„Igen, egyetértek. Mi voltunk az első svéd magazin, amely például a Metallicáról, a Slayerről, az Exciterről, a Trouble-ről, a Hellhammerről, az Acidről, a Satanről, a Znöwhite-ról és a Jaguarról írt.”

Kilencéves koromban, 1973-ban elkísértem a bátyámat az egyik osztálytársához, akinek rengeteg klassz lemeze volt. Ott hallottam először a Status Quót, a Nazarethet, a Queent, a Black Sabbathot és más hasonló zenekarokat. Ezzel kezdődött az egész életemen át tartó zenerajongásom, különösen a hard rock és a heavy metal iránt. Az energia, a súlyosság és a zenészek tudása fogott meg.

Akkoriban lettem tinédzser, amikor a punk széles körben kezdett áttörni, és ez kaput nyitott számomra a szélsőségesebb zenék felé. Egyre keményebb muzsikákat kerestem. Eleinte lemezboltok hirdetéseit böngésztem, hátha találok valami jól hangzó zenekarnevet vagy albumcímet. Így bukkantam rá például a Venom Welcome to Hell című lemezére is egy hirdetésben. Aztán elkezdtem vásárolni a Kerrang!-et, amelyből újabb tippeket kaptam.

Számomra az underground azt jelenti, hogy nincs – vagy nem is akarsz – túl nagy közönséget, olvasótábort, akár zenekarról, akár magazinról beszélünk. Valójában kevesen ismernek, a legtöbben egyáltalán nem. Ez inkább a közönség nagyságáról szól, mint arról, milyen zenét játszol. Vegyük például a Ghostot: underground zenekarként indultak. Amikor megjelent az első demójuk és az Elizabeth című kislemezük, amelyből ötszáz példány készült, egyértelműen underground csapatnak számítottak. Nem sokan ismerték őket.

Igen, 1982 végétől egészen a nyolcvanas évek végéig részt vettem benne. Ahogy egyre jobban érdekelt a zene, elkezdtem magazinokat vásárolni. Némelyikben, például a Kerrang!-ben, olyan kapcsolatkereső hirdetések voltak, amelyekben emberek a világ különböző pontjain élő rajongókkal szerettek volna megismerkedni. Több hirdetésre is válaszoltam. Később a HMM-en és azokon a lapokon keresztül is szereztem cserepartnereket, amelyeknek írtam. A már meglévő kapcsolataim révén szintén újabb ismeretségekre tettem szert.

A Heavy Metal Massacre sem az első svéd, sem az első európai fanzine vagy magazin nem volt. Viszont mi voltunk az első svéd lap, amely a keményebb, akkoriban szélsőségesebbnek számító zenekarokról írt.

Igen. A Heavy Metal és a Metal Massacre elnevezéseket kombináltuk.

A hetvenes években, 1974 és 1980 között létezett egy Poster című svéd magazin, nagy, színes poszterekkel. Ez volt az első zenei újság, amelyet a bátyámmal vásároltunk. Teleplakátoltuk a szobánkat olyan zenekarok képeivel, mint a Kiss, a The Runaways, a Status Quo vagy a Ramones.

Az első hagyományos svéd fanzine-ek, amelyeket megvettem, valószínűleg a The Hammer és a Feedback voltak. A külföldiek közül – ha a Kerrang!-et nem számítjuk – a Metal Forces és a Kick-Ass Monthly lehettek az elsők.

Nagyon szerettem őket, és igen, valóban új világ tárult fel előttem! Azt mondanám, a svéd The Hammer inspirált bennünket arra, hogy saját magazint indítsunk. Úgy éreztük, ha nekik sikerült, nekünk is menni fog, még ha nem is ugyanazon a színvonalon. A Kick-Ass Monthly szintén nagy hatással volt ránk.

Igen, az volt! Az első számunk ugyanabban az évben jelent meg, amikor az első thrash- és speed metal albumok. Ez az új műfaj nagyon tetszett nekünk.

Igen, egyetértek. Mi voltunk az első svéd magazin, amely például a Metallicáról, a Slayerről, az Exciterről, a Trouble-ről, a Hellhammerről, az Acidről, a Satanről, a Znöwhite-ról és a Jaguarról írt. Volt egy Sweden in Fight című rovatunk is, amelyben feltörekvő svéd zenekarokat mutattunk be.

Személyes véleményem szerint ebben óriási szerepe volt a punkmozgalomnak és a csináld magad, vagyis DIY-szemléletének. A punkok kezdtek először fanzine-eket kiadni, és az undergroundon keresztül terjeszteni a zenéjüket. Ha megnézed a korai extrém metal zenekarokat, sokukra zeneileg és hozzáállásban is hatott a punk.

A svéd hard rock és metal – sőt általában a svéd zene – sikerének egyik fő oka, hogy nálunk vannak zeneiskolák, ahol meg lehet tanulni hangszeren játszani. Emellett létezik valami sajátosan svéd dolog is: a folkbildning és a studieförbund, vagyis a közösségi művelődési és tanulmányi szervezetek rendszere. Ezek segítséget nyújthatnak többek között próbatermekhez és fellépésekhez. Sajnos az ilyen tevékenységek anyagi támogatása az utóbbi években drasztikusan csökkent.

Szerintem Yngwie Malmsteen rendkívül sokat tett a svéd hard rock és heavy metal sikeréért. Ő volt az első svéd zenész, aki nemzetközi hírnevet szerzett, és ezzel megnyitotta az utat más svéd zenekarok és muzsikusok előtt. Megmutatta, hogy Svédországból indulva is lehet sikeres zenei pályát befutni. Ez sokaknak hatalmas ösztönzést jelenthetett. A nyolcvanas évek közepén több fronton is beindultak a dolgok. A zenekarok magabiztosabbá váltak, mertek kockáztatni. Sokan külföldi csapatokból merítettek ihletet, majd valami sajátot alkottak belőle.

Részben egyetértek, részben nem. Abban igazad van, hogy a nyolcvanas évek első öt-hat évének dallamos, klasszikus hard rock/heavy metal színtere nagyon fontos volt, és megalapozta a svéd hard rock és heavy metal későbbi sikereit. Rengeteg nagyszerű svéd zenekar működött akkoriban, amelyek megérdemelték volna a sikert, mégsem kapták meg.

A Candlemass máig a kedvenc svéd zenekarom, és minden idők egyik legfontosabb svéd együttese. A nyolcvanas években azonban gyakorlatilag ők voltak az egyetlen svéd doomcsapat; rajtuk kívül alig létezett doom metal színtér.

Az extrém metal szempontjából kétségtelenül a Bathory a legfontosabb svéd zenekar. Első albumuk 1984-ben jelent meg, és a másokra gyakorolt hatásukat lehetetlen túlbecsülni. A svéd death metal underground 1987–1988 körül kezdett kialakulni, amikor a Merciless, a Grave, a Nihilist, a Treblinka, a Dismember és a Grotesque demókat készített. Az igazi áttörés azonban csak 1990–1991-ben, az első nagylemezek megjelenésével következett be. Érdemes megemlíteni a Mefistót is, amely 1986-ban két demót rögzített, valamint a Morbidot.

A nyolcvanas évek svéd thrashszínterét szintén fontosnak tartom, és szerintem nem kapja meg a neki járó elismerést. A Maninnya Blade valószínűleg az első thrashnek nevezhető svéd zenekar volt, bár kezdetben erősen hatott rájuk a Motörhead. Már 1984-ben kiadták első kislemezüket, amelyet 1986-ban album követett. Egy évvel később Hexenhausra változtatták a nevüket, és 1988-ban ezen a néven is megjelent az első lemezük. Ugyanebben az évben adta ki az Agony egyetlen albumát, a The First Defiance-t, amely máig az egyik kedvencem.

Nagyjából ekkoriban sok más zenekar is demózni kezdett. Közülük szerintem a Mezzrow volt a legjobb, ők 1990-ben jelentették meg bemutatkozó albumukat. A nyolcvanas évek végének egyik legfontosabb svéd csapata az Ice Age volt, a kizárólag nőkből álló thrashzenekar, amely 1986-ban készítette első demóját. Akkoriban nem adtak ki nagylemezt, de legalább három európai turnén részt vettek. Szerintem soha egyetlen lemezszerződés nélküli zenekarról sem írtak annyit a magazinok, mint róluk. Nagyszerű csapat volt!

Azt hiszem, a The Hammer magazin használta először az FVASHM kifejezést. Az 1983-as számaiban visszatérő cikksorozatként és címsorként vezette be, hogy bemutassa és ünnepelje a feltörekvő hazai hard rock színteret. A brit heavy metal új hullámának, az NWOBHM-nek közvetlen svéd megfelelőjeként alkották meg. Később a Rocket magazin is átvette, és még szélesebb körben próbálta elterjeszteni a rövidítést, hogy kiemelten foglalkozhasson a helyi metalzenekarokkal. A neves zenei újságíró, a néhai Annika Sundbaum-Melin is lelkesen használta akkoriban a kifejezést a svéd hard rockról szóló írásaiban.

Igen, az Axewitch, a Gotham City, a Trash és az E.F. Band társaságában. Szerintem az E.F. Band fontos szereplője volt a korai svéd színtérnek, de nem kapta meg a megérdemelt figyelmet. Jelentősek voltak az első kislemezeik, a Metal for Muthas válogatáson való szereplésük – többek között az Iron Maiden mellett –, valamint a Last Laugh Is on You című bemutatkozó nagylemezük. Ők voltak az első svéd heavy metal zenekar, amelyet élőben láttam, amikor 1981 júniusában a Rainbow előtt játszottak. Miattuk kezdtem el svéd hard rockot és heavy metalt hallgatni és gyűjteni.

Nem értek egyet Andersszel. Szerintem az Europe 1982 decemberében aratott győzelme a Rock-SM versenyen és az ezt követő, bemutatkozó albumukkal elért siker volt a legfontosabb esemény, illetve a svéd hard rock és heavy metal sikertörténetének kezdete. Az Europe sikerének köszönhetően hirtelen minden svéd lemezkiadó legalább egy hazai hard rock/heavy metal zenekarba akart befektetni. Ezzel egy időben a külföldi kiadók is érdeklődni kezdtek a svéd csapatok iránt. Ha az E.F. Bandet nem számítjuk, emlékeim szerint a Silver Mountain volt az első – vagy legalábbis az elsők egyike – svéd heavy metal zenekar, amely külföldi kiadónál jelentetett meg nagylemezt.

A Heavy Metal Massacre-t ketten alapítottuk Mikael „Metal Attack” Jönssonnal – ma Russell a vezetékneve –, aki a dél-svédországi Klippanból származik. Kazettacserén keresztül kerültünk kapcsolatba. Én feleltem a pénzügyekért, az adminisztrációért és a magazin összeállításáért.

Az első két számot kizárólag én és „Metal Attack” írtuk. Az utolsó kettőhöz egy svéd és egy holland srác is hozzájárult.

Mindig szerettem a kihívásokat, és az évek során sok őrült projektbe belevágtam. Zenei téren ilyenek voltak a magazinok, fesztiválok, a saját menedzsmenttevékenységem és a Power from the North – Sweden Rocks the World válogatáslemez. Amikor elindítottuk a HMM-et, még tinédzser voltam: fiatal és halhatatlannak éreztem magam. A zene iránti hatalmas érdeklődésem hajtott, hogy magazint készítsek. Ahogy már említettem, más lapok láttán úgy éreztük, ha ők képesek rá, mi is meg tudjuk csinálni. Valószínűleg nem volt különösebb célunk azon túl, hogy remek zenekarokról írjunk.

Amikor a HMM-et elindítottuk, Svédországban még nem sok fanzine vagy magazin létezett, így igazán nem volt kitől tanácsot vagy segítséget kérnünk. Néhány külföldi lappal azért cseréltünk. Miután abbahagytuk a HMM-et, előfordult, hogy saját fanzine indítására készülő emberek kerestek meg tanácsért. Mindig igyekeztem hasznos tanácsokat adni. Közéjük tartozott a fiatal Martin Carlsson is, aki ma a Sweden Rock Magazine szerkesztője, és talán Svédország legismertebb metalújságírója. Akkor keresett meg, amikor az első magazinját, a Megalomaniacot készült elindítani.

Vagy közvetlenül a zenekarokat, vagy a menedzsmentjüket, a kiadójukat, illetve a rajongói klubjukat kerestük meg. Amikor elkezdtük, a fanzine-ekben még korántsem voltak olyan gyakoriak az interjúk, mint később. Nálunk csak a negyedik, egyben utolsó számban jelentek meg interjúk. Ha folytattuk volna, biztosan több is készült volna. Két dolgot azonban nem szabad elfelejteni: mindez jóval az internet előtt történt, ráadásul a svéd zenekarokon kívül azok közül, akikről írtunk, nagyon kevesen léptek fel Svédországban. Az interjúinkat levélben készítettük.

A leghosszabb cikkünk háromoldalas volt, a leghosszabb interjú pedig két és fél oldalt tett ki. Amikor évekkel később a Backstage magazint csináltam, már részletesebb interjúkat készítettünk. Az utolsó interjúalanyom Quorthon volt. Öt órán át beszélgettünk, és az interjú tíz oldalon jelent meg. Talán ez volt a valaha publikált leghosszabb Bathory-interjú.

Igen, többnyire olyan zenekarokról írtunk, amelyeket szerettünk. A saját ízlésünk mutatta az utat.

Többnyire könnyen elértük a zenekarokat, a kiadókat vagy a menedzsmentet, de az is előfordult, hogy egyáltalán nem kaptunk választ olyan csapatokkal kapcsolatban, amelyekről írni szerettünk volna.

Kizárólag saját anyagokat használtunk. Más fanzine-ektől vagy magazinoktól semmit sem vettünk át – legalábbis tudomásom szerint.

A Heavy Metal Massacre-ből négy számot adtunk ki, nagyjából háromhavonta egyet. A magazint hagyományos írógéppel készítettük, még a számítógépek korszaka előtt. A nyomda, ahol sokszorosították, nem tudta összefűzni a lapokat, így a költségek csökkentése érdekében ezt magam végeztem el. Mindegyik számból ezer példány készült. Néhány oldalon új lemezekről írtunk kritikákat, egyébként főleg olyan zenekarokat mutattunk be, amelyek valamilyen szempontból aktuálisak voltak. A cikkek terjedelme fél oldaltól három oldalig változott.

Úgy gondolom és remélem, hogy igen. Mivel akkor még nem volt internet, és nem is nagyvárosban éltem, nem sok visszajelzést kaptunk. Jóval később azonban beszéltem vagy kapcsolatba kerültem olyanokkal, akik annak idején megvették a magazint, és elmondták, hogy éppen ennek köszönhetően fedeztek fel és kezdtek hallgatni számos általunk bemutatott zenekart.

Akkoriban nem fogyott el az összes példány, mára viszont igen. A magazint néhány lemezboltban, koncerteken árultuk, illetve közvetlenül tőlem is meg lehetett rendelni.

Igen, más országokból is érkeztek levelek, sőt néhány külföldi zenekartól demók is.

Igen, a nyolcvanas években rengeteg kapcsolatom és cserepartnerem volt világszerte. A kazettacserével kezdődött, eleinte kisebb léptékben, de a HMM elindításával bővült a hálózat. Amikor más magazinoknak is írni kezdtem, még tovább növekedett.

Lászlóval, vagyis Leslie-vel sokat tartottuk a kapcsolatot a nyolcvanas években. Vagy 1983 végén, vagy 1984 elején ismerkedtünk meg. Ha jól emlékszem, a Kerrang! egyik levelezőtárskereső hirdetése révén. Fantasztikus rajzoló volt, és valószínűleg ma is az. Emlékszem egy remek Blackie Lawless-rajzára, amely valahol még mindig megvan. Készített néhány rajzot a HMM-nek, és svéd zenekaroknak – például a Screemnek és a Raving Madnek – logóterveket is.

1986-ban az öccsével meglátogattak Dals Långedben. Remélem, hogy valamilyen módon én is ösztönöztem arra, hogy még ugyanabban az évben elindítsa a Metallica Hungaricát, amelyből később a HammerWorld lett. A Facebookon ma is ismerősök vagyunk, így követem, mivel foglalkozik. Lenyűgöz mindaz, amit elért. A nyolcvanas években a társával, Lénárd Lászlóval is kapcsolatban álltam, aki sajnos néhány évvel ezelőtt elhunyt. Nyugodjon békében!

Ahogy már említettem, néhány kiadóval is kapcsolatban voltunk. Időről időre kaptunk promóciós csomagokat.

Akkoriban nagylemezen vagy kazettán érkeztek hozzánk.

Csak azokat az anyagokat nem használtuk fel, amelyek a negyedik, egyben utolsó szám megjelenése után érkeztek. Egyébként úgy emlékszem, mindennek találtunk valamilyen helyet.

Nem. Az eladások nem fedezték a nyomtatás és a postázás költségeit. Személy szerint rengeteg pénzt veszítettem a magazinon. Ezért szüntettem meg: nem engedhettem meg magamnak, hogy továbbra is veszteséges legyen.

Igen, szerintem fontosak voltak ezek a válogatásalbumok, különösen a Metal Massacre sorozat. Sok olyan zenekar szerepelt rajtuk pályafutása elején, amely később naggyá vált. Mindig vártam a következő részt, és ezeknek a lemezeknek köszönhetően rengeteg csapatot fedeztem fel.

Igen! Ráadásul szerintem az új zenekarok számára is fontos előrelépést jelentett, ha lehetőséget kaptak a szereplésre.

A nyolcvanas évek fantasztikus időszakot jelentettek a fanzine-ek és magazinok számára. Világszerte rengeteg kiváló lap létezett. Az északi országokban például Dániában a Blackthorn, a Metallic Beast és a Hot Rockin’, Norvégiában a Street-Fighter, a Slayer Mag és a Morbid Mag – ez utóbbit később Svédországban készítették –, Svédországban pedig a Megalomaniac/Candour, a Metal Guardians, az At Dawn They Read, a To the Death és a The Hammer, bár ez nagyjából velünk egy időben megszűnt.

Más európai országokban is sok igazán profi fanzine és magazin működött. Sajnos gyakran a saját nyelvükön íródtak – ahogy a HMM is –, ezért nem tudtam elolvasni őket. Egyszer utánanéztem, és lakosságarányosan Belgiumban működött a legtöbb fanzine a világon. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Brazíliában is sok jó lap jelent meg. Személyes kedvenceim közé tartozott a Kick-Ass Monthly és a Rock Brigade.

A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején is rengeteg igazán jó, profi fanzine és magazin volt, de akkoriban már a Backstage-dzsel voltam elfoglalva, így nem maradt annyi időm és lehetőségem követni az eseményeket, mint korábban.

Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan értem a kérdést, ezért ezt inkább kihagynám.

Lehetetlen volt minden fanzine-t és magazint nyomon követni. Svédországban működött néhány legendás lemezbolt, például a stockholmi Heavy Sound és a göteborgi Dolores, ahol fanzine-eket is árultak. Ennek ellenére úgy gondolom, én a legtöbb lapot közvetlenül a készítőitől rendeltem meg.

Mindez jóval az internet előtti időszakban történt, így az információszerzés szinte egyetlen módját a fanzine-ek és a magazinok jelentették. A nagyobb, kereskedelmi lapok főként a híres zenekarokról írtak. A fanzine-ek révén viszont kevésbé ismert csapatokat is felfedezhettél. Én is rengeteget ismertem meg így. A mai napig fedezek fel zenekarokat magazinok kritikáit olvasva.

Azt hiszem, erre már máshol válaszoltam. Mi ketten, akik elindítottuk a magazint, végig kitartottunk mellette. Az utolsó két számban két további közreműködő segített egy kicsit.

A pontos összegekre nem emlékszem, de rengeteg pénzt veszítettem, ezért is hagytuk abba négy szám után.

Igen, mert a magazin minden egyes számmal jobb lett – legalábbis szerintem.

Egy magazin professzionális nyomtatása pénzbe kerül, még akkor is, ha „csak” fanzine-ről van szó. Amikor elindultunk, bankhitelt vettem fel az első szám finanszírozására. Bár óriási élmény volt a HMM készítése, a lelkesedés és a szenvedély önmagában nem elég. A negyedik szám után – amely végül az utolsó lett – beláttam, hogy nem veszíthetek tovább ennyi pénzt. Ezért szüntettem meg a lapot. Meggyőződésem, hogy a legtöbb fanzine és magazin rövid életének legfőbb oka az, hogy pénzügyileg nem fenntartható. Szomorú, de igaz! Az utolsó szám 1984 augusztusában vagy szeptemberében jelent meg.

A HMM készítése és a kazettacsere évei alatt rengeteg kapcsolatot építettem ki világszerte. Ennek köszönhetően más fanzine-eknek és magazinoknak is elkezdhettem írni. Fantasztikus időszak volt az új zenék felfedezésére, és nagyszerű érzés volt részese lenni. Nagyjából 1984–1985-től 1990-ig írtam más lapoknak. Némelyiknek sok anyagot készítettem, másoknak csak néhány cikket. Ezekben biztosan jelent meg írásom:

Hot Rockin’ (Dánia)
Street-Fighter (Norvégia)
Slayer Mag (Norvégia)
Metal Guardians (Svédország)
Metalism (Finnország)
Rock Brigade (Brazília)
Loud (USA)
Sledgehammer (Hollandia)
Load (Svédország)
At Dawn They Read (Svédország)
Metal K.O. (Kanada)
Metal Caos (Olaszország)
Iron Fist (Anglia)
Metallica Hungarica (Magyarország)

1988 végén elindítottuk a Backstage magazint; az első szám 1989 januárjának végén jelent meg. Ettől kezdve már nem sok időm maradt más lapoknak írni. A Backstage hét és fél évig működött, összesen harminc száma jelent meg. Kizárólag a svéd rockzenével foglalkozott.

Igen, büszke vagyok rá, még ha az írások sokkal jobbak is lehettek volna. Az évek során találkoztam több olvasóval – legutóbb alig néhány hete –, akik elmondták, milyen sokat jelentett nekik annak idején a magazin. Ez nagyszerű érzés! A negyvenedik évfordulón posztoltam a Facebookon az első szám megjelenéséről, és többen frissen készített fotókat tettek közzé mind a négy lapszámról. Igazán szívmelengető volt. Az is klassz történet, hogy Tobias Forge 2020-ban megkeresett, mert szerette volna megvásárolni a HMM és a Backstage gyűjteményéből hiányzó számokat.

Azt mondanám, hogy a régi időkből Edward Jansonnal vagyok a legszorosabb kapcsolatban. Ő a Metal Guardians fanzine egyik készítője volt, és a Backstage-nek is írt. Több mint harminc éve dolgozik koncertszervezőként. Joey DeMaio, a Manowar tagja egyszer azt mondta, Edward az egyetlen koncertszervező a világon, akivel nem kell szerződést aláírnia, mert teljesen megbízik benne. Egy angol sráccal több mint negyven év után is cserélgetünk lemezeket. Néhány, a nyolcvanas évekből ismert emberrel Facebook-ismerősök vagyunk, de csak szórványosan tartjuk a kapcsolatot.

Nem mondanám, hogy bárkinek is különösebben nagy inspirációt jelentettem, de szerintem a HMM másokat is ösztönzött saját magazin indítására vagy jó zenekarok felfedezésére. Lehet, hogy Metalion számára is ihletet adott a Slayer Magazine elindításához, de az is lehet, hogy nem. A nyolcvanas években kapcsolatban álltam vele, és a Slayer Mag néhány számában közre is működtem.

A HMM-ben thrash- és speed metallal foglalkoztunk. A Street-Fighterben saját rovatom volt Speed/Thrash with Phantom címmel, ahol thrash- és speed metal lemezeket ismertettem. A Backstage-ben sok korai svéd death metal zenekarról írtunk. Quorthonnal az évek során hatszor készítettem interjút, először 1985-ben. Amikor 2004-ben elhunyt, felkértek, hogy írjak valamit a 2006-ban megjelent In Memory of Quorthon válogatás kísérőfüzetébe, amit meg is tettem.

Megemlíthetem, hogy amikor a kilencvenes években megismerkedtem a Nifelheim ikerpárjával – akik szintén Dals Långedből származnak, ahol én is élek –, rengeteg kazettát kértek kölcsön tőlem. Olyanokat, amelyeket korábban kazettacserével szereztem.

Igen, igyekszem, de egyre nehezebb, mert elképesztően sok zene jelenik meg. Még mindig szeretek új zenekarokat felfedezni. Különösen örülök annak, hogy jelenleg sok fiatal svéd thrashcsapat működik – hatalmas thrashrajongó vagyok –, mintha újjászületne a thrash Svédországban. Olyan zenekarokra gondolok, mint a Hostilia, a Xion, az Eradikated, a Bloodstain, az Ataraxia, az Eternal Evil és a Sarcator, bár az utóbbi kettőt személy szerint nem nevezném thrashnek, legalábbis a hagyományos értelemben nem. Nagyszerűnek tartom, hogy a fiatalok zenekarokban akarnak játszani, és valóban megszólaltatják a hangszereiket. Szerintem most jó és pozitív a hangulat a színtéren, legalábbis Svédországban, és ez boldoggá tesz!

Sajnos manapság nincs annyi időm olvasni, amennyit szeretnék, ezért nem sok webzine-t követek. A Sweden Rock Magazine-t viszont megveszem, és ez segít naprakésznek maradnom.

Igen, szerintem az MP3-ak, a letöltések és a streamelés az egész zeneiparnak rengeteget ártottak, nem csak a metalszíntérnek. Én soha nem álltam át erre, továbbra is vásároltam lemezeket, CD-ket.

Köszönöm, hogy beszélgetni akartatok velem a Heavy Metal Massacre-ről, valamint a svéd hard rock, heavy metal és extrém metal korai időszakáról! Már nem vagyok fiatal, de a zene mindig fiatalon tartotta a szívemet. Támogassátok a színteret! Járjatok koncertekre, és ha tehetitek, vásároljatok lemezeket és zenekaros relikviákat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük