Erre a mexikói bandára még valamikor két éve figyeltem fel, amikor a közösségi oldal valami oknál fogva feldobta őket. Addigi kiadványaik borítóartworkjei – különös tekintettel a Reaper’s Bane, valamint a Handed to Execution single-ökre – nagyon elnyerték a tetszésemet, és gyakorlatilag arra kényszerítettek, hogy utánuk nézzek, felfedezzem őket. Megtettem.
Fiatal formációról beszélünk, mivel 2021-ben bontottak vitorlát, soraikban Harel Alejandro Olguín gitárossal, Juan Carlos García Gutiérrez gitáros/énekessel, José Sael Chávez basszusgitárossal, illetve Gael Rodríguez Hernández dobossal. Munkásságukat nem aprózták el, hiszen 2022-ben három demót (Hellspeed Death Demo Pt. 1, Onslaught / Speedhammer, Hellspeed Death) publikáltak, mintegy megágyazva maguknak az undergroundban. Ja, és hozzáteszem: 20–21 esztendős suhancokról van szó.
Szorgalmas fiatalok lévén ezt követően sem lohadt le aktivitásuk, hiszen 2023-ban egy koncertalbumot (Devil Metal Live), egy – a Malicious Intenttel, az Anti-Criss-szel, a Kill Witch-csel és a Praefatorral közös – split kiadványt (Tapes from the Crypt), valamint a fentebb már említett két single-t követően dobták piacra bemutatkozó nagylemezüket, a Handed to Execution-t, a honfitárs Inframetal Records égisze alatt. Ezen már Raír Tavizón basszusozott, míg Juan Pablo Alatorre dobos a korong megjelenése után csatlakozott hozzájuk.
Tavaly visszafogottabbak voltak, hiszen akkor „csak” két anyagot (Transylvanian Nightmare, Handed to Execution + Transylvanian Nightmare compilation) adtak ki, idén viszont újra rákapcsoltak: három single (Thunderbeast, Tyrants of Wrath, The Tower of Seth), valamint második nagylemezük lett az eredmény, utóbbi immár a német High Roller Records gondozásában.
Arról viszont eddig még nem volt szó, hogy mit is nyújtanak. Tradicionális, old school, a ’80-as évek közepének hatásait magán hordozó, energikus speed metalt, egy az egyben leporolva és megidézve olyan csapatokat, mint a Savage Grace, az Abattoir vagy az Exciter, de a germán vonal (Living Death, korai Kreator) sem ismeretlen számukra. A jelen színtéren a korai Enforcerhez és az Evil Invadershez tudom őket hasonlítani.
Túl vagyok számos meghallgatáson, és hajlamos lennék megadni nekik a maximális kalkulust, azonban a korong közepe táján kissé vakvágányra futnak. A Nimbus epikus megközelítése és az abban alkalmazott – vagy alkalmazni próbált – dallamos ének sántít, kilóg az összképből, ahogyan az azt követő, akusztikus kezdéssel operáló Dance of the Spiders sem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet.
Elővezetnek két instrumentális tételt is: a nyitó Poltergeist-et, valamint a Nocturnal Opus 666-ot (utóbbi egy zongorás átkötő), női hang/ének bukkan fel a címadó szerzeményben, tehát igyekeznek némi változatosságot csempészni a végeredménybe, ami mindenképpen díjazandó. Ugyanakkor azt sem hallgatom el, hogy a The Tower of Seth, a Violent Invasion és a Thunderbeast simán ott vannak az idei esztendő legjobb dalai között.
A felvételekre és a keverésre 2024 november–decemberében került sor a Nehtron stúdióban, míg a maszterizálást Németországban, Patrick W. Engel végezte a Temple of Disharmony-ban (2025 januárjában). Ennek eredményeként egy falbontó hangzással megtámogatott anyagot kapunk.
Legyen a vége 4,5, ugyanakkor hozzáteszem: komoly jövőt jósolok a guadalajarai csapatnak, mert nagyon érzik ezt a műfajt, és tehetségesen „húzzák a talpalávalót”. Csak a jövőben ne erőltessék a dallamos éneket.
Jónak tűnik….Abbatoirral mi van?