A lejátszómban a héten vitathatatlanul ez a dán szimfonikus black metal banda, a Defacing God március 27-én megjelent lemeze pörgött a legtöbbször. Igényes, sötét hangulatú, helyenként kifejezetten dallamos zenéjük minden egyes hallgatás után egyre jobban „beszippantott”.
Némileg meglepődtem, hogy a csapat fotóin egy dekoratív hölgy is látható, aki ráadásul az énekesi pozíciót tölti be az öt fős brigádban. A hangja alapján ezt meg nem mondtam volna: magas fekvésű, károgó, boszorkányos orgánuma kiválóan illik a zene stílusához.
Egy roppant intenzív és meggyőző kezdést kapunk, amit a Nocturnal Vestige és az azt követő, kissé mérsékeltebb It Comes at Night képvisel. Nálam azonban a harmadik tételtől még magasabb szintre emelkedik az album. Itt található a két kedvenc dalom is: a gyászosan szépséges It Comes at Night, valamint az I See Shadows. Utóbbit elsősorban a karakteres főriffje miatt kedvelem, amely számomra a Satyricon Now, Diabolical korszakát idézi.
De egy szinte hibátlan lemez esetében talán felesleges is külön dalokat kiemelni – ez az anyag úgy jó, ahogy van.
Az album közepén hallható Hymns of the Memoir egy törzsi dobokra épülő, rituális hangulatú, szintetizátorral és kórusokkal megtámogatott, kántálós narráció. Inkább afféle intróként funkcionál – nem is értem, miért nem a lemez elejére került. Ugyanakkor az egész anyagot átható drámai hangulat fokozására hatodik számként is tökéletesen megfelel.
Az utóbbi években egyre többször csalódok a nagy múltú metal bandák agyonreklámozott produkcióiban. Szerencsére azért akadnak kivételek, de sok esetben inkább az ilyen ismeretlen underground csapatok zenéjében találok vigaszt. Ők azok, akik – mint jelen esetben is – meglepően erős és színvonalas anyagokat képesek letenni az asztalra.
Már idejét sem tudom, mikor írtam utoljára említésre méltó szimfonikus black metal lemezről. Így most külön öröm számomra, hogy egy valóban kitűnő anyagot ajánlhatok a műfaj kedvelőinek.
BRAVÓ Defacing God! Praise hail Satan! 🤘 UFF!
