Mind jómagam, mind Bársony Péter kolléga írt már erről a Bayonne-i (New Jersey) csapat Kill for Pleasure debütálásáról. Én a jubileum, ő pedig a házi kedvencek rovatban. Amennyiben nem tévedek, mindez már nagyon régen volt.
Ami biztos, a K. F. P. a ’87-es standardok között abszolút megállta a helyét, egy remek, kiváló alkotás volt, „csupán” a trágyadomb hangzás vágta haza a produkciót. Nyers, letaglózó thrash-t kínált az album, csak az a fránya sound. (Itt kell megjegyeznem, hogy hivatalosan, 1985-ben alakultak meg Bloodlustként, az 1986-os Suicidal Mission demójuk még ezen a néven futott és egy évvel később lettek Blood Feast.) Aztán a csapat még megjelentette a Face Fate Ep-t (szintén 1987-ben), valamint második anyagjukat, a Chopping Block Bluest és a Kill for Pleasure/Annihilation (Kublai Khan) splitet (mindkettőt 1989-ben), és eltűnt a süllyesztőben.
Hivatalosan 1991-ben szűntek meg létezni, majd 1999-ben jött egy kérészéletű összeborulás, végül 2007-ben döntöttek a végleges újjáalakulás mellett. Tették mindezt úgy, hogy az egyetlen eredeti tag, Adam Tranquilli gitáros, a csapat motorja gondolta úgy, hogy van még mondanivalója, létjogosultsága jelen színterünkön az együttesnek. Pedig be kell(ene) látnia, ahogy a K. F. P. sem forgatta ki a világot a négy sarkából, úgy ez az új sem fogja, mindenesetre példaértékű, tiszteletreméltó a kitartása, a zenébe (és a Blood Feastbe) vetett hite. Dióhéjban amit eleddig alkottak: Last Offering Before the Chopping Block (válogatás – 2013), The Future State of Wicked (2017), Chopped, Sliced and Diced Ep (2018), valamint az idei év termése, az Infinite Evolution. Sajnos tragédia is sújtotta őket, mivel a The Future…-t feldoboló Joe Moore már nincs közöttünk (R. I. P. – 2022), ahogy a lemezen és az Ep-n szereplő Chris Natalini énekes sem tagja már a bandának. Az idei alkotásra kvartettre olvadt a tagság, ami annyit jelent, hogy Adam vette át az éneket a gitározás mellett, Chris „CJ” Scioscia gitáros már 2014 óta a társa, a ritmusszekciót pedig Adam Kieffer dobos (2017-től) és a tavaly csatlakozott Dave Kramer basszusgitáros alkotja. Úgy emlékszem, hogy anno a The Future State of Wickedről az „ős” Rattle oldalán már beszámoltam, viszont nem olvastam vissza írásomat, nem emlékszem már rá.
Ami számunkra fontos, hogy az Infinite Evolutiont az LCBW-ben (Watchung, NJ), vették fel és keverték, a mixért CJ Scioscia és Mike Sabatini (Attacker) voltak a felelősek, a maszterizálást Alan Douches a West West Side Musicban (Cornwall, Hudson, NY) követte el, míg egy utólagos keverést (additional mixing) a Bandmother Recordingben Jersey Cityben NJ tette hozzá. Old school meets new school – írhatom „nagyon okosan” a lemezről, azaz a régi ötleteket, megoldásokat bújtatták mai köntösbe, a bibi viszont ott van, hogy olyan sokakat ez nem villanyoz fel, mert forradalmian új megoldásokat, meghökkentő témákat nem vonultat fel a lemez, ettől függetlenül a csapat régi rajongói simán örömüket lelhetik benne. Példának okáért, az összetett, egyben a korong leghosszabb tételében, az Eyes of Glassben (7:40) furcsa, „bizarr” betétek bukkannak fel. Hangulatosan indul az anyag az instrumentális Crafting Carnage-dzsel, jónak ítélem a Ravaging the Loins of Mary-t, esetleg a Never Will I Die-t, vagy az Of Hellt, még sem állít falhoz az összkép. Adam hangja a fiatal Jeff Beccerát (Possessed) és Rodney Dunsmore-t (Devastation – Texas) juttatja eszembe, ilyetén a muzsika mindkettő zenekarból merít, de ez kevés az üdvösséghez. Ugyanakkor dicséretes, hogy maximálisan hisz és elhivatott a banda, az általa játszott muzsika iránt.
Úgy gondolom, nem lennénk szegényebbek a jelenlegi Blood Feast nélkül, biztos van egy réteg, amely örömmel fogadja a lemezt, azonban ez csak egy közepes (esetleg azt egy hangabokányival fölötte súroló) megnyilvánulás.
