Ma, az arctalan internetes jelenlét, az álhírek és átverős e-mailek korában egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy a világhálón valaki nem az, akinek mondja magát. Igyekszik minél valódibbnak látszani, hogy elhiggyük: reális az ajánlata, jogos a követelése. Merthogy előbb-utóbb kiderül: a pénzünkre fáj a foga. Az utóbbi hónapokban két ilyen esetbe is belefutottam. Gondolkoztam, hogy a saját Facebook-oldalamon vagy itt írjam-e meg a velem történteket, de mivel mindkét sztori ugyanahhoz a metalzenekarhoz és a Rattle Inc./Rattle A.D. oldalhoz kapcsolódik, ezen a felületen osztom meg az élményeimet, amelyek, remélem, másokat is segítenek majd abban, hogy ha náluk is előáll, higgadtan álljanak egy ilyen helyzethez.
Január 6-án, egy nagy családi utazás első napján teljesen véletlenül ránéztem e-mail fiókom spam mappájára. Egy levelet találtam ott a német CopyTrack nevű cégtől, akik azt írták, egy brit képügynökséget, a WENN Rights International Ltd.-t képviselik, és az a gyanújuk, hogy A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN, 2021 AUGUSZTUSA ÓTA engedély nélkül használok egy, a Judas Priest-ről készült fotót, amely A WENN TULAJDONA. Felszólítottak, hogy tíz napon belül igazoljam a kép használatának jogszerűségét, ellenkező esetben pedig fizessek nekik: ha a fotót a továbbiakban is meg szeretném tartani, akkor 390, ha pedig nem, akkor a múltbeli használatáért, kompenzációként 350 eurót. Ha az ügyet nem sikerül ilyen módon rendezni, akkor jogi útra terelhetik a dolgot, vagyis beperelhetnek.
Az embernek egy ilyen „hivatalos levél” olvastán, még ha teljesen szabályosan járt is el, rögtön összeugrik a gyomra, és felteszi magának a kérdést: „Valamit rosszul csináltam?” A Rattle Inc.-re, 2016 decemberétől 2022 januárjáig tartó működése alatt számos forrásból kerültek fel fotók. Voltak, amelyeket mi magunk készítettünk. Kaphattuk őket a kiadótól, egy promóciós csomag részeként, vagy maguktól a zenekaroktól, interjúalanyainktól. Használatukhoz kérhettünk engedélyt a fotóstól. Származhattak a bandák saját honlapjáról vagy Facebook-oldaláról, esetleg az együttesek rajongói oldaláról. Amikor csak lehetett, igyekeztünk kideríteni, hogy ki a kép jogtulajdonosa, ám van, amikor erre nincs lehetőség. (Tudom, az ilyen képet nem kell felhasználni.) Olyan is előfordult, hogy egy fotós jelezte, a hozzájárulása nélkül használjuk a képét, amit ekkor azonnal levettünk az oldalról, vagy utólag fizettünk neki ezért egy jelképes összeget.
Tudni kell, hogy a Rattle Inc. mindig is nonprofit alapon működött, hobbiprojekt volt. Soha nem vezettünk nyilvántartást a felhasznált képekről, maximum a levelezésemben tudom visszakeresni, hogy egy fotós engedélyt adott az általa lőtt kép vagy egy zenekar a róla készült fotó használatára. A jelzett Judas Priest-fotóról sem volt dokumentációm; a kép adatai között nem volt feltüntetve a tulajdonos, azt viszont láttam, hogy a Facebook-on több JP-tel kapcsolatos oldalon is szerepel ez a fotó.
De vissza a CopyTrack-hez! A levéllel kapcsolatban több dolog is gyanús volt. Az egyik, hogy a postafiókom spamként kezelte. A másik, hogy valótlan adatokat tartalmazott: a képet nem a Német Szövetségi Köztársaság területén, hanem egy magyar honlapon használtam fel, és nem 2021 augusztusától, hanem egy teljesen más dátummal kezdődően. Mivel korábban még nem hallottam a cégről, rákerestem a neten, és megdöbbentem az eredményen: tíz találatból kilenc arról szólt, hogy CopyTrack-ék csalók, át akarnak verni (csak úgy záporoztak a fake, scam, fraud kifejezések); ne higgy nekik, töröld a levelüket, vagy állj ki az érdekeidért, de semmiképpen ne fizess nekik! Persze olyan írásokat is találtam, amelyek azt bizonyították, hogy egy valóban létező cégről van szó, és olyan véleményeket is, amelyek szerint a CT tevékenysége tényleg a fotósok jogainak érvényesítését szolgálja.
Így aztán abba a skizofrén helyzetbe kerültem, hogy ha válaszolok nekik, úgy kell reagálnom, hogy lehet, egy törvényes képviselővel, de az is előfordulhat, hogy egy csalóval levelezek. Megnéztem, mit írtak azok, akiknek már volt dolguk a CopyTrack-kel. A cég mindenkinek szinte szó szerint ugyanazt a felszólítást, sablonlevelet küldi. Minden olyan fogás tetten érhető benne, amivel a csalók, az átverések kitervelői élnek: a levél a lehető leghivatalosabbnak látszik, rövid határidőt ad a „gyanúsítottnak” a jogosultság igazolására, rögtön jelzi a fizetendő összeg nagyságát, és perrel fenyegetőzik. Van, aki ezek hatására, mivel nem biztos a saját igazában, nem tudja bizonyítani a képhez való jogosultságát, inkább fizet, és a csalók éppen erre játszanak. Mások visszakérdeznek vagy érvelnek, mire a CopyTrack újabb sablonlevéllel válaszol, ami nem ad választ a nekik feltett kérdésekre. Szerencsés esetben a kép felhasználója lealkudhatja a „büntetés” nagyságát, vagy meggyőzheti a CopyTrack-et arról, hogy tévedett; a cég ilyenkor soha nem kér elnézést, hanem „a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet”.
A CT képfigyelő rendszere állítólag úgy működik, hogy a megbízók feltöltenek bizonyos mennyiségű fotót a CopyTrack adatbázisába, a cég keresőmotorja pedig véletlenszerűen végigpásztázza egyes honlapok képanyagát, és összehasonlítja azokat a saját rendszerében lévő fotókkal. Ha egyezést talál, akkor jön a jogosultság igazolását kérő levél.
Mivel egyre inkább meg voltam győződve róla, hogy csalókkal van dolgom, úgy döntöttem, nem velük, hanem közvetlenül a kép jogtulajdonosának mondott WENN Rights International Ltd.-vel veszem fel a kapcsolatot, hogy kiderítsem, tényleg kapcsolatban állnak-e a CT-kel, és valóban szerepel-e az adatbázisukban a jelzett fotó. Ezzel párhuzamosan a kép készítőjének, Scott Harrisonnak is írtam. Három ilyen nevű fotós is létezik, közülük kettő nem válaszolt, a harmadik pedig jelezte, hogy nem ő készítette a képet. Közben egy külföldi, szintén metallal foglalkozó webzine-től azt is megtudtam, hogy az ominózus kép a Getty Images adatbázisában is megtalálható, tőlük is megvásárolható.
A WENN azt írta: igen, megvan nekik ez a kép. Átküldenék a linkjét, hogy láthassam a különböző méreteket és árakat? – kérdeztem, azt is közölve, hogy tudom, a Getty-nél is megvehetem ezt a fotót. Nincsenek árak a honlapon, válaszolta a WENN illetékese, de biztos találunk olyan megoldást, amely kedvezőbb lehet a konkurencia ajánlatánál. A kép linkjét nem küldte el, és bár többször is kértem, a cég képadatbázisához sem kaptam hozzáférést, hogy én magam kereshessek. Így aztán a kezdőoldalnál nem jutottam tovább.
Még egy levelezést lefolytattam: a Getty Images képviselőjétől azt szerettem volna megtudni, lehetséges-e, hogy egy kép több ügynökség adatbázisában is szerepeljen. Ha igen, akkor ki a fotó jogtulajdonosa? Mint megtudtam, lehetséges, hogy egy művész több ügynökséget is felkérjen képei értékesítésére, azonban a szerzői jog tulajdonosa minden esetben az alkotás létrehozója, vagyis maga a fotós marad.
Mindezen információk birtokában (illetve hiányában) végül a CopyTrack-nek is válaszoltam. Jeleztem nekik, hogy levelük a spam fiókomba érkezett, azért kezeltem azt bizonyos fenntartással, illetve hogy tudomásom van róla, a fotó a Getty Images adatbázisában is megtalálható. Kértem, hogy legyenek szívesek átküldeni a kép WENN-es linkjét, hogy kiderüljön, tényleg megvan-e nekik ez a fotó, illetve igazolják, hogy valóban a WENN a kép jogtulajdonosa (ami a Gettytől kapott információk alapján lehetetlennek tűnt).
Mindez január 26-án történt, és azóta a CopyTrack-től semmiféle választ nem kaptam. Azt gondolom, ha törvényes úton járnak, minimum kikérik maguknak a visszatámadást, illetve, ha jogos a követelésük, két perc alatt át tudják küldeni a kért linket és dokumentumot. Hogy ezt nem tették meg, számomra azt bizonyítja, hogy tényleg csalókkal volt dolgom. Hozzáteszem, a WENN valódiságában sem vagyok biztos: a Getty embere azt írta, „nem nagyon” ismeri őket (szerintem egyáltalán nem hallott még róluk, holott egy több évtizede működő, több millió képet tartalmazó adatbázissal bíró konkurens cégről azért illene), és én egy kezdőoldalon túl semmit nem láttam abból, amivel kereskednek, amit érdekük lenne minél több potenciális ügyfélnek megmutatni. Szerkesztőként számos stockfotó oldallal dolgoztam már, és belépés nélkül is mindenhol van lehetőség böngészni az azon található képek között (és vásárlás előtt csak vízjelesen tekinthetjük meg a fotókat).
Azoknak, akiknek saját blogjuk vagy weboldaluk van, és képekkel dolgoznak, azt tudom javasolni, amit nekem is tanácsoltak a CopyTrack-kel kapcsolatba került sorstársaim: ha te is kapsz levelet ettől a cégtől (vagy egy hasonlótól), ne ijedj meg! Mielőtt válaszolnál nekik, vegyél egy nagy levegőt, és próbáld kívülről látni a helyzetet! Nézz utána, hogy tényleg azok-e, akiknek mondják magukat, olvass róluk véleményeket! Egy valódi és normális jogtulajdonos nem ilyen direkten indít: jelzi a felhasználás jogszerűtlenségét, esetleges rosszallását, és megoldási javaslatokat vet fel vagy vár tőled. Amivel valószínűleg többet fog elérni, mint a keménykedő, arctalan fenyegetőzéssel.
Pár dolgot helyesbítenék. Három alkalommal csatáztam a Copytrack-al, egy alkalommal sem fizettem. A legelső alkalommal voltak a legkitartóbbak, közel egy évig jöttek a fenyegető levelek. A cég valós, de már csak a mennyiség miatt sem ellenőrzi, hogy a feltöltött képek valódi tulajdonosának érdekében járnak-e el. Ettől függetlenül szerintem alapvetően ez a nagyobb része. Én egy webshopba töltötem fel egy piszlicsáré termékfotót, amit egy dél amerikai webshop oldalán találtam. Kiederült, hgy az eredeti tulajdonosa az Egyesült Királyságban működő webáruház. A jogosulatlan felhasználást a kép tulajdonosának kell elvégezni, ő, ha talál ilyet, jelzi ezt a német cégnek, amely a felhasználás idejét, hány napja, hónapja van az adott weboldalon is a behajtandó összegbe számolja. Ha egy kép több éve fent van, egészen horribilis összegeket kérhetnek. A jogdíj alapja a német fotóművészek szövetségének ajánlott tarifája, ami viszont egyedi, valóban értéket képviselő alkotásokra vonatkozik, nem egy telefonnal készített étéktelen fotóra. Mindez persze őket nem édekli. Nekem német webfejlesztők tanácsolták, hogy minden javaslattal ellentétben, azonnal szerdjem le a fotót, ne foglalkozzak vele, hogy ez kvázi beismerés. A német jog szerint ugyanis egy képernyő fotó önmagában nem bizonyíték. Ilyet bárki készíthet akár Photoshoppal is. Ahhoz, hogy bizonyíték legyen, közjegyzői, vagy ügyvédi hitelesítés szükséges. Ennek ára van, időbe kerül. A Copynak nincs kapacitása a napi több száz megkeresés esetén erre és nyilván tömegével nem is fizetnének elöre az ugyvédi közreműködésért. Ott van még kockázatként az Archve.org által tárolt képernyőmentés, de ez főleg aloldalak esetén sokszor hibás, hiányos. Az én esetemben is csak szőveges fájlokat mutatott, később már azt sem, mert programozói közreműködésel a Robot TXT fájlban az Archive.org le lett tiltva. Szóval nem kell azonnal fizetni, fel kell szólítani a copy-t, hogy igazolja a követelés jogszerűségét. Ha ez a fenti módon nem megy, akkor, mint az én esetemben is, az ügyvéd barátom már ott tartott, hogy ha még egy levél érkezik, panaszt tesz a Berlini kereskedelmi és iparkamaránál zsarolás, jogosulatlan adatfelhasználás és zaklatás miatt. Mindezzel együtt azt javaslom, hogy nagyon meg kell nézni a felhasznált képek eredetét, mert van még néhány ügyvédi iroda, amelynek ugyanez a fő profilja. Az esetemben végül eladták csomagban a követelést egy magyar behajtó cégnek, amely néhány levélváltás után letett róla, hogy tőlem pénzt sajtoljon ki. A valódi nevem és címem a biztonság kedvéért nem írnám le, mert figyelik ők azért, hogy milyen kontextusban és hol publikálják a nevüket