Időről időre előkerül nálam ez a feledhetetlen klasszikus, és ez nem a véletlen műve. Azt hiszem, az egyik legnagyobb hatást jelen album gyakorolta rám 1990-ben. A tökéletes riffek, változatos dalszerkezetek, gyilkos hangzás, frenetikus gitárszólók, és főleg a sajnálatos módon túl fiatalon elhunyt Warrel Dane feledhetetlen, néhol már-már (jó értelemben) őrületbe kergető sikolyai azóta is minden alkalommal hidegrázást okoznak (ismét csak jó értelemben).
Amikor 30 éves lett az Into the Mirror Black, meg is indokoltam, miért érzem így, és természetesen -mint fentebb utaltam rá- ma sem gondolom ezt másképp.
Ti, akik szeretitek a műfajt, kérlek, olvassátok el újra, netán első alkalommal, közben/utána pedig hallgassátok meg a lemezt, ezzel is tisztelegve a kiváló énekes, Warrel emléke előtt!