A kilencvenes évek közepén rendkívül pezsgő élet zajlott a hazai metal undergroundban, és ebben a közegben bontogatni kezdte szárnyait a tatabányai Ideas is. Ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása volt az 1996 decemberében rögzített Like a Forced Withering demó, amely harmincéves jubileumát ünnepli. Ennek apropóján Békési „Beke” Lászlóval idézzük fel a zenekar indulását, a korabeli tatabányai színteret, a korai felvételek születését és az Ideas történetének meghatározó pillanatait.

Laci, sok szeretettel köszöntelek a magazinunk nevében! Miután a Like a Forced Withering demó hamarosan 30 éves lesz, szeretném, ha felelevenítenénk azokat az időket.

Én is köszöntelek, Laci, és a kedves olvasókat is!

Az Ideas 1994-ben alakult meg, soraiban veled, Békési „Beke” Lászlóval (dob), Szendőfi „Gabo” Gáborral (gitár/ének), Zelizi Lászlóval (gitár) és Torma Mihállyal (basszusgitár). Hogyan jöttetek össze? Mi motivált benneteket, hogy zenekart alapítsatok?

Egyikünknek sem volt akkor zenekara, és szerettünk volna egyet összehozni. Akkortájt Lacival egy baráti társaságba jártunk össze. Laci és Misi meg már suliba is együtt jártak, illetve Misi szinte szomszédja volt Gabónak. Tulajdonképpen Laci és Misi vetették fel a zenekar ötletét, majd rövid időn belül csatlakozott hozzánk Gabo is.

Ez volt amúgy mindnyájatoknak az első zenekara, vagy volt már ezt megelőzően próbálkozásotok más formációkban?

Misinek és Gabónak, illetve Lacinak és nekem is volt egy-egy zenekarunk, de az Ideas lett végül az első komoly formációnk.

Ismertétek egymást korábbról?

Igen, ismertük egymást mindannyian, de a zenekaralapítás kapcsán kerültünk igazán közelebb.

Mit kell tudnunk zenei hatásaitokról? Mely csapatok inspiráltak benneteket a legjobban?

Érdekesség, hogy a grindos death metal felől indultunk, bár azért a dallamok, akusztikus részek már akkor is felütötték a fejüket az első dalainkban. Ez tükröződik vissza a kvázi nulladik, kiadatlan demónkon, amit Unspoiled Ideas néven és címmel rögzítettünk. Akkor leginkább olyan zenéket hallgattunk, mint a Death, a Napalm Death, a Paradise Lost, az Amorphis stb.

Milyen volt ekkoriban a metalszíntér a városotokban, Tatabányán (illetve annak vonzáskörzetében)?

Nagyjából ez idő tájt vette kezdetét egy nagyobb fellendülési hullám. Kezdett formálódni a Mind Control, az Agregator vagy például a Dies Irae és az Abducted is, amiből aztán mára a Scaffold lett. Majd egy kicsit később megjelent a Cross Borns is. De a lazább, seattle-i rockos-alteres vagy darkos zenekarok is szép számmal alakultak akkor. Közülük kedvenc a ma is létező Esőtükör.

Nagy lökést adott a városnak, a térségnek a Peron Music? Sokat tett Cserteg István a kultúráért, a zenéért?

Abszolút! Akkoriban kuriózumnak számított egy ilyen, különböző stílusokon átívelő zenei alapítvány, amelynek égisze alatt működött egy zenészegylet is. Ez egy igazi szakmai fórum lett végül, ahol a zenekarok támogatták egymást, közösség is épült, illetve még helyi fesztiválok, közös koncertek szervezésére is sor került.

A Peron Music Cserteg István vezetésével nagyon erős volt a szakmai pályázatok terén. Az első lemezünk megszületését, megjelenését is neki köszönhetjük.

Hogyan emlékszel vissza korai próbáitokra? Milyen rendszerességgel gyakoroltatok?

Elég sokat és nagy elánnal próbáltunk. Volt, hogy heti négyszer is tartottunk hosszú próbákat. Jó időszak volt ez, a suli mellett volt rendesen időnk a próbákra.

Komolyan, céltudatosan vettétek a zenélést, a zenekart, vagy „csak” szabadidős hobbytevékenységként tekintettetek rá?

Komolyan vettük, a legjobbat akartuk akkor is kihozni magunkból. Én már lehet, hogy egy kicsit az agyára is mentem ezzel a többieknek a Like–Maze anyagok idején.

Milyen szisztéma alapján íródtak korai dalaitok? Alapból saját nóták szerzésére törekedtetek, vagy feldolgozásokat is játszottatok?

Zelizi Laci, illetve Gabo voltak az első dalok szerzői. Az ő gitáron született ötleteiket, zenei részeiket gyúrtuk tovább, majd később az én felvetésem volt, hogy tennék billentyűs részeket is a számokba.

Valójában mindig is saját dalok szerzésében gondolkodtunk, viszont nagyon szerettünk feldolgozásokat is játszani. Azokból a dalokból is sokat tanultunk, és a koncertek fontos részét képezték.

Veletek egy időben, illetve nem sokkal utánatok bukkantak fel olyan csapatok, mint a Sear Bliss, az Ahriman, a Dusk, a Dark Clouds, a Diafragma, a Testimony, a Neckropolis, a The Art of Dethronement, az Euthanasia/Christian Epidemic, a Genocide/Gutted, a Frost, a Nebron, a Corvus, a Blizzard, a Malediction, a Cerebral Haemorrhage stb. Gazdag volt a hazai underground? Ti voltatok úgymond a másodgenerációs death/black színtér képviselői?

Igen, lehet mondani. Valóban nagyon gazdag volt a hazai színtér! Jó volt tájékozódni a fanzine-ekből, cserélni a kazettákat, illetve olvasni a Metal Hammer interjúit, valamint a Demonstráció és Élő fém rovatait, ahol rengeteg jó zenekar, illetve ismertető jelent meg, ami felkeltette az érdeklődést.

1995-ben két demót hoztatok ki, az Enthralledet és az Az Emlékezőt. Hogyan foglalnád össze ezeket a kiadványokat? Egy kezdő zenekar szárnypróbálgatásait tükrözték ezek az anyagok?

Tulajdonképpen igen. A korábban említett Unspoiled Ideas, valamint az Enthralled és Az Emlékező dalait nézve szűk egy év alatt nagyon sokat formálódott a zenénk. Ahogy kezdtünk összeszokni, egyre színesebb lett az egész, többfajta zenei ötlet jött elő.

Mi volt az oka annak, hogy az Enthralled angolul, az Az Emlékező pedig magyarul került felvételre?

Szerettük volna kipróbálni, hogy miként szólna magyarul a zenénk. Erre pont alkalmasak voltak a második demó kicsit szellősebb dalai. Viszont mivel mindenképp nyitottak akartunk lenni külföld felé, ezért folytattuk angol nyelvű anyagokkal.

Mindkettőt otthon, Tatabányán, a Concorde stúdióban rögzítettétek hét hónapon belül…

Igen. Elmondható, hogy egymáshoz képest van kontraszt valamennyi demónk között, így ezek között is. Kísérleteztünk az akkoriban született ötleteinkkel, dalainkkal. Erről szóltak ezek a felvételek, miközben megszereztük az első stúdiótapasztalatainkat.

Ezt követően komoly személyi változások mentek végbe: Zelizi Laci elhagyta a csapatot, Preil Tibor lett az új gitáros, de Hamburger Ferenc billentyűs és Pacziga Linda énekesnő is csatlakozott. Ennek hátteréről, okairól mit kell tudnunk?

Lacinak be kellett vonulnia katonának, mi ezen idő alatt is folytattuk a zenekart. Leszerelését követően már nem volt elég ideje, így került a zenekarba Tibcsy, Preil Tibor, aki ezután az egyik fő dalszerző lett.

Mivel szerettük volna színesebbé és dallamosabbá tenni a zenét, így került képbe egy közös ismerős javaslatára Hamburger Feri billentyűs, akinek a zenei tudása, hangszerelési képességei rendkívüliek. Hasonlóan rendkívüli tehetségként akadtunk rá Misi és a peronos Cserteg István ajánlása nyomán Pacziga Lindára, aki az énektémáival, progresszív ötleteivel nagyon jól kiegészítette Gabo énekét.

Az új tagok tapasztalt zenészek voltak?

Igen, nálunk is tapasztaltabbak, főleg zeneelmélet terén.

Egyfajta vérfrissítésen estetek át?

Teljes mértékben! Nagyon jó lehetőségünk adódott azzal, hogy sem Linda, sem Feri nem a metal világából érkezett. Kitágították a zenei határainkat, új perspektívákat nyitottak meg az Ideas számára.

1996 decemberében vonultatok be a Coda stúdióba Budapesten, Schmidt Zoltán hangmérnökkel, hogy felvegyétek a Like a Forced Withering demót. Megfelelt a felszereltsége számotokra?

Teljesen. Igazából ez volt az első alkalom, hogy komolyabb stúdiókörülmények között dolgozhattunk. Sok mindent tanultunk ott a technikai oldalt illetően. Jó, hogy még szerezhettünk ott tapasztalatot a szalagos rögzítést illetően.

Előttetek fél évvel a Dark Clouds rögzítette ott a Requiem for a Helpless World demóját… Felkészülten indultatok a munkára? A felvételekre már kidolgoztátok a dalokat?

Igen, minden stúdiómunka előtt kidolgoztuk a dalokat, így ezen stúdiózás esetében is. A dalokat felvettük előtte próbán, és aztán többször visszahallgattuk, hogy minden stimmeljen.

Az új tagok is hozzájárultak ötleteikkel a nótákhoz?

Komoly részt vállaltak a dalszerzésből. Az ötleteik nagyon jól kiegészítették a mieinket. Inspirálóan hatottunk egymásra.

Hogyan emlékszel vissza a felvételekre? Milyen légkörben zajlottak a munkálatok?

Korábban soha nem kerültünk olyan komoly stúdiótechnika és hangszerpark közelébe, amivel ott dolgozhattunk. A stúdióhoz és Schmidt Zolihoz tartozó Coda Hangszerboltból volt lehetőségünk kipróbálni és választani hangszereket, erősítőket a felvételekhez, ami magában is egy élmény volt.

A munka nagyon gördülékeny volt, elégedettek voltunk az eredménnyel.

Zoli tapasztalt szakember volt? Tudott nektek segíteni, tanácsokat adni?

Igen, emlékszem, sokat kérdeztünk tőle technikai dolgokról. A dalokat kidolgozva vittük oda, viszont az effektezésben (pl. egyes dobrészeket illetően) jó ötleteket adott.

Arra kérlek, hogy mondj el mindent, ami a demóról, a dalokról eszedbe jut!

A demón szereplő számok szövegeit Gabo, Tibcsy és én írtam. Érdekes, nem tudatosan, de tulajdonképpen mindhárom szöveges dalban megjelenik a veszteség, az emberek elvesztésével kapcsolatos felkavaró érzések különböző formái.

A zenei oldalt illetően törekedtünk arra, hogy az anyag demóként is változatos legyen. Vannak benne progresszív elemek, hosszabb (billentyűs) instrumentális részek, szép dallamok és egyfajta, hangulatokon keresztül való hosszabb „utazás”, például a záró szám keretében.

Az biztos, hogy rengeteget fejlődtetek a korábbi anyagokhoz képest, sőt, úgy érzem, hogy a dalok komplexebbek, összetettebbek lettek…

Ez így van! Sokat próbáltunk ebben az időszakban is. Linda, Feri, illetve Gabo ötletei által is komplexebb dalok születtek a korábbiakhoz képest. Valójában itt kezdődött el az a folyamat, hogy mindannyian beletettük az ötleteinket a zenébe, és így egy nagyon jó elegy jött létre.

Tagadhatatlan szerinted a Paradise Lost és a Theatre of Tragedy hatása?

A Paradise Lost valóban hatással volt ránk. A Theatre of Tragedy annyira talán nem, inkább az Anathema zenéjét mondanám. De mindezek mellett törekedtünk a saját zenénk megalkotására.

Egyetértetek azzal, hogy szomorú, nyomasztó hangulatot, atmoszférát sugároznak a dalok?

Az említett veszteségek megjelenése nyomán ténylegesen jelen van ezekben a számokban a melankólia, a sötétebb atmoszféra.

Mi a véleményetek a hangzásról? Pár nap alatt ugyan nem lehet csodát tenni, de amit lehetett, kihoztatok belőle, igaz?

Így van! Mai füllel hallgatva talán egy kicsit harapósabb gitárokat képzelnék el az anyagra, de demóként teljesen rendben van.

Ez idő tájt az Armageddonban/Mistben is felbukkantál. Ott csak session jelleggel működtél közre?

Igen. A dobosuk kiszállt, én pedig kisegítettem őket, mert jóban vagyunk. Érdekesség, hogy később készült velük a Land of the Living (LotL) nevű projekt keretében egy thrashes jellegű, Apocalypse is Coming című anyag, amin Misi basszusgitározik. A „Mist – Hungarian Black Metal” YouTube-oldalán fenn van ez is.

Összességében hogyan foglalnád össze az Ideas pályafutását, lemezeit? Sikerült idehaza komoly tényezővé, zenekarrá válnotok?

Azt gondolom, itthon sok mindent sikerült megvalósítanunk, a külföldi dolgaink ellenben annyira nem jöttek össze. Sok mindent másképp csinálnék ma már, de elégedettek lehetünk az Ideas-szel.

A lemezeinkre mindig igyekeztünk a legjobb dalainkat feltenni. Azok kidolgozására, valamint a felvételekre is kiemelt figyelmet fordítottunk, mindig a legjobbra törekedtünk.

Nagy köszönettel tartozunk a Peron Musicnak, a korábbi Nephilimnek és legfőképp a Nail/Hammernek és Hartmann Kristófnak, hogy a lemezeinket megjelentették, illetve anyagainkat gondozták, gondozzák!

Laci, köszönöm szépen válaszaidat, további sok sikert kívánok!

Köszönöm szépen, és üdv minden olvasónak!