Régivágású Deathcore 2025-ben
Imádom, amikor sikerül egy olyan deathcore bandát találnom, amelyik szereti visszaidézni a 2000-es évek deathcore korszakát, és azt a mai modern hangzással, stúdiómunkával együtt felturbózza. Nem véletlen, hogy a Missouri állambeli Psycho-Frame a radarom közelébe került – ha egy deathcore banda ezzel a névvel fut, nem fogok habozni, azonnali hatállyal lecsekkolom őket!
A banda 2023-ban alakult Hunter Young gitáros–vokálos, Jordan Crain gitáros, Michael Sugars énekes, valamint Aiden „Dave” Bessent gitáros által. Később csatlakozott hozzájuk Colter Addams énekes és Brandan Lopez basszusgitáros (aki jelenleg session-zenészként segíti a csapatot). A zenekar a megalakulása óta két kislemezt jelentetett meg: a Remote God Seeker és az Automatic Death Protocol egyaránt 2023-ban látott napvilágot. A Sharptone Records-hoz szerződve 2025. július 25-én kiadták debütalbumukat, amely 11 tételben, bő 38 percben ad leckét kegyetlenségből.
Már a korábbi EP-k hallgatásakor tudtam, hogy igazi rejtett kincsre bukkantam. A banda tényleg a régi MySpace-érás deathcore vonalat hozza vissza – és a nagylemez ezt a színvonalat viszi tovább, még brutálisabb formában.
A nyitótétel, a „Blueprints for Idol Genocide” nem e világi gurgulázó vokállal indít! A blastbeat könyörtelenül rákezd, a riffek pedig fogcsikorgatva kalapálódnak az ember agyába. Egyszerűen lenyűgöző, ahogy a mély hörgések és a magas fry scream-ek váltakoznak a dalban – tökéletes összhangban az agresszív szövegvilággal. A breakdown olyan, mintha ökölcsapást kapnál a torkodra: letaglózó! Ezt a dalt vagy ötvenszer meghallgattam már, mert zseniálisan súlyos, és egyértelműen örök kedvenc lett nálam.
A „Inverted Spear of Heaven” kaotikusan súlyos riffjeivel és dobtémáival azonnal belopta magát a szívembe. Remekül hozza a régi deathcore tematikát, miközben groove-os elemekkel gazdagítja azt. A váltakozó témák és fokozódó káosz csak még jobban feltüzelik az agresszív ösztöneimet — a végén pedig olyan breakdown érkezik, ami minden breakdown-imádónál instant merevedést okoz.
A „The Portal” hallatán azonnal a Job for a Cowboy ugrott be, főleg az elején hallható gitárszóló és a ráinduló blastbeat miatt. Itt különösen kiemelném a dobokat: precízek, változatosak, és a dal igazi motorjai.
A „Black Wave II” már inkább death metal-orientált, és sokban emlékeztet a Thy Art Is Murder „Hate” korszakára. A riffek itt is olyan erővel repülnek, mintha mellbe rúgnának, a blastbeat pedig könyörtelen. A hörgések és sikolyok váltakozása új, vérben csordogáló dimenziókat nyit – mintha egy műtőasztalon zajló hentelést hallgatnánk (ehhez mondjuk Size kolléga jobban ért, hehe).
Az „Endless Agonal Devotion” tovább viszi a vehemenciát: nonstop death metal-prögetés, földbedöngölő breakdown-ok és a groove jelenléte egyszerre teszik brutálissá és mégis fogóssá a dalt. A végén újabb gyomros érkezik, amitől az ember félholtan, vért köpködve hever a földön.
Az „Apocalypse Through Lysergic Possession” az Infant Annihilator világát idézi meg, és ettől széles sátáni vigyor ült ki az arcomra. Tappingek, őrült ritmusváltások, megduplázott breakdown-ok – a dal végére érve a mély hörgések szó szerint megnyitják a pokol kapuit.
Az „I Won’t Be There to Watch You Go” a lemez legrövidebb, de egyik leghatásosabb darabja. Másfél percnyi Dying Fetus-szerű slam, rávágások és egy tömény breakdown – garantáltan nem felejted el egyhamar.
A „Filleted and Fucked” nemcsak címében hajaz egy Cannibal Corpse-nótára: szerkezetében és hangzásában is. Végtelenül agresszív, nyers, és csak egy rövid lélegzetvételnyi szünetet enged a breakdown előtt. Ha ez sem lenne, úgy végeznénk, mint egy kibelezett disznóvágáson.
A „God Is Busy” inkább hardcore- és beatdown-hatásokat hoz, hasonlóan a Knocked Loose-hoz – de sokkal brutálisabb vokálokkal! A groove-os riffek adják a nóta alapját, ami így kapja meg a modern hardcore ízét. Olyan, mintha egy jammelős session során egyszer csak elszabadult volna az ösztönös agresszió.
A „Still Water Session” újra a death metal hangulatot hozza vissza, és technikai zsenialitását mutatja be a csapat: duplázó lábdobok, váltakozó breakdownok és slam-riffek, amik azonnal a korai 2000-es deathcore korszakot idézik. Olyan, mintha egy modern horrorfilm kivérengző jelenetéhez írták volna meg az aláfestést.
Az utolsó tétel, a „Neuro++Terror” igazi slammelős és technikás death metal kavalkád. A vokálok még agresszívebbek, a hangzás feszegeti a határokat, a keverés pedig brutálisan tiszta.
Huhh… még több ilyet akarok! Komolyan, ez az a fajta deathcore, amiért anno megszerettem a műfajt – és végre itt egy friss banda, amely méltó módon viszi tovább ezt az örökséget.
Debütlemezként a Psycho-Frame – Salvation Laughs in the Face of a Grieving Mother hibátlanul vizsgázott nálam. Hibátlan zenei felépítés, csúcson teljesítő hangszerek, nyers, de átlátható keverés, és kegyetlenül erős vokálok!
Psycho-Frame – pacsi nektek! 🤘
