Nem sok olyan lemez akadt akkoriban, amelyet akkora várakozás előzött meg, mint Ozzy új alkotását. Szubjektív megítélés kérdése, hogy az utóbbi Ozzy-korongok milyen színvonalat képviseltek; ami engem illet, az Ozzmosis óta mintha egy kicsit „hanyatlott” volna a minőség, rossznak azonban egyiket sem nevezném. Eleve nem is venném a bátorságot, hogy bármelyik Ozzy-lemezt rossznak nevezzem.
A Scream esetében szerintem a legfontosabb kérdés az volt, hogy a görög illetőségű Gus G. (Konstantinos Karamitroudis) gitáros hogyan teljesít a Mester mellett, miként illeszkedik be a csapatba, és mennyi lehetőséghez jut a dalszerzés terén. (Csak mellékesen: művészneve a „Gus” gyakori angol becenévből származik, amely a valódi keresztnevére, Kostasra utal, a „G” pedig egy barátjától kapott becenévből ered, még az Egyesült Államokban töltött éveiből.)
Felidézve Ozzy eddigi szólópályafutását, nem hiszem, hogy bárkiben is felmerült volna a gyanú, hogy mellé nyúl a hathúrossal, ugyanis rendkívül jó érzékkel választotta ki korábbi gitárosait, legyen szó a megboldogult Randy Rhoadsról, Jake E. Lee-ről, Joe Holmesról vagy Zakk Wylde-ról. Mindenesetre nem lettem volna a hellén fiú helyében, hiszen komoly elődök nyomdokaiba kellett lépnie, bizonyítania rátermettségét és tehetségét, hogy helye van Ozzy csapatában, és nem véletlenül rá esett a Sötétség Hercegének választása.
Többszöri meghallgatás után nyugodtan kijelenthetem: a lemezzel semmi probléma. Gus G. szerintem remekül teljesít, bár hozzá kell tennem, hogy nem Zakk Wylde – visszafogottabban penget, mint az ősember kinézetű gitáros –, ugyanakkor érezhető, hogy a célja az volt, ne Wylde-ot másolja, hanem önmagát adja. A gitár keményen, töményen szól, riffjei elementáris erővel dörrennek meg, és a szólózás terén is magabiztosan mozog.
Rob „Blasko” Nicholson basszusgitáros (ex-Cryptic Slaughter), valamint Tommy Clufetos dobos vastag alapokkal járulnak hozzá a dalokhoz; Rob futamai gőzmozdonyként dörögnek. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az album dobtémáit Kevin Churko játszotta fel, bár Tommy Clufetost is kreditálták a közreműködők között, mivel akkoriban Ozzy zenekarával turnézott. Mindez 2009-ben, Los Angelesben, a Bunker stúdióban történt.)
Mindemellett a Scream volt az első olyan kiadvány, amelyen Adam Wakeman billentyűs is szerepelt, aki 2004 óta turnézenészként dolgozott Főhősünkkel, illetve ez volt Ozzy első albuma az 1986-os The Ultimate Sin óta, amelyen klasszikus logóját használta újra a borítón.
A nyitó Let It Die, a Let Me Hear Your Scream és az ősi Black Sabbathot idéző riffekkel operáló (szinte leszakad tőlük az ember nyaka) Soul Sucker trió már megjelenése évében klasszikussá vált, koncerten is bizonyosan tarolt. Az akusztikusan induló Life Won’t Wait és a Diggin’ Me Down a No More Tears világába kalauzolnak bennünket, ezek is hibátlan szerzemények.
A Time-ot hegedű vezeti be, majd belép az akusztikus gitár és a zongora; szomorkás hangulatú felvétel kerekedik belőle, talán a lemez legnyugodtabb pillanata. Adam Wakeman billentyűfutamai végig a háttérben maradnak, finoman adagolva bukkannak fel, színező jelleggel.
A lemez egy rövid, rendkívül szimpatikus üzenettel zárul: az I Love You All hegedűvel és akusztikus gitárral előadva hangzik el („We all must stand together now, / One by one we fall, / For all these years you stood by me, / God bless, I love you all”). Ehhez csak annyit fűznék hozzá: igen, mi is szeretünk téged, Ozzy, és veled maradunk örökké.
A dalok önmagukért beszélnek, igazolják, hogy a Mester óriási formában volt: negyven év rock ’n’ roll után sem fáradt el, nem égett ki, van még mit mondania, mutatnia – és tud is. Érdekesség, hogy az album eredetileg a Soul Sucka címet viselte volna, de ezt a megjelenés előtt Scream-re változtatták, miután a rajongók hangot adtak kifogásaiknak.
A promóciót kőkeményen megtolták, több fronton is:
- Az album népszerűsítésére kiadtak egy letölthető Ozzy Osbourne-számcsomagot a Rock Band videojáték-sorozathoz, amely három Scream-dalt és Ozzy három klasszikus slágerét tartalmazta (Let Me Hear You Scream, Soul Sucker, Diggin’ Me Down, I Don’t Wanna Stop, Crazy Babies, No More Tears).
- június 12-én, a Los Angeles-i Dodger Stadionban, a Dodgers–Angels baseballmeccs ötödik játékrészének közepén Ozzy arra buzdította a közönséget, hogy a lehető leghangosabban és leghosszabb ideig kiabálják az album címét. A cél Guinness-rekord felállítása volt – sikerrel. Bár a hivatalos decibelszintet nem tették közzé, a stadion megdöntötte a finn cserkészek 127,2 dBA-s rekordját. A bevételt a ThinkCure! szervezetnek adományozták, a rákkutatás támogatására.
- Ozzy számos reklámban, videojátékban és egyéb produkcióban is szerepelt az album népszerűsítése érdekében.
- A CBS a CSI: NY című sorozatban is promotálta a Let Me Hear You Scream című dalt, amely a hatodik évad Redemption című epizódjában hangzott el.
Úgy gondolom, korántsem járt el az idő Ozzy felett, semmi oka nem volt nyugdíjaznia magát: a Scream a 2010-es év egyik legerősebb teljesítménye volt, maximálisan alkalmazkodva az adott kor hangzásvilágához. Tömény, vastag, ütős anyag. Ozzy az Ozzy volt – és kész. A legjobb. A hős. A legenda.
Ahogy a Let It Die kezdődik:
„I’m a rock star, I’m a dealer, I’m a servant, I’m a leader,
I’m a savior, I’m a sinner, I’m a killer,
I’ll be anything you want me to be.”
Ehhez csak annyit tennék hozzá: YOU ARE IMMORTAL. THE MOST IMPORTANT. THE MOST INFLUENTIAL.
2025. 07. 22-én pedig örök szomorúságot és feldolgozhatatlan bánatot okoztál nekünk, hard rock és heavy metal fanatikusoknak.
