Az utóbbi években elég hektikusan jártam koncertekre: fél évig semmi, aztán két egymást követő napon kettő is, vagy egy külföldi fesztivál három napja alatt 22 zenekar fellépése… Nem azért megyek, mert hangos zenére, a bulik hangulatára, a haverok társaságára, vagy arra vágyok (arra a legkevésbé), hogy ihassak, és elvonási tüneteim sincsenek – szimplán az általam kedvelt bandákat szeretném élőben látni, hallani. Sokáig az történt, hogy akik megvoltak, azok neve mellé mehetett a pipa, jöhettek a többiek, vagyis a legritkább esetben néztem meg egy csapatot kétszer vagy annál is többször. Mostanra ilyen is akad, de ezen a téren azért alapvetően az „egyéjszakás kalandok” híve vagyok.
Ezzel a mentalitással nyilván nem én számítok az országos csúcstartónak, de azért az elmúlt több mint négy évtizedben csak láttam több mint 160 nemzetközi bandát, a magyarokról nem is beszélve. Első ilyen, külföldi zenekaros koncertem 1985. november 18-án volt a szép emlékű Budapest Sportcsarnokban, ahol a Nazareth dalainak örülhettem, legutóbb pedig október végén tapsoltam az Undertakers produkciójának. Fejben végigszaladva a favoritjaimon, azt állapíthattam meg, hogy a legtöbbjükhöz élőben is volt már szerencsém, talán egy-kettő maradt még, akikhez nem. Ám miután ténylegesen is elkészítettem azt a bizonyos bakancslistát, meglepődtem, hogy bőven van még elmaradásom. Nézzük a leltárt, hogy kikről is van szó, milyen eséllyel vehetnék jegyet a bulijukra, akikére pedig vehettem volna, eddig miért nem tettem meg!
Kifogások
Az AMORPHIS-t itthon is, többször is megnézhettem volna. Lehet, hogy mégsem vagyok akkora rajongójuk? Vagy a Barba Negra van ilyenkor túlságosan is messze? 🙂 Amikor Kortrijkban, az Alcatraz Fesztiválon lett volna erre alkalmam, egy hosszú napon voltam túl, ők pedig az egyik utolsó fellépők voltak, már a következő nap hajnalán, úgyhogy nekem az a buli is kimaradt. Az első magyarországi DOWN koncertre megvolt a jegyem, ám az a fellépés végül meghiúsult. A másodiknál pedig talán már nem fűtött akkora tűz, mint korábban.
A RAMMSTEIN esetében valószínűleg a jegyárat drágállottam, a GHOST koncertre, amikor vettem volna, talán már nem volt kiemelt állóhelyre jegy, távolról pedig nem szeretek metal koncertet nézni. Ugyanígy ülve sem: Amerikában, Phoenixben nézhettem volna meg a KK’S PRIEST-et, a helyszínen azonban csak ülőjegyeket árultak. JOAN JETT és a THE CULT pedig – ugyanott – a városközponttól olyan távol lépett fel, hogy oda autó nélkül, tömegközlekedéssel bajosan tudtam volna eljutni. Az ORBIT CULTURE most, november elején lépett fel Budapesten, s bár régóta fáj rájuk a fogam, előzenekarként, két olyan banda, a Soilwork és az Amon Amarth közé besuvasztva, akik jóval kevésbé érdekeltek, sajnáltam időt szánni rájuk. Egyszer majd főzenekarként vagy egy fesztiválon megnézem őket.
Akikre van esély
Azok az óvilági csapatok, akik mostanában aktívak, és akár Budapestig is eljöhet a turnéjuk, vagy azok a tengeren túli bandák, akik ha máshová nem, a nyári európai fesztiválokra valószínűleg átugranak, szintén számításba jöhetnek. Közülük a CLOVEN HOOF, a CORROSION OF CONFORMITY, a CONCRETE AGE, a DIAMOND HEAD (bár Brian Tatlert mostanában inkább a Saxon soraiban láthatjuk viszont), a GRAND MAGUS, a SATAN, a SINNER, a SINSID, a THE GEMS és a THUNDERMOTHER szerepel a listámon, és van sansz arra, hogy előbb-utóbb lehúzzam őket onnan.
És akikre kevésbé
Egyes formációk, akiket nagyon megnéznék élőben, ilyen-olyan okból egyáltalán nem vagy csak elvétve koncerteznek, és akkor is Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában. Ilyen csapat a DIRKSCHNEIDER & THE OLD GANG, a NUCLEAR ASSAULT, a NUCLEAR POWER TRIO, a SCARS ON BROADWAY, az AYREON, a LIVING DEATH (ők tavasszal egyetlen koncert erejéig állnak össze), a PSYCHOTIC WALTZ és TONY IOMMI szólóban (JORN LANDÉVAL). A SYSTEM OF A DOWN-ért a határainkon túlra kell utazni. A SLAYER meglepetésszerűen ad egy-két koncertet, általában Amerikában. A SONS OF APOLLO feloszlott, ahogy a MALEFISTUM, a SAIGON KICK és a KYUSS sem létezik, bár nem zárnám ki, hogy Josh Homme-ékat látjuk még együtt a színpadon. Valami érezhetően készülődik, érlelődik a háttérben…
Más – amerikai vagy kanadai – zenekarok hazájukban aktívak ugyan, de egy európai turné valószínűleg nem fér bele a banda vagy kiadója büdzséjébe. Ilyen bakancslistás brigád nálam a HAZZERD, a HERETIC, a HIGH PRIESTESS, a LIZZY BORDEN, a MELIAH RAGE, a MEXICAN APE-LORD, a MORDRED, a SANHEDRIN, a SUMO CYCO, valamint a VIXEN. Az ausztrál MORTAL SIN éppen idén zavart le egy nagyobb európai turnét, de hasonlóra valószínűleg nem minden évben lehet számítani. A TWISTED SISTER-t sem láttam még élőben, de ők csak az eredeti énekessel, Dee Sniderrel érdekelnének. Vajon van esély egy ilyen reunionra? Nem nagyon hiszek benne.
Akiket újra megnéznék
Természetesen olyan zenekarok is vannak, akiket egyszer vagy többször is láttam már élőben, de újra elmennék a koncertjükre. A FAITH NO MORE-ral való, ilyen irányú ismeretségünk 24 éves, éppen ideje lenne az ismétlésnek. Szerencsére, úgy tűnik, a brigád újra aktivizálta magát. A GAMMA RAY jelenleg parkolópályán van, ám ha újra koncerteznének (utoljára 2024 volt ilyen szempontból mozgalmas évük), őket szívesebben nézném meg Kai Hansennel a mikrofonnál, mint az „új fiú” Frank Beckkel. A SAVATAGE-hez majd’ negyed századdal ezelőtt, a Sziget Fesztiválon volt szerencsém, amikor is Damond Jiniya volt a frontemberük. (Rá emlékszik még valaki?). Zak Stevens jobban mutat ezen a poszton, vele ők is bakancslistások nálam.
Ugyanígy a SUICIDAL TENDENCIES is nagy hiányzóm, bár a klasszikus felállástól már nagyon messze vannak: Mike Muir mellett egyedül a gitáros Dean Pleasants régi ismerősöm. A VOLBEAT-re annak idején nagyot buliztam az akkor még létező Petőfi Csarnokban; bár az új lemezek már nem állnak olyan közel hozzám, Michael Poulsenék muzsikája (koncertjeiken nyilván klasszikus nótákat is játszanak) várhatóan ma is mosolyt csalna az arcomra. A RIVAL SONS a Black Sabbath előzenekaraként, a két csapat budapesti koncertjén tett rám jó benyomást, hamar kedvenceimmé váltak, lemezeiket ma is rendszeresen hallgatom. A SPIRITWORLD modern kori favoritom. Őket Amerikában láttam; éppen itt lenne az ideje, hogy,még mielőtt tovább lágyulna amúgy meglehetősen szigor muzsikájuk, Slayer-westernjükkel a magyar metalrajongók fejét is leszakítsák. Az OVERKILL pedig bármikor jöhet; lassan ők lesznek az a banda, akiket a legtöbbször láttam, és akiknek erőtől duzzadó muzsikája cunamiként képes hatni rám.
Nos, ez még mindig legalább 50 bakancslistás csapat. Lehet, hogy újra külföldi fesztiválok látogatásával kell gyorsítanom a kipipálásuk tempóján…
Nektek vannak olyan kedvenc bandáitok, akiket még nem láttatok élőben?