Óh, azok a vad nyolcvanas évek! Amikor születőben voltak a heavy metal vadhajtásai, de még ezek az új címkék nem lettek konkrétan definiálva. Nem volt egyszerű megmondani, hogy honnantól volt valami speed, thrash vagy – az égiek könyörüljenek – éppen black metal. Ilyen határmezsgyéken táncolt az underground legjava a glóbusz minden szegletében. Valahogy ezt a zsánerzabolátlanságot tűzte zászlajára a manchesteri Aggressive Perfector bő egy évtizede.
A 2016-ban megjelent, piros borítós Satan’s Heavy Metal demókazetta elismerő bólogatásokat váltott ki a Venom és a korai Slayer híveiből (nem véletlen a banda névválasztása sem). A bemutatkozás pozitív fogadtatása megadta a lendületet a zenekarnak, hogy három esztendő elteltével a világra szabadítsa első nagylemezét, a giallo- és olasz horrorfilmplakátokat idéző festménybe csomagolt Havoc at the Midnight Hour-t, amely a nyers és agresszív, thrash- és speed-elemekkel megtámogatott heavy metal követőinek valódi „rejtett kincsévé” vált.
Ideje volt már a folytatásnak, és a 2014 óta változatlan felállású trió márciusban végre leszállította második korongját.
A borító máris hozza a Slayer-hangulatot, hiszen nem kis mértékben emlékeztet a Hell Awaits pokoli rémálomképére, de nekem még a From Beyond démoninfesztált portáljára is hajaz egy kicsit. Ebből már sejteni lehet, hogy nem valami Vidám Vasárnapos aláfestő zene fog szólni a play gomb lenyomása után.
A több zenekarban is érdekelt tagok – itt megemlíteném a black metalos Wode-ot is, bújtatott mellékajánlatként – az első percektől hozzák a bevezetőmben beharangozott „80s” hangulatot: nyers vokálok, döngölő ritmusszekció, hústépő riffek, amelyek nem átallanak emlékezetes dallamokat is magukban foglalni. Nem egyszerű feladat az agresszivitás és a melódiák pengeélén balanszírozni, de a Come Creeping Fiends dalainak szerintem sikerült.
Nem nagyon akarok kiemelni tételeket a durván félórás anyagból, de lehetetlenség melléfogni olyan dalokkal, mint a nyitó Dead Undead, a betonba döngölő Like a Beast, a Drakula-kultuszos, fogós középrésszel megtámogatott Obscene Cult – valahogy magam előtt láttam a Hammer Film Productions hírhedt vámpíros jeleneteit, amelyekben Christopher Lee az élőholt gróf szerepében szedi áldozatait –, vagy a korong talán leggyorsabb darabja, a Return of the Axe.
Ami igazán szerethetővé teszi a Come Creeping Fiends anyagát, az a hitelesség. Nem modern retróthrash akar lenni, hanem ösztönből megszületett underground fém, amely akár egy sör- és dohányszagú másolt kazettán is a kezembe kerülhetett volna metalos kalandjaim hajnalán. Nincsenek túlgondolt koncepciók vagy steril stúdiótrükkök, csak düh és mocskos riffek.
Az album tökéletes választás azoknak, akik a 21. század túlcsiszolt metalja helyett inkább a régi iskola veszélyes, kontrollálatlan hangulatát keresik.
Az Aggressive Perfector nem reformálja meg a műfajt, viszont a Come Creeping Fiends a nyers heavy/speed/thrash metal esszenciáját sűríti harapós, kíméletlen és adrenalinnal teli dalokba. Talán még egy fokkal erősebbre is sikerült, mint a debütalbum.
Egy igazi underground, kénköves acélvihar! 🤘
