Tormented: Graveyard Lust (2012)

Elég csak megtekinteni a banda logóját, s rögtön tudjuk, hogy mit várhatunk ettől a csapattól! S ha azt is elárulom, hogy svédek, akkor tutira mindenkinek a láncfűrészes death metal ugrik be elsőre! Bár a „Tormented” név nem arra utal, hogy túl sokat agyaltak volna rajta, viszont nem sok ilyen nevű horda ismert a nagyvilágban, úgyhogy nézzük ezt el nekik! A formáció 2008 -ban alakult, a következő felállásban: Andreas „Dread” Axelson ( Skitsystem, Disfear, The Dead Beats, The Lurking Fear) – gitár/ ének, Roberth Karlsson ( Ironmaster, Scar Symmetry, Zombified) – basszusgitár, Claes Holmberg – gitár és Joakim Ölund – dobok. A fiúk nem akartak mást, csak olyan death metalt nyomatni, amit maguk is nagyon kedvelnek!

Ebben az időben még nem szaladgált annyi láncfűrész hangzással gyilkoló csapat, mint mostanság, úgyhogy a 2009 -ben megjelent első albumuk, a „Rotten Death” nagy sikert aratott az underground dohos pincéiben. Az Iron Fist Production kiadó által kiadott CD – ét vitték, mint a cukrot, így nem csoda, hogy még abban az évben kijött vinylen is, a Nuclear Winter Records jóvoltából. Sőt, 2011-ben újra kiadta a Listenable Records digipack CD-én. S hogy a kazetta mániákusok is elégedett pofával tekergethessék a szalagot különböző, kiálló testrészeikre, a Burning Coffin Records 2021-ben megjelentette kazettán is. Az együttes a jó visszhangnak köszönhetően nagy önbizalommal és energiával telve folytatta a munkát. 2011-ben kidobtak egy splittet a szintén svéd Bombs Of Hades társaságában. 2012-ben kijött egy EP, a Graveyard Lust. A már fullos albumnak is beillő 24 perces, hat számos anyag zseniálisra sikerült, legalább is nekem ez a legnagyobb kedvencem az alkotásaik közül. Az EP-én már régebben megírt dalok szerepelnek, csupán a négyes áthangszerelte és hegyesebbre faragta a fiók mélyéből előkotort riffeket, hogy még nagyobb mészárlást tudjon végezni. A friss vérre szomjazó rajongók ezt az anyagot is elkapkodták. Természetesen a War Anthem Records kedveskedett a híveknek, így az anyag CD-én és vinylen is polcokra kerülhetett.

A csapat ekkor úgy döntött, hogy egy nagyobb kiadót keresnek az új lemez kiadásához, így némi rágódás után a Listenable Records – hoz szerződtek. 2013 márciusában jelent meg a második album, a Death Awaits. Nagy meglepetés nem érte a Tormented fanokat, hiszen egy ízig – vérig svéd death metal csapás született, a már jól ismert stílusjegyekkel megfűszerezve. Az anyag jó kritikákat kapott, s aki időben rácsapott, ismét a CD és a vinyl formátum között választhatott. Egy év elteltével ismét egy split került kiadásra, amelyen az Interment -el karöltve szereplenek. Azóta sajnos sűrű csend honol a Tormented körül, de remélem, hogy az eltelt majd 12 év alatt összegyűlt annyi ötlet a banda tarsolyában, hogy ismét részesei lehetünk majd egy jó kis láncfűrészes fültisztításnak.

S hogy mit hallhat az, aki esetlegesen nem ismerte még őket, s rájuk keresne? Hát jó kis death metal fűrészelést, olyan ősöket megidézve, mint a Dismember, a Grave és a korai Entombed! Nincsenek fifikás megoldások, csak csuklóból kirázott, jó tapadóképességű riffek, síron túli hangulat, lidércnyomással felérő szólók és halál fekete köpenyét meglebegtető tempók. Amit én nagyon imádok a Tormented -ben, hogy Dread nem hörgi szét a dalokat, hanem, hogy úgy mondjam, gonosz és gúnyos rekedtséggel mesél nekünk a halálról és más finomságokról. Kétségtelen, hogy egy remek bandáról van szó, amely nem szándékozik megváltani a világot, csak nyomatni a death metal-t, ahogy az nekik és az underground arcoknak tetszik. Nekünk meg nincs más teendőnk, csak feltekerni a hangerőt és egy sörrel a kezünkben fürdőt venni a halál édeskés bűzében. A Tormented zenéje egy véres láncfűrész orgia, amelyben minden fanatikus garantáltan kielégülhet, ha csak a láncfűrész pont nem attól a testrészétől szabadítja meg, amely szükségeltetik az orgazmushoz. De higgyétek el, hogy megéri a kockázatot! Arra ügyeljetek, hogy a fületek épségben maradjon. A többi mellékes! Sőt, pótolható!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük