Biohazard: Divided We Fall (2025)

Elárulok egy kis műhelytitkot az olvasóinknak. Miután felvetettem szerkesztőtársaimnak, hogy írnék egy Biohazard „akkor és most” cikket — utalva arra, hogy idén új lemezük jelent meg, és bemutatkozó anyaguk idén ünnepli kiadásának 35. évfordulóját — Coly „annyival intézte el” a felvetésemet, hogy „részemről nyugodtan”, míg Doki (Herkner Gyula) azzal biztatott: „írd meg, nagyon fasza az új lemez!” Ja, és kaptam három like-ot is az ötletemre. 😄 Utóbbinak igaza lett. 😄

Köztudott, hogy a ’90-es évek közepén — a grunge lecsendesedése után — komoly népszerűségre tett szert az a hip-hopos groove-okat és hardcore-t vegyítő szemlélet, amelynek egyik vezéregyénisége a Biohazard volt. Ez nem véletlen: mind a Urban Discipline (1992), mind a State of the World Address (1994) a stílus klasszikusai közé emelkedtek. (Egyébként földijeik, a Sick Of It All is ekkoriban volt nagyon erős: mindkét csapat New Yorkból jött — előbbi Brooklynból, utóbbi Queensből — és gyökereik is sok ponton fedik egymást.)

Én is felültem erre a hullámra, de a Mata Leão után a Biohazardot elengedtem és később nem követtem aktívan a pályafutásukat. Sok év, sok kimaradt lemez után csak a kíváncsiság hajtott, kíváncsi voltam, mit mond nekem a Biohazard 2025-ben. Doki röviden összefoglalta: „fasza az új lemez”. Most hozzáteszem én is: nagyon fasza.

A Divided We Fall hangzása falbontó: horzsolnak a gitárok, tömör a sound, brutális az összhatás — mégis úgy érződik, hogy nem a nosztalgia lett a vezérelv. Egyáltalán nem azon dolgoztak, hogy „visszatekerjék” az órát; sokkal inkább friss, érett, de eredeti Biohazard-hangzást hoztak. A nyers groove és a hip-hopos lüktetés továbbra is megvan, de modernebb, súlyosabb köntösben.

Bobby Hambel a Shock magazinnak így nyilatkozott:

„Mindkettő. Sokan írták a videók alatt, hogy ismét ’94-ben érzik magukat a daloktól. És igazából én is! …Mintha megint kölyök lennék! De színtiszta Biohazard az anyag. A megfelelő producerrel, a megfelelő hozzáállással, a megfelelő hullámhosszon készült. Semmit sem gondoltunk túl, egyszerűen csak csináltuk. Valahol szerintem a természetes folytatása annak, ahol abbahagytuk. Persze sosem jó, ha kimarad ennyi idő két lemez között, de ha folyamatosan léteztünk volna, és nem oszlunk fel, biztosan másmilyen lenne. Akkor is bizonyára lenne album, de nem ez. Sok év eltelt, de nem bánunk semmit, mivel minden okkal történik ezen a világon.”

Nem is vitatkoznék vele: a megszólalás nagyon mai, mégis a dalok struktúrája és a groove-ok lelke a ’90-es évek Biohazardját idézi. Nincs felesleges cukormáz: könyörtelen energia, driverezett riffek, támadó dobok és Billy/Graziadei duó karakteres vokális megoldásai. A Divided We Fall inkább továbbviszi, mint visszafelé lapozza a könyvet.

Hambel a dalszerzésről és arról is beszélt, hogyan születnek a dalok a bandánál:

„Változatlan koncepcióval, változatlan formulák mentén, változatlan dalszerzési metódussal dolgozunk. Közösen dolgozunk, mindenki mindenhez hozzáteszi a magáét. Ha írok egy riffet, akármennyire is imádom, a többiek azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez mindig is így ment nálunk. Ha valakinek van egy komplett dala és leviszi a zenekarhoz, megnézzük, mit tudunk kezdeni vele. Úgy hívjuk ezt a szakaszt, hogy bedobjuk a húsdarálóba! (nevet) Ilyenkor mindenkinek joga van szétcincálni, hozzátenni a saját ötleteit, változtatni rajta, vitázni, tényleg bármit. Mire átmegy a dal a húsdarálón, rendszerint teljesen más, mint előtte.”

Arra a kérdésre, hogy akadnak-e régi témák a lemezen (vagy teljesen új dalok vannak), így válaszolt:

„Érdekes a kérdés, mert amikor megjön a dalszerzés során az ihlet, az embernek egyből eszébe jut, hogy ott volt ez meg az a téma még a feloszlás előtt — nézzük meg, hogyan szólna most! Meghallgattam egy csomó régi demót és Biohazardnak szánt régi témát, aztán azt mondtam: oké, lássuk, hogy szólna ez mai fejjel. Fogok egy riffet, kicsit alakítok rajta, és mivel eleve a Biohazardnak szántam, Danny dobjaival a fejemben, igazából adott az alap. De összességében azt mondanám, hogy a lemez száz százalékosan új szerzeményekből, új dalokból, új szövegekből áll. Hagytuk, hogy kiforrja magát az anyag.”

És tényleg: a Divided We Fall friss anyag — még ha az ember olykor érez is „visszhangokat” a klasszikus korszakból, az inkább kiegészítés, mint ismétlés. Az album pörgős, dühös és súlyos; az eddigi visszajelzések alapján (itthon és külföldön is) nagyon jól áll neki ez a modern-földhözragadt, de hiteles arculat.

Ami engem illet, simán a Divided We Fall-t a Biohazard klasszikusainak vonalára tudom helyezni: nem imitáció, nem nosztalgiacélú reprodukció, hanem egy olyan korong, amely párhuzamosan tiszteleg a múlt előtt és lép előre. Összességében nálam maximális pontszám.