Valljuk be, akárhogyan is erőlködött a Judas Priest, nem sikerült nekik véghezvinni a nagy amerikai álmot, áttörést. Legalábbis kereskedelmileg, illetve olyan szinten, mint ahogyan pl. a Scorpionsnak, a Def Leppardnak, esetleg az Iron Maidennek összejött.
Történt, hogy 1982. július 17-én a Judas Priest piacra dobta kilencedik lemezét, a Screaming for Vengeance-t, amit anno Ibizán, az Ibiza Sound stúdióban rögzítettek, illetve a Beejay Recordingban (Orlando, Florida) és a Bayshore Recordingban (Coconut Grove, Florida) kevertek. Aztán fogták magukat és útnak indultak a World Venegance turné keretén belül 1982. augusztus 26. – 1983. február 21. között. (Rögtön hozzáteszem, annak ellenére, hogy a turné utolsó amerikai szakasza 1983. február 21-én Honoluluban ért véget, a banda a körút utolsó fellépését az 1983-as US Metal fesztiválon, a kaliforniai San Bernardino-ban adta elő 1983. május 29-én, a Quiet Riot, a Mötley Crüe, Ozzy Osbourne, a Triumph, a Scorpions és a Van Halen társaságában).
Ez az anyag az 1982. december 11-ei, a The Omni-ban (San Francisco) „tartott előadást” örökítette meg, de precíz, pontos, körültekintő ember lévén – az információkat pontosan szolgáló/dokumentálandó -, utánanéztem a háttérnek (http://www.chmetal.info/tourdates/Judas.Priest_1982.htm), és azt a következtetést vontam le, hogy a „menü” időpontja sántít. (Más lapra tartozik, hogy voltak kanadai dátumok, valamint, hogy itt-ott, a Uriah Heep is „besegített”, mint előzenekar, a hangulatot fokozandó). Magyarán, valaki, valahol (Sony Music), valamit nagyon elb@szott, mert aznap a csapatnak pont nem volt koncertje. Oké, lényegtelen, hogy a turné melyik napján is történt eme előadás felvétele, a lényeg az, hogy Rob Halford és kompániája eszelős formában volt, „megcsinálta” a közönséget úgy, ahogy illik. Mert – kérem szépen –, egy Riding on the Windhez, Metal Gods-hoz, Bloodstone-hoz, Devil’s Childhoz, Screaming for Vengeance-hez, mi okosat tudnék hozzáfűzni? Nagyjából semmit. De, volt még pl. Heading Out to the Highway, Breaking the Law, Sinner, You’ve Got Another Thing Coming, Living After Midnight, és zárásként Hell Bent for Leather. (Szőrszálhasogatásként jegyzem meg, annak idején miért nem emelték be akkori koncertjeikbe, napi rendszerességgel a Rapid Fire-t?). Mindez(t) közel másfél órában.
A végeredmény pedig egy kiváló cucc lett, a gyűjteménybe szigorúan beillesztendő. „There I was completely wasting Out of work and down All inside it’s so frustrating As I drift from town to town”. Szegjünk meg minden törvényt.