
Ugyan nem ez az első cikkem, bár annak indult, így Boldog Újévet Kívánok minden kedves Rattle A.D. olvasónak és sok szeretettel köszöntök mindenkit 2025-ben! Ez évi első jubileumi lemezem egy nem is akármilyen anyag lett! De előtte: hihetetlen belegondolnom, hogy lassan már azok a 2005-ös lemezek, amiket én hallgattam és nagy kedvenceimmé váltak, idén töltik be a 20. évfordulójukat! Ebből sok lemez a modern érában leledzik már és bizony ezek már nem a Boomer (öreg) metálos korosztálynak való cucc volt. Emlékszem még, hogy ekkor javában ment a már-már sötét humorrá váló jelige: „A régi lemezeik jobbak voltak!” Hát akkor most következni fogok én, aki azt fogja állítani bizonyos együtteseknél, hogy ez az állítás nemcsak hogy tévedés, hanem hatalmas kiterjesztett baromságnak is minősül, és ezt illetően fog a legkevésbé sem érdekelni a negatív megjegyzések ádáz rohamai.
A mai 20 éves lemez nagyon közel áll a szívemhez, és gyakorlatilag ez indította el ismerkedésemet az együttessel. Ez pedig a Dark Tranquility Character-e. Ugye a Dark Tranquility-t nem igazán kell bemutatnom senkinek, de a fiatalabbak kedvéért röviden és tömören: a banda egy svéd Melodic Death Metal együttes, amely 1989-ben indult el Göteborgból. A göteborgi hangzás illetve a göteborgi Melodeath színtér „nagyapjának” tekintik egyesek az In Flames és az At The Gates mellett. Alakulásuk óta a zenekar nagyon sok lemezt adott ki (Ha a Characterig számoljuk, akkor 7-et, jelenünkig 13-at), a kezdetek azonban eléggé kísérletezős terepeken zajlottak, mint az At The Gatesnél is a korai időszakukban: Voltak progresszívabb és folkosabb elemek is a zenéjükben, és énekesük, Mikel Stanne (aki jelenleg a Dark Tranquility egyetlen eredeti tagja) itt már boncolgatta szárnyit a tiszta ének használatával is, hiába nem volt annyira begyere a dolog sok embernek (Ne tegyünk tiszta éneket Death Metal zenébe könyörgöm!!!). Úgy 2002 környékén, amikor a banda már kiadta a Damage Done lemezüket, már akkor érződött egy erőteljesebb váltás a zenekar légkörében: Sokkal agresszívebb és dinamikusabb kezdett lenni a zenéjük, és amióta ’99-ben csatlakozott az együtteshez Martin Brändström billentyűs, a banda zenei atmoszférája is sötétebb és néhol futurisztikusabb is lett.

Aztán Jött 2005. Január 10-e, amikor a zenekar bemutatta a Character lemezt… Mivel említettem, hogy ez volt az első Dark Tranquility anyagom, sokan azt képzelhetik, hogy azonnal dobtam egy hátast a zenétől, mert a Melodeath és a Metalcore zene akkoriban nagyon beindult és mindenütt az agresszív és tempós riffek mellé párosuló melódiák és harmóniák egy olyan szimbiózist hoztak el nekem a zenében, amit nem sok helyen hallottam. Ez illetően talán picit kamuzok, inkább úgy mondanám, hogy kevésbé érdekelt a Hős/Pallos jellegű galoppozós Metál és a szpandex nadrágosok zenei világa. Dark Tranquility viszont annyiban különbözött az én szememben, hogy a billentyűs egy olyan hangzásvilágot tárt az ember elé, mintha egy picivel mélyebben jövő sötét, tudományos fantasztikum jellegű filmet látnék, csak zenében. Körülbelül azzal tudnám összehasonlítani, mikor először láttam a Szárnyas Fejvadászt, vagy a Star War eredeti trilógiáját. De elég volt egyszer megtapasztalni és már azon nyomban megfogott! A Dark Tranquility zenéje ebben a formájában kezdte beérni az in Flames és a Soilwork által ismert útvonalat, ami azt jelentette, hogy a melódiák nagyon fülbemászóak és nagyon könnyen megjegyezhetőek voltak, a riffek nagyon fogósak és gitáros szempontból nézve már igazi tárháza azoknak, akik szeretnék tovább fejleszteni a gitártudásukat. Az előző lemezekhez képest még talán annyiban tér el a Character és talán már ezt a Damage Done is jelezte, hogy most bizony nem lesznek tiszta énekrészek rajta, aminek én mondjuk módfelett örültem. A zenekarban akkor a következő tagok voltak: Mikael Stanne – énekes, Niklas Sundin – szólógitáros, Martin Henriksson – ritmusgitáros, Michael Nicklasson – basszusgitáros, Martin Brändström – billenytűs és Anders Jivarp – dobos. A lemezt már a Century Media gondozta, akárcsak a Damage Done-t, és ezzel jól futott a zenekar promóját tekintve, hogy az előtte megjelent Single, a Lost to Apathy eléggé slágeres és igazi Melodeath himnusszá vált az évek során.
Viszont a Lost To Apathy csak egyike azoknak a zseniálisan megkomponált daloknak, amiket a lemez tartalmaz. Ott van például az egyik nagy kedvencem, a lemez kezdőtétele, a The New Build, aminek a tempója és dinamikája remekül ötvöződik a melodikus refrénnel, és a zongora részek is jól mutatják hogy az agresszív és dinamikus dalokhoz is kifogástalanul passzol a billentyűs szekció. Utána ott van a Through Smudged Lenses, ami szintúgy egy dinamikus és pusztító erejű nóta, és jól mutatja be a hangszeres szekció zenei tudását. Anders Jivarp olyan feszesen dobol ezen a dalon, hogy magam alá vizelek! A gitárosok meg egyszerűen zseniális munkát végeznek rajta. Ezek a jellemzők még az Out Of Nothing-nál és a Mind Matters-nél is jól megmutatkozik, de a Mind Matters annyiban még jobban csillog, hogy a lemez második legslágeresebb dala. Ami egy érdekes újításnak minősül nekem, az a The Endless Feed, ami sokkal inkább egy sötét tónusú atmoszférikusabb tétel, akárcsak a One Thought, a My Negation és az Am I 1?, ahol tényleg jobban elmélyülünk a elektronikus hangzás és a hangszeres kompozíció esszenciájában. Stanne károgósabb hörgése igazán egyedinek minősül és simán szerepelhetne már a dohányzás elleni leszokó reklámban is, mert ilyen hangot kb egy végstádiumú dohányos tudna csak kipréselni magából. De tekintettel, hogy Melodeath-ről beszélünk, a hörgés egy kötelező elem ebben a műfajban a tempós és technikás riffek és a gyors dobok mellett. Amelyik dal még talán nagyon nyerő nálam, az a Senless Tied, amelyben némi techno-hatás is érzékelhető, de ez gyorsan ellensúlyozva van a riffekkel, Stanne Marlboro Man hangjával és a feszes dobtémákkal. A lemez játékideje elég patika, ugyanis épp hogy eléri az 50 percet, de a lemez egyik dala sem igazán fullad unalomba, így csak álmélkodva bámulunk, mint a húspult előtt kiéhezve, hogy még mindig vágyunk az ilyen jellegű élvezetekre. És ahogy írom a cikket, már századjára hallgatom végig a lemezt, de nemes egyszerűséggel nem tudom megunni, akárcsak a lemez borítóját, amit a Cabin Fever Media stúdió készített: Futurisztikusan és újító jellegűen hatott, és hat a mai napig is a látóidegeimben!
Nem tudom mi mást tudnék írni erről a Dark Tranquility lemezről, mert nem lenne elég időm alaposan végigboncolgatni az egészet, így csak annyit mondok: Kapja elő mindenki a lemezt és élvezzétek a göteborgi feelinget!

Faxa lemez, bár nálam az ezt követő Fiction a legjobb. Igazából a Damage, Character, Fiction, We Are the Void mesternégyesük, nálam ez a legmenőbb időszakuk.
Ez is egy top melodeath lemez, akárhányszor meg tudnám hallgatni . A My Negation kezdése meg az ébresztőhangom:)