Ron, a Run to the Light album előtt csatlakoztál a Trouble-hoz. Hogyan kerültél a képbe, és te voltál az első választásuk, vagy más basszusgitárosokat is meghallgattak?
Ismertem egy srácot a gimiből, aki a Trouble-nak dolgozott. John (rajongói klub, dobtechnikus). Tudta, hogy imádom a Sabbathot, és mondta, hogy nézzem meg őket… menjek el egy koncertre. Épp a Psalm 9 megjelenése után volt. ’83-ban találkoztam Oly-val egy Raven-koncerten, ahol a Metallica volt az előzenekar. Utána is mindig belefutottam a koncerteken. Végül 1983-ban láttam őket (nem emlékszem pontosan az első alkalomra), és találkoztam Seannal. Rögtön jól kijöttünk, és elkezdtem a stábban dolgozni neki. Sok helyi és más állambeli koncerten dolgoztam velük… végül gitár-, dob- és basszustechnikus lettem, haha! Velük mentem LA-be, amikor felvették a The Skull-t… útközben is dolgoztam pár koncerten, és a fő technikus voltam a felvételeknél. Sean még az én basszusomat is használta pár dalban… 1986-ban feszültségek alakultak ki Seannel, és ki akarták rúgni. Megkértek, hogy helyettesítsem, én pedig nemet mondtam, mert Sean a barátom volt. Aztán… közölték, hogy Sean-t kirúgták, szóval vagy én játszom basszust az új lemezen, vagy valaki más… nem tartottak meghallgatást nekem vagy másnak… erre azt mondtam: rendben.
Úgy gondolom, ismerted a zenekar korábbi múltját…
Igen, alaposan ismertem.
Egyébként milyen volt a zenei előéleted?
Széleskörű hatásaim voltak… Sabbath, Zeppelin, Yes, Genesis, Motown, James Jamerson. Állandóan jam sessionökre jártam, és sok környékbeli zenésszel jammeltem. A bátyám dobolt, és az, hogy évekig hallottam gyakorolni, sokat segített a zenei érzékemben. Sok barátjával is játszottam, ők mind alapított zenekarokban voltak Chicagóban. Középiskolában a metal volt a menő, és mind Priestet, Maident, Rush-t játszottunk. Nagyon benne voltam a metalban, és sok új emberrel játszottam együtt, valamint indítottam egy Sabbath tribute bandát is, ami megelőzte a Trouble-höz kerülésemet.
A Run to the Light megjelenése után feloszlott a Trouble, vagy csak szünetre mentetek? Félre lett téve a banda?
Nem, nem oszlottunk fel. A King Diamonddal közös amerikai turné és a Run videójának forgatása után különváltak útjaink Dennisszel (aki azért került be, mert Barry Stern akkor nem tudott csatlakozni). Új dobost kerestünk, kirúgtuk a menedzserünket, új menedzsert kerestünk, dalokat írtunk – ez mind sok időt vett igénybe.
Sikeres kiadvány volt az első két lemezhez képest?
Abszolút. Minden nagyobb volt az első kettőnél, kivéve a lemez hangzását. Sok múlik azon is, hogy egy jó turné támogatja a megjelenést.
Mikor lett Barry Stern (Zoetrope – R.I.P.) a banda új dobosa Dennis Lesh helyére? Jó barátja volt a bandának, ugye?
Barry jammelt a bandával, miután Oly kilépett, és eredetileg neki kellett volna játszania a Run-on. Jó barátja volt a bandának és különösen Oly-nak. De a Combat Records és az új Zoetrope-album túl elfoglaltá tette, így Dennis került képbe hosszú keresés után. A „szünet” alatt Barry hivatalosan is csatlakozott, és ekkor lépett be a képbe Rick Rubin és a Def Jam is…
Hogy láttad a chicagói szcénát akkoriban, amikor rengeteg tehetséges banda volt (Devastation, Thrust, Witchslayer, Mayhem Inc., Sindrome, Natas, Paradoxx stb.)?
A metal élt és virult Chicagóban. Nagyszerű volt!! Sok jó banda, sok jó klub. A színtér kurva jó volt.
A Run to the Light a Metal Blade-nél jött ki, de a negyedik Trouble-album már a Def Jam Recordingsnál jelent meg. Hogyan történt ez? Rick Rubin nagy Trouble-rajongó volt? Látta a potenciált bennetek?
Rick Rubin látta a koncertünket L.A.-ben, amikor a King Diamond előtt játszottunk. Tetszett neki, amit látott, és tetszett a potenciál, amit formálni tud. Felvette velünk a kapcsolatot, és ugyanúgy megszerezte a bandát a Metal Blade-től, ahogy a Slayer-t is megszerezte.
A kiadó bizalmat szavazott nektek?
Igen, természetesen. A Metal Blade akkoriban elég nagy volt, de amikor egy olyan ember, mint Rick Rubin, egy másik kiadótól leigazol, az rohadt menő!
Milyen körülmények között és mikor kezdtetek dolgozni az albumon? Hogyan zajlott a dalszerzés?
A dalok nagy része már Rubin előtt készen volt. Készítettünk egy demót és elküldtük neki. Bruce írta a zene nagy részét Rickkel és Eric-kel. Én is hozzátettem egy keveset, és Barry is.
A kiadó kérte, hogy halljon új anyagokat?
Igen. Az első demót elküldtük neki, és amikor lettek új dalok, azokat is. Volt ideje megemészteni a dalokat, mielőtt LA-be mentünk volna előkészületekre. Az előprodukció során Rubin teljesen szétszedte a dalokat, és újraíratta velünk a lemezt, amíg elégedett nem lett, haha!
Milyen volt a felvétel? Hol rögzítettétek? Úgy tudom, az Artisan Sound Recordersben, Los Angelesben masterelték.
A Sound City-ben vettük fel a nagy részét. Nagyszerű, történelmi stúdió.
Szerinted a Trouble debütáló albuma nagy hatással volt a metalra, és máig az egyik legsötétebb, legthrashesebb doom-lemez?
A lemez sokféle zenehallgató által jól fogadott volt. Sok zenész és rajongó máig nagyra tartja. Határozottan egy ütős doom-lemez volt. Sok bandára hatott, ami jó dolog.
Mit gondolsz arról, hogy ez a lemez a banda leginkább ’70-es évekre hajazó hangzású albuma, ahol a Sabbath-inspirációk még erősebben előtérbe kerülnek?
Rick Rubinnak volt köze ahhoz, hogy a dalok ’70-es évekbelinek hangzanak. Mi csak úgy írtunk és játszottunk, ahogy mindig. A ’70-es évekbeli hatások mindig is vezettek minket.
Érezhető váltás van-e a korábbi thrashes kitörésekhez képest, mivel ez a lemez inkább középtempós?
A banda együtt fejlődött a korral, és ezen a lemezen minden hatás kijött belőlünk. Rockosabb lett, mint a Deep Purple vagy az Alice Cooper, de megmaradtak a Sabbath és Priest hatások is… Egy másféle „Heavy”-ségre vágytunk! Groovy metal doom, azt hiszem…
A Trouble 1990-es lemeze jobban hozta a ’70-es éveket, mint bárki más?
Haha! Mi azt hittük, modernek vagyunk. Más bandák sokkal ’70-esebb hangzásúak voltak nálunk. Masters of Reality, Ragin’ Slab, Pentagram. A hajmetál zenekarok hippiknek hívtak minket, haha! Mi csak azt tettük, amit tudtunk, és úgy éreztük, jobban csináltuk, mint az új bandák.
Az At the End of My Daze, Black Shapes of Doom, Heaven On My Mind, Psychotic Reaction és R.I.P. mind mesterművek, igaz?
Durva dalok. Az egész lemez elképesztő, és még ma is tökéletesen működik. Imádjuk játszani őket a Legions Of Doommal és a The Skull-lal.
Szerinted a legnagyobb különbség a korábbi Trouble-lemezekhez képest az, hogy kicsit felgyorsítottátok a tempót?
Az első két lemez legtöbbször lassabb doom stílus volt, némi gyorsabb résszel, mint a Sabbath. A Run to the Light metalosabb volt, mint doom. A ’90-es lemezen hangolást váltottunk, és tényleg feljebb csavartuk a tempót. Nem akartunk stílust váltani, ez csak együtt fejlődött velünk. Akkoriban még doomnak sem hívták. Csak heavy-k akartunk lenni. Mindenkinél heavybbek! Amikor elkezdték használni a „doom” kifejezést, és minket is odasoroltak, kissé tiltakoztunk, haha! Tudtunk gyorsan játszani, tudtunk metalt játszani.
A Trouble 1990-es lemeze a legérettebb, ahol a hangzás kidolgozottabb, a dalszerzés páratlan, a produkció pedig kiváló, és Eric Wagner vokálja is sokat fejlődött?
Abszolút! Ez a lemez mestermunka!
Az All Is Forgiven zseniális lezárása egy albumnak és egy korszaknak, hiszen utána a banda még inkább a ’70-es évek hangzása felé ment – jól gondolom?
Igen. Abszolút. Egy pszichedelikusabb, ’70-es hangzás felé, ami nekem annyira nem tetszett. Én a metalt imádom és azt, hogy olyan heavy vagy, amennyire csak lehet! A hippi cuccot hagyjuk, haha!
A Trouble produkciója kiváló, és tökéletesen illik ezekhez a dalokhoz? A lemez jól meg van keverve és jól szól?
Minden szépen összeállt ezen a lemezen. Rick Rubin nagyszerű munkát végzett producerként. A keverés is remek. Minden top kategória!
Milyenek voltak a turnék a lemez támogatására?
Nagyszerűek. Sok menő bandával játszottunk a turné két éve alatt. Nem emlékszem mindegyikre. Dio, Savatage, Slayer, Danzig. Az emlékeim összefolynak!!
Igaz, hogy 1990-ben jártatok először Európában, a Dynamo fesztiválon? Emlékszel arra a koncertre?
Ó, igen! Először játszani Hollandiában elképesztő élmény volt! A Dynamo fantasztikus volt. A Sepulturával játszottunk. Fiatalok voltak és kibaszottul jók!! A holland emberek úgy bántak velünk, mint a családdal. És még mindig így van.
Van egy bootleg felvételem. Tudsz róla?
Sok remek bootleg koncertfelvétel létezik. Ez is egy jó darab.
Egyébként milyen voltak a koncertek az Egyesült Államokban?
Jók voltak. Mindenhol játszottunk. Akkoriban nehéz volt, mert a hair metal óriási volt, és minket is közéjük soroltak… amíg el nem játszottuk magunkat, és rájuk nem ijesztettünk!! Az Enuff Z’nuffal turnéztunk, és majdnem kirúgtak minket az első este után, mert megijesztettük a közönségüket. Vicces idők voltak!
Barry Stern 20 éve elhunyt. Hogyan szeretnéd, ha emlékeznének rá?
Minden idők egyik legjobb metal dobosaként!
Ron, nagyon köszönöm a válaszokat, mik a záró gondolataid?
A Trouble él tovább! Megnézhetitek őket élőben, és meg is kellene, Kyle Thomasszal a mikrofon mögött. Nagyon király, és stílusosan csinálja. Vagy megnézhetitek a Legions Of Doomot vagy a The Skullt. Még mindig játszunk, felveszünk, és Karl Agell (Corrosion of Conformity – Blind) énekel velünk, vagy időnként Scott Reagers (St. Vitus) is csatlakozik.
