Mike, 1984-ben csatlakoztál a Flotsam and Jetsamhez – emlékszel még, hogyan kerültél pontosan a képbe?
1985-ben, az utolsó középiskolai évemben csatlakoztam hivatalosan a zenekarhoz.
Mark Vazquezt váltottad – te voltál az első számú választás, vagy más gitárosokat is meghallgattak?
Azt hiszem, én voltam az egyetlen, akit meghallgattak. De igazából nem is klasszikus meghallgatás volt. Találkoztam Jasonnel a Guitar Shopban Scottsdale-ben, Arizonában, jammeltünk egy kicsit, és nagyjából ennyi volt.
Ismerted akkoriban a Paradox/Dredlox/Dogz zenekarokat?
Nem igazán. A város másik felén voltak, így nem nagyon volt alkalmam megnézni őket.
Mire emlékszel az akkori arizonai (Phoenix-i) underground színtérről? A Flotsam volt az első banda, amely megnyitotta az utat mások előtt, mint például a Sacred Reich, Nuclear Death, Stormtrooper stb.?
Igen, Phoenixnek akkoriban elég jó underground színtere volt, és gyorsan fejlődött. Izgatottak voltunk, mert úgy tűnt, hogy Phoenix lehet a következő nagy zenei központ, hasonlóan Los Angeleshez.
Két demót is felvettetek (Iron Tears és Metal Shock – mindkettő 1985-ben) – tudnál mesélni ezekről?
Ezeket egy bombabunker-stúdióban vettük fel egy barátunk házában. Egy nyolcsávos rendszerrel dolgoztunk, ahol a dobokat két sávra kellett összevonni, hogy maradjon hely a basszusnak, éneknek és gitároknak. Nagyon különleges hangulata volt annak a stúdiónak.
Jason Newsted szerint 1985-ben megnyertetek egy tehetségkutatót, aminek a nyereménye 6 óra ingyen stúdióidő volt a Charton Studiosban, ahol ezt a demót rögzítettétek – mesélnél erről?
Teljesen igaz. Egy Bootleggers nevű klubban nyertük meg a versenyt, ami már nem létezik. Ezután mentünk a Chaton Studiosba, és felvettük, amin addig dolgoztunk. Nagyon jó élmény volt, ráadásul ezúttal több sáv állt rendelkezésre. A demót Dan Wexler, az Icon gitárosa hangmérnökölte.
Hogyan és mikor kaptátok a lehetőséget, hogy szerepeljetek a híres Metal Massacre VII válogatáson?
Ez Jason és a kapcsolatai miatt történt a Metal Blade-nél. Ő fantasztikus vezető volt, és rengeteget levelezett mindenkivel, akit érdekelt, amit csináltunk. Ez kulcsszerepet játszott abban, hogy folyamatosan fejlődtünk, még azután is, hogy kilépett. Egy nagyon erős alapot teremtett a zenekarnak.
Mikor vonultatok be a hollywoodi Music Grinder, Eldorado és Track stúdiókba, hogy felvegyétek a debütáló albumot? Felkészülten érkeztetek?
Teljes mértékben. Rengeteget próbáltunk, mielőtt Los Angelesbe mentünk felvenni az első albumot. Mindenki kívülről fújta a saját szólamát.
Igaz, hogy a felvétel néhány hétig tartott, és mindössze 12 000 dollár volt a költségvetés?
Nem teljesen. Az eredeti költségvetés 10 000 dollár volt, és mivel a stúdióidő drága volt, nagyon fontosnak tartottuk, hogy tökéletesen felkészültek legyünk.
A lemez producere Brian Slagel volt, a hangmérnök pedig Bill Metoyer – könnyű volt velük együtt dolgozni? Hogyan zajlottak a felvételek?
Nagyon könnyű volt velük dolgozni. Mindenki ugyanazt a célt tartotta szem előtt, így teljes összhangban haladtunk a felvételek során.
Hogyan látod, hogy a zenekar jellegzetes, „vágtázó” riffjei, amelyek könnyedén siklanak a ritmusszekció fölött, különösen jól érvényesülnek Edward Carlson és a te játékodban?
Őszintén szólva nem nagyon gondolkodtam ezen. Ed és én nagyon összhangban voltunk akkoriban. A stílusunk különbözött, ami szerintem még több színt adott a hangzásnak.
Mindketten kiemelkedőek vagytok ritmus- és szólójátékban is – precízek, technikásak és elképesztően gyorsak, mégis mindig letisztult a játékotok…
Ez volt az az album, amely ismertté tette Jason Newstedet a metal közönség számára, mielőtt csatlakozott a Metallicához?
Igen, mondhatni „mi adtuk őt a világnak”. Tökéletes választás volt a Metallicához. Mindannyian tudtuk, mit jelent számára ez a lehetőség. A kapcsolatai miatt már akkor is jól ismert volt, így sokan számítottak rá, hogy ő lesz a kiválasztott.
Egyébként az egész lemez Jason „monstruózus” basszusjátékára épült, tekintve, hogy ő volt a fő dalszerző?
Ő volt a fő szövegíró, de a zenét az hozta, aki éppen előállt egy ütős riffel. Az I Live You Die volt az első dal, amit én hoztam zeneileg, Jason pedig egyfajta „ősi gladiátoros” szöveget írt rá. Azóta is minden este játszanunk kell, és a közönség reakciója mindig őrületes.
Szerinted egy másik meghatározó tényező Eric A.K. teljesítménye volt, különösen a magas sikolyai miatt?
Csak annyit mondhatok, hogy az ő teljesítménye az egyik legjobb volt, amit a metalban valaha hallottam. Egyszerűen lángolt – és még ma is. A hangja az egyik fő oka annak, hogy egyáltalán ismertté váltunk.
Abban az időben a műfaj egyik legjobb zenészei közé tartoztatok, és ez a debütáló lemez, a Doomsday for the Deceiver már ekkor is komoly zenei tudást és összetett szerkezeteket mutatott – egyetértesz?
Fiatalok voltunk, és csak gyorsan akartunk játszani. Persze fejlődni akartunk, de a metal tele volt tehetséggel, így mindenhol volt inspiráció.
A hosszabb dalok, az összetettség és az érett struktúrák a hangszerek és a zene magas szintű ismeretét tükrözték?
Nem tudom… Mi csak azt játszottuk, ami szerintünk jól szólt.
A thrash metal mellett power/speed elemek is megjelentek, hogy erősebb dallamok és hangszeres támogatás jöjjön létre?
Az évek során megtanultuk, hogy nem elég jól játszani – dalokat is kell tudni írni, nem csak gyors témákat. Elkezdtünk nagyobb refrénekben és erősebb hangszerelésekben gondolkodni.
Szerinted a kilenc dal sorrendje tudatosan lett felépítve, ideális struktúrával?
Igen, Brian és Bill dolgoztak ezen, hogy az album egészének legyen egy jó íve.
A zenekar ügyesen variálta a tempót és az intenzitást az album során?
Sok speed metal elem van benne, de az intenzitás miatt egyértelműen thrash metal marad?
Mindkettő igaz. Dalszerzésnél én szeretem fenntartani a feszültséget, majd feloldani azt. Néha viszont direkt meghagyom a feszültséget a végén, hogy a hallgató újra akarja indítani a dalt.
A sebesség az egyik kulcseleme az albumnak, igaz?
Abszolút. Ez az album a sebességről szól.
Sikerült egy olyan progresszív keveréket létrehozni, ahol a brutális tempó és a groove találkozik a kifinomult dallamokkal – ezt mivel magyarázod?
Newsted és Smith nagyon jók voltak groove-ok terén, én meg a gyorsaságot hajtottam, így jól kiegyensúlyoztuk egymást, és sikerült összeolvasztani a kettőt.
Két epikus „metal szörnyeteg” is van a lemezen: a címadó dal és a Metal Shock – ezek jól mutatják, hogy fiatalon is kiváló dalszerzők voltatok… A Flotsam and Jetsam az egyik legösszetettebb thrash albumot készítette el a korszak elején?
Mi mindenképp epikusnak éreztük, és amikor megjelent, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a metal közösségtől – és ez azóta sem változott. Elég menő, hogy ennyi év után is releváns.
Az album tükrözi azt az energia-túlcsordulást, ami a speed és thrash metal hőskorát jellemezte?
Remélem! Szerintem a metalrajongók pontosan ezt keresik: egy hatalmas adag energiát.
A Doomsday for the Deceiver energiája és lendülete páratlan?
Határozottan volt egy egyedi hangzásunk és megközelítésünk. AK hangja pedig az a védjegy, ami abszolút a csúcson van.
Szerinted mi teszi igazán különlegessé ezt az albumot – például a thrash egyedi, dallamos megközelítése?
Abszolút, és nagyon tetszik a kérdés. Megint csak AK-ra kell visszautalnom, mert az ő énekteljesítményét nagyon nehéz lenne felülmúlni.
A Doomsday for the Deceiver egy kiváló speed/thrash anyag elképesztő energiával és technikával…
Mondhatjuk, hogy az album egyszerre energikus és autentikus?
Szerintem igen. A visszajelzések mindenképpen ezt támasztják alá.
Ez az egyetlen album, amely 6/5-ös értékelést kapott a Kerrang! magazintól, igaz?
Igen! Ezt a mai napig emlegetik, és köszönöm, hogy felhoztad. Nagyon büszkék vagyunk rá.
Voltak koncertek vagy turnék a lemez támogatására? Igaz, hogy Jason helyét ideiglenesen Phil Rind vette át?
Pár koncert erejéig, a kaliforniai Resedában, a The Country Clubban. Phil kiváló basszusgitáros és dalszerző, és nagyon élveztük vele ezeket a fellépéseket.
Mike, köszönöm a válaszaidat – mik a zárógondolataid?
Nagyon tetszettek a kérdések és ez a részletes beszélgetés. Király volt! Flotz ’til Death!!!
