Defacing God: Darkness is my Crown (2026)
A lejátszómban a héten vitathatatlanul ez a dán szimfonikus black metal banda, a Defacing God március 27-én megjelent lemeze pörgött a legtöbbször.
Szerző: Sipy
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.
Nervosa: Slave Machine (2026)
Részemről meglehetősen nagy elvárásokkal álltam (ültem, feküdtem 🙂) neki ennek az április 3-án megjelent friss albumnak, lévén, hogy az előző Nervosa-lemez annyira
Urne: Setting Fire To The Sky (2026)
Az idei január két leginkább várt friss metal kiadványa valószínűleg sokaknál a Kreator és a Megadeth új nagylemeze volt. Hazudnék, ha azt
Struck a Nerve: Struck a Nerve (2025)
A Slayer „Véreső”-je után most itt a „Haláleső” – és melyik országból is érkezhetne ilyen dalcímmel egy kezdő thrash csapat, mint a
1914: Viribus Unitis (2025)
Ezt a 2014-ben alakult ukrán bandát még 2018-ban láttam Szerencsen, egy Extreme Noise Fest-en, ahol az éppen akkor debütáló, magyarul „Vak vezet
Empire Drowns: Endless Nights (2025)
Eme cikkben szereplő kiadványok közös jellemzője, hogy a maguk műfajában – szerintem – mindkét anyag a kellemes hallgatnivaló kategóriába tartozik. Az Empire
Asphagor: The Aphotic Vortex (2025)
Ha valakinek így október végéhez közeledve kedve szottyanna egy „kellemes”, sötét atmoszférával átszőtt black/death metal muzsikához, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt az
Paradox: Mysterium (2025)
Mint ahogy néhány hete a Helloween esetében történt velem, most a Paradox-nál is hasonlóan: az elvárásoktól mentes, pusztán kíváncsiságtól vezérelt érdeklődés okozott
Violator: Unholy Retribution (2025)
Míg a világ thrash metal rajongó tábora a Dark Angel, szerintem is igencsak gyengére sikerült visszatérő albumán siránkozik, és megváltásként a Testament
Helloween: Giants and Monsters (2025)
A Helloween is azon ’80-as évekbeli kedvenc bandáim egyike, akiktől az első 2–3 lemezük után ilyen-olyan okokból valahogy eltávolodtam. Az ő esetükben