A zenekarral való ismeretségemről már meséltem a tavalyelőtt napvilágot látott Κυκεώνας albumról szóló cikkemben (itt olvasható). Koncerthirdetés–lemezhallgatás–koncertjegy megvásárlása, és már itt is volt május második napja, amikor is újra pozíciót foglalhattam az állóhajó tetőteraszán. Elég régen jártam itt utoljára, a szép emlékű Karma to Burn buliján, ahol ugyancsak a SHAPAT TERROR volt az előzenekar.
A stoner metalban utazó egri trió olyan groove-os, ritmusváltásokkal sűrűn tördelt muzsikát játszik, amelyre a változatos témák, riffek okán nem lehet nem odafigyelni. Amit azonban a klasszikus fémzenén felnőtt rajongó hiányolhat a dalokból, az a jó értelemben vett slágeresség, a hallgatóban megmaradó dallamok, refrének. S bár élvezetes volt az általuk előadott, mintegy 50 perces műsor, a közönség valamiért mégsem merészkedett a színpad előtti néhány méteres sávba. Így aztán nem ütközött különösebb nehézségbe, hogy a szünetben beálljak közvetlenül a KHIRKI-frontember, Dimos Ioannou mikrofonja elé.
A főzenekar kezdésének időpontjára körülbelül százan jöhettünk össze, ami kevés, ha tudjuk, hogy a görög trió nem először járt nálunk, viszont szép szám, ha az esemény harmatgyenge promócióját és azt vesszük, hogy ugyanebben az időpontban Eric Clapton, illetve Johnny Gioeli zenekara, a Hardline is fellépett Budapesten.
Azoknak, akik léleksimogatóan lágy görög muzsikára számítottak, csalódniuk kellett: Dimosék két kemény és gyors nótával, a Deadpan-nel és a Pumping the Veinnel indították a programot. 13 számból álló szettjük legutóbbi nagylemezükre, a már említett Κυκεώνας-ra épült, amelynek nyolc dalából egy kivételével valamennyi műsorra került. Debütalbumukat, a Κτηνωδία-t négy nóta képviselte, ám ami a legizgalmasabb hír, hogy legújabb anyaguk is a kanyarban van már (mint Dimostól megtudtam, jövőre lát napvilágot); két tételét (Symphony of the Damned, Εθισμός) ezen az estén élőben is bemutatták.
A két húrharamia nem szántotta fel a szerény alapterületű színpadot, maximum egy-egy közös pengetésre álltak össze. A tekinteteket leginkább a dobos, Spiros Stefanis vonzotta magára: virtuóz játéka egy kisebb dobszólóban csúcsosodott ki, de mozdulatai, díszítései is élményszámba mentek. Nem voltak népi hangszerek, Dimos gitárjának viszont szinte végig végig volt egy folkos, „buzukis” felhangja.
A közönség első sorai kissé lassan hangolódtak rá a Khirki muzsikájára: csupán az utolsó négy-öt számra jelent meg – közvetlenül a színpad előtt – egy három-négyfős, headbangelő, csápoló, lökdösődő, a hangos ovációtól sem tartózkodó csoport. Az előadóknak azonban így is tetszhetett a hallgatóság reakciója, hiszen Dimos azt ígérte, az új album megjelenését követően is visszajönnek hozzánk. Akihez közel áll ez a fajta, népi motívumokkal lazán átszőtt, ám férfias muzsika, és most lemaradt róluk, legközelebb feltétlenül nézze meg őket élőben!
Az elhangzott dalok:
Deadpan
Pumping the Vein
The Watchers of Enoch
Symphony of the Damned
Raging Bull
Medea
Hekate
Εθισμός
Your Majesty
Bukovo
Συμπληγάδες
Father Wind
Heart of the Sea