Kedves olvasó! Szereted a Morbid Angel, Cryptopsy, Dying Fetus-vonalas death metalt? Akkor ez a friss magyar halálfém-gyöngyszem tuti tetszeni fog. Én egyébként az ilyen DM-et nem igazán kedvelem. 🙂 Ezt frankón mondom! Hogy akkor miért írok mégis ajánlót egy ilyen anyagról? Azért, mert néha-néha, minden e stílus iránt érzett ellenszenvem ellenére, néhány anyag valahogy mégis belopja magát a szívembe, és az adott banda felkerül az emlékezetemnek arra a polcára, ahol a jó együttesek neveit tárolom.
Ha egy számomra ismeretlen, de magyar metal bandának sikerül „lenyűgöznie” (mint anno az ARCHAIC – How Much Blood…, vagy tavaly a THY CATAFALQUE – A gyönyörű álmok ezután jönnek lemezénél történt velem), akkor az elismerés hatványozódik bennem. És valami hasonló történt most is, amikor végigtoltam az Angerseed új anyagát.
Bármennyire is idegenkedem a death metal ezen ágától, ha egy produkció átlag fölötti színvonalú és minőségű, azt azonnal felismerem. És ez az anyag pont ilyen! Ha csak a magyar metal mezőnyt nézem, nálam ez az „Év lemeze”, de szerintem nemzetközileg is simán megállja a helyét a maga műfajában!
Amikor meghallottam a néhány hete közzétett Redefine My Universe dalt a lemezről, egyből „felkaptam a fejem”. „Na ez, DEATH METAL!” – írtam akkor a kollégáknak a Rattle A.D. szerkesztőségi csoportjába. És az elismerés jeléül szolgáló nagybetű immár igaz az egész albumra is! Nyolc, szinte hibátlan, zseniálisan összerakott, komplex dal sorakozik a korongon, amelyek minden tekintetben maximálisan megfelelnek e műfaj minőségi követelményeinek. A lemez soundja patent, a gitártémák fogósak, sőt néhol még akár egyedinek is nevezhetők. Nagy örömömre szolgál, hogy a blastbeat dobtémák nincsenek túlzásba víve, illetve hogy ezen gyors részek alatt is tisztán kivehető a gitárjáték.
Kedvenc dalaim a fentebb említett Redefine My Universe mellett a Self-Expulsion from Paradise és The Emptiness Within (amelynek a végén hallható keleties gitártémát „nagyon ragadósnak” találtam).
A lemez kilencedik tételként egy amolyan bónusz track — egy akusztikus gitár aláfestéssel kísért vers — kapott helyet. Ennek sorai közt, ha szegényes angoltudásom nem csal, az album angol számcímeinek magyar verzióit véltem felfedezni sokadik hallgatásra. 🙂 Először kicsit furcsának hatott ez a poétikus befejezés, de az említett kontextusban már teljesen érthető, miért került fel a lemezre. Így akár konceptalbumként is értelmezhető az anyag, amelyben Mányák Péter élettapasztalatai jelennek meg — minőségi death metal zenébe csomagolva.
Csak gratulálni tudok mindenkinek, aki részt vett az album elkészítésében! A végeredményt hallva Scott Burns szelleme egész biztosan ott lebegett a debreceni stúdióban a felvételek alatt. 😃
BRAVÓ ANGERSEED!
Sipy
Az év vége felé közeledve az ember – főleg, ha zenében utazik – már nem nagyon vár nagy dobásokat, pláne nem itthonról. Ehhez képest vagy féltucatnyi anyag mégis kifutott a streamek oldaláról és a zenei gyárakból, ki melyiket preferálja (egyébként terveink szerint a többi kiadvány sem „ússza meg”), és ezek közül az egyik legkellemesebb meglepetést bizony az Angerseed szolgáltatta a Rapture Is Mine… Glory Is Ours korongjával.
Ami bizonyára meg is fogja osztani a hallgatókat. Bár erős rajongótáboruk van, a death metal szekere manapság sok irányba kezd elgurulni, és valljuk be: ez jó is, meg nem is. Peter D. Maniak viszont továbbra sem híve semmilyen tingli–tangli „modernizálásnak – lightosításnak”: az ő (és igen, a zenekar egy egész, bár álszent lenne tagadni, hogy a projekt atyja, szellemi vezére mégis csak Maniac) zenéje kőkemény, megalkuvás nélküli, brutális death metal. Persze nem a ’80-as évek szörcsögő hangzására kell gondolni, hanem sokkal inkább a Morbid Angel / Vader / Hate Eternal vonalra – tehát kiforrott, sötét, technikás, de mégis hagyománytisztelő pusztításra.
Ennek megfelelően az egész albumot belengi egy nagyon komor atmoszféra. A riffek súlya néha acélszerűek, a tempók hol elsöpörnek, hol lassabban, de annál fenyegetőbben bújnak meg az agyad mélyén. Maniak vokálja katonás, fegyelmezett és nagyon feszes – pont olyan, amilyennek egy minőségi old school (tudom, utáljátok ezt a kifejezést, én sem rajongok érte, de itt mégis helyén van) death metalnak lennie kell. A No Silence Studios munkája és Simon István precíz, brutálisan súlyos, de mégis átlátható mixe hatalmasat dob az összképen: ez az a hangzás, amitől a dalok igazán életre kelnek.
A dalszerkezetek is kellően változatosak. Kőkemény blastbeatek, fojtó középtempók, váratlan váltások – attól jó ez az anyag, hogy folyamatos mozgásban marad, nincs két perc, ahol ugyanazt kapnád. Mindehhez egy sötéten spirituális, önvizsgáló szövegvilág társul, ami külön karaktert ad a lemeznek: nem csak zúznak, hanem mondanak is valamit.
Így aztán nem egyszerű egy-egy dalt kiemelni – slágert pláne ne várjunk. Nem ez az a zene, amit a reggeli buszon dudorászni fogsz magad elé, miközben a teendőkön töröd a fejed. Viszont tagadhatatlan, hogy vannak nagyon erős pillanatai a lemeznek. Számomra a Barathrum of Consciousness, a The Emptiness Within és az iskolapéldának is beillő Self-Expulsion from Paradise mind-mind csúcspontok. A Redefine My Universe is gyönyörűen ficánkoló gitártémákkal dolgozik, a címadó track pedig igazi halálvágtaként száguld, hogy aztán egy lassuló lezárással lepjen meg. És ha már ennyit felsoroltam, az talán remekül jelzi, mennyire komplex albumról van szó.
Egyetlen apró kritikát mégis megkockáztatnék: a zárótétel akusztikus, magyar nyelvű Epilógus albumösszegzője elsőre kissé kizökkentett. A váltás hirtelen jön, és nem biztos, hogy minden hallgató számára lesz kézenfekvő. De elismerem: az alkotó spirituális, lelki utazását nagyon jól összefoglalta, mondta tollba. Rontani biztosan nem ront rajta semmit.
Mivel bevallottan eddig teljesen ismeretlen volt számomra a banda, korábbi munkáikhoz nem is tudom mérni a Rapture Is Mine…-t (a Metal Archives-on eddigi anyagaik szép pontszámokkal futottak), így a fejlődésükről csak annyit mondhatok, amennyit a saját beharangozónk is összefoglalt ( https://rattlead.hu/2025/11/19/angerseed-rapture-is-mine-glory-is-ours-2025-beharangozo/ ). Mégis azt remélem, hogy van még pár ötlet a tarsolyukban, mert az ilyen death metalnak igenis van jövője (reméljük kellő rajongótábora is) – ha pedig ez a minőség marad, akkor az Angerseed még nagyon szép ívet futhat be. Megalkuvás nélküli zenéjük pedig igazi csemege lehet a vájtfülűeknek.
Reaper