pazar! Ennél halálosabb akkor sem lehetne, ha az albumot három hulla játszotta volna fel! Aki esetleg rákutatna, hogy mit jelent a „Mortual” név, annak elárulom, hogy ez egy mozaikszó, amit a „Mortem” és a „Ritual” szavakból vontak össze! Azt is mondhatnánk, hogy azt jelenti, hogy a „Halál rituáléja”!
Nem ejtettem még szót a borítóról, pedig hát nálam fontos az esztétika! Nos, én meg vagyok vele nagyon elégedve, a logo meg úgy viszi a prímet, hogy csak na! Van még valami, amit nem említettem? Azt hiszem, hogy nincs! Amúgy is tök felesleges hosszúra nyújtani a mondanivalómat, inkább azt ajánlom, hogy keressetek rá a lemezre, s hallgassátok meg, mert nagyon jó kis haláltusa! Egy 35 perces mészárlás, amely változatos, de azért még annyira puritán, hogy kedvencévé tud válni azoknak a fanatikusoknak, akik a halálfém ösztönös oldalával ápolnak örök barátságot!
