A ’80-as évek elején elterjedt heavy metal „őrületben” Hollandia is alaposan kivette a részét. Gondolok itt elsősorban a Rave On Recordsra, a Roadrunnerre (alapvetően import lemezek beszerzésének terjesztésével kezdte el pályafutását), az Aardschok magazinra (később fesztiválokat is szerveztek), a legendás Dynamo koncertekre (ezekből is fesztiválok fejlődtek ki), illetve olyan bandákra, mint pl. az Angus, a Future Tense, a Gilgamesj, vagy a Vandenberg.
Azután, a ’80-as évek közepéhez/végéhez közeledve, az undergroundban hívták fel magukra a figyelmet a tulipános országból érkezett formációk, úgy is, mint a Thanatos, az Asphyx, a Sinister, a Pestilence – hogy csak a legismertebbeket említsem -, ha viszont mélyebben ásunk le a „sajtországi” állam földalatti mozgalmába, akkor olyan bandákhoz jutunk el, mint pl. a Monastery (ilyen nevű csapatból kettő is volt az országban, én az előbbire – 1991 – gondolok, nem az utóbbira – 1997 -), a Sempiternal Deathreign, a Phlebotomized, a Desultory, az Inquisitor, a Delirium stb. Utóbbi Hoorn városában (Észak-Hollandia) alakult meg 1987-ben, a tagságot pedig Han Swagerman dobos, Raymond Semler basszusgitáros, Ronald Tromp gitáros, és Mark Honout énekes/gitáros alkották, legalábbis ők jegyezték az 1988-as első demót (Delirium), amelyet Han házi stúdiójában rögzítettek az év augusztusában/szeptemberében. Sokat nem ültek babérjaikon, mert egy évvel később második demójukat, az Amputationt (Beaufort Studio, Bovenkarspel, 1989. október – Han producelte eme felvételt is -) jelentették meg, igaz, ezt már trióban hozták létre, lévén Ronald és Raymond távoztak, az új basszusgitáros pedig Laura Beringer lett. (Sőt, a Massacre Time Volume 1. kazettán – Pling International, 1989 – a Desert Winds-zel képviseltették magukat.) Aztán 1990. nyarán látták elérkezettnek az időt, hogy bemutatkozó anyagjukat felvegyék, amelynek munkálataira június-augusztus folyamán, újfent a Beaufort stúdióban, Bovenkarspelben került sor, és Zzooouhh címmel került forgalomba.
Amennyiben nagyon „lekicsinyítem” a képet, akkor azt mondhatnám, hogy gyakorlatilag az Asphyx kisöccsét üdvözölhetjük a bandában, már csak azért is, mert Mark Honout hangja rettentően hajaz Martin Van Drunenére – legalábbis megpróbál rá, viszont ott merül fel a tudásbéli különbség, hogy riffjei, komplett gitármunkája nem említhető egy lapon Eric Danielsével, mivel nincs meg bennük az a síri, ódon hangulat, amit Eric képvisel(t). Ode to a Nameless Grave – ismerős? Miután (ha, pedig) az Asphyx-ot említettem, akkor a Celtic Frostot is muszáj (lévén, honnan ered a death/doom? – hatottak-e az Asphyx-re, hogy a viharba ne?), ugyanis a The Sign of Urth-ot simán el lehetett volna adni soha ki nem adott Celtic Frost tételként. Egyszerűen nem csinálnak/csináltak abból titkot, hogy kik a példaképek számukra, teljesen mindegy, hogy a The Warriort (enyhe Venom áthallásokkal), a Voices from Zzooouhh-t, vagy Floods of Intricate-et (dallamos behatásokkal, narratív szövegmondással) említem meg. Amúgy a srácok spórolósra vették a figurát, mert a kilenc tételes lemezen öt demós nóta (The Warrior, Amputation, Floods of Intricate, Menace Unseen, Beyond the Gates of Afterdead), kisebb-nagyobb változtatásokkal „átdolgozott” verziója kapott helyet, négy, új(abb keletű) szerzemény társaságában. Egyben a Beyond… a leghosszabb, legösszetettebb nóta az anyagon a maga 09:38-as játék idejével, vonszolós tempóival – itt-ott begyorsulva -, illetve fenyegető hangulatával. Nem mellesleg, az instrumentális (intro), a 02:35-ben elővezetett The Ninth Dimension már eleve megadja a korong alaphangulatát. Úgy gondolom, hogy, miután egy hölgy kezelte a négyhúros hangszert, a Bolt Thrower munkássága sem volt ismeretlen előttük, ahogy az a dalokban manifesztálódik. Hangzás szempontjából egyáltalán nem éri/érheti szó a ház elejét, töményen, vaskosan szólal meg az album. Azt viszont mindenképpen hozzá kell tennem – nem mehetek el mellette szó nélkül -, hogy, amíg pálya- és honfitársaik Roadrunneres, Century Media-s, Nuclear Blastos szerződéseket írtak alá, addig a Zzooouhh-t a hálószoba kiadó Prophecy (nem összekeverendő a német céggel) dobta piacra, de a Sempiternal Deathreign sem járt jól a Foundation 2000-rel, ahogyan a Phlebotomized is befürdött a Cyber Music-kal. Ja, és meg ne feledkezzek arról, ki ne hagyjam a beszámolómból, hogy a Deliriumtól, az Amputation az Apocalyptic Things #1 (Apocalyptic Things, 1990), míg a Menace Unseen, a Lowland-Terror #I (1990) kazetta kompilációkon szerepelt. Szerintem tehetségesek voltak, jókor voltak jó helyen, a jó időben, úgy gondolom, hogy nem a megfelelő háttérhez (értsd: kiadó) írtak alá.
Külön köszönetemet (és hálámat) fejezem ki Size kollégámnak, hogy „levéve válláról a terhet”, megírhattam erről a kultikus (klasszikus? – mindenki, döntse el maga) albumról gondolataimat. Sajnos ezek után a csapat behúzta a kéziféket és feloszlott, legalábbis több hangzóanyagot már nem tártak a nagyközönség elé, az egykori tagokat pedig – gyakorlatilag – lehetetlenség „levadászni”. Maradjunk annyiban, hogy a Zzooouhh minőségi alkotás a death/doom palettáján, a 2016. január 25-én, a spanyol Memento Mori Records által kiadott, dupla CD-s változat kuriózum, csemege a stílus szerelmeseinek. Megéri felhajtani, beszerezni ezt a kiadványt.
