Régebben írt cikkeimben itt-ott már kitértem rá, hogy 1990-ben „még megrázta magát” a thrash stílus, magyarán rengeteg thrash klasszikus látott abban az esztendőben napvilágot, mert egy évvel később már a death metal borította lángra a világot. És, itt most, szigorúan az undergroundról beszélek.
Egy nagyon komoly volumenű turné, nevezetesen a Clash Of The Titans tette fel az i-re a pontot, mintegy a thrash népszerűsítését alátámasztandó 1990. utolsó harmadában, amelynek Európai és Egyesült Államokbeli körei voltak. Hozzáteszem, a résztvevők nevei eltértek a kettő kontinens között, ugyanakkor bőven voltak kapcsolódási pontok is. Kezdjük Európánál. 1990. szeptember 22. (Genk) – október 14. (London) tartott a show. Az összes, ott fellépett zenekar (Slayer, Megadeth, Testament, Suicidal Tendencies), azon esztendőben megjelent, friss, „ropogós” kiadványait (mindegyik 100%-os alkotás) promotálta a turnén. Esetünkben most a Testamentre koncentrálok, lévén negyedik alkotásuk, a Souls Of Black idén tölti be kiadásának 35. születésnapját.
Mi több – első kapcsolódási pont -, egy napon jelent meg a Seasons in the Abyss-szel. (Megjegyzem: a résztvevők addigi pályafutásukat koronázták meg akkoriban publikált lemezeikkel). A Souls of Blacken a Testament hű maradt a thrash hangzásvilágához, ugyanakkor számos stílusváltást hozott a meglehetősen változatos irányok felé folytatva, beleértve a technikai és progresszív hatások ötvözését, beszüremkedését, amely az előző Practice What You Preach-en kezdődött, és megelőzte a hagyományos heavy metal hangzást, amelyet következő albumukon, a The Ritual-on folytattak. Amiről viszont nem tudtunk, hogy spórolósra vették a figurát, lévén a korongon található dalok zeneileg átdolgozott és szövegileg átírt szerzemények voltak, amelyeket az 1980-as évek végén demóztak fel, de hivatalosan soha nem adták ki azokat.
A Souls of Blacket a Testament a Practice What You Preach stílusához hasonló stílusban folytatta, dalszövegeik a társadalommal, politikával, vallással, öngyilkossággal, megalomániával és hadviselés témáival foglalkoztak. A Fekete Lelkek elkészítésének egyik fő oka – amit szerintem nem tudunk – az volt, hogy a Testament részt vehessen az európai Clash Of The Titans turnén a Megadeth, a Slayer és a Suicidal Tendencies társaságában, amely közvetlenül az album megjelenése előtt kezdődött. Eric Peterson: „Elég sietve adtuk ki a Souls of Blacket, csak hogy részt vegyünk a turnén, mert nem akartunk lemaradni róla, a kiadónk pedig azt mondta, hogy muszáj kiadnunk egy albumot. Abban az évben turnéztunk a Slayerrel, és két-három évvel korábban pedig a Megadeth-tel koncerteztünk. A Megadeth mellett ők is a Judas Priest Painkiller turnéjának előzenekaraként léptek fel az Egyesült Államokban.”
A háttérben viszont produceri és grafikai változtatásokat eszközöltek ki, ezekről is lesz szó. Minden ugyanúgy zajlott, ahogyan egy évvel korábban, nevezetesen a felvételek, a keverés a Fantasy, a maszterizálás a Hit Factory stúdiókban zajlottak, csupán a végső formában öntés személye volt más, ugyanis Alex Perialas helyett, Michael Rosennel dolgoztak ezúttal. Ennek az oka pedig; Louie Clemente: „Itt volt az ideje a változásnak. Ideje volt továbblépni. Úgy értem, nem szólhat nálunk minden mindig ugyanúgy. Michael Rosen, aki ezúttal produceri munkát végzett, az előző lemez, a Practice What You Preach hangmérnöke volt, ezért úgy döntöttünk, hogy őt választjuk”. Hozzátéve: „Igen, ez a legjobb Testament album, amit valaha rögzítettünk, mindenki nagyon szereti”. Arra pedig, hogy újra, élőben vették-e fel a stúdióban az anyagot? „Nem, ezúttal én és Eric csináltuk az összes számot. Az összes alapvető dalt élőben nyomtuk fel. Aztán bejött Alex, Greg és Chuck, és felvették a saját részeiket. De a mieinket Eric-kel együtt csináltuk”.
A végeredmény pedig? Addigi karrierjük csúcsa, lévén a Billboard magazin 73. pozícióját érte el, „négy egységet verve” elődjére; amúgy nyolc hétig maradt a listán. Elébe megyek az eseményeknek a lemezről írottak előtt, a dobos így emlékezett meg a C. O. T. T.- ról.: „Ó, de klassz volt. Esténként körülbelül 10-15 000 ember előtt játszottunk. A Slayer, a Megadeth és a Suicidal Tendences is nagyon menő volt, és ez egy jó, szórakoztató turné volt”. (Az is hozzátartozik az igazsághoz, várták az amerikai kanyart is, de az dugába dőlt, egyéb okok miatt). És még annyit, hogy az eredetileg Legacy-ként indult zenekar, azért lett Testament, mert Louie Clemente „szavaival élve”, „mert voltak más Legacy nevű zenekarok is, és akkoriban nem volt pénzünk semmilyen jogi csatározásba vagy ilyesmibe belekeveredni, ezért döntöttünk úgy, hogy megváltoztatjuk a nevünket”. (Hozzáteszem, egy rövid időre Louie kiszállt a businessből, helyét Mike Ronchette foglalta el, majd később visszatért). Olybá’ tűnik, a korai, fiatal Testament akkor sem tudott volna hibázni, hogy, ha akart volna, mivel a The Legacy – Souls of Black periódus egy egységesen erős, magas színvonalú életpályát ölel fel, és egyáltalán nem tudnék egyértelmű kedvencet kiemelni ebből az időszakból, mivel mindegyiket egyaránt imádom. Ahhoz képest, hogy sebtében, sietve vették fel és dobták piacra az anyagot, a színvonal egyáltalán nem szenvedett csorbát, a korong ugyanazt a hihetetlenül magas minőséget hozza, képviseli, nyújtja, mint elődjei. Magyarán, itt jutottak korai karrierjük csúcsára, ez nem kérdés. Az pedig nem képezi vita tárgyát, hogy személyekre lebontva, mindegyikük a thrash szakma krémjéhez tartozott (nem mellesleg, a ritmusszekció bőven meríti ki az alul értékelt fogalmát). Mindig is szimpatikus volt számomra bennük, hogy Greg Christian basszusgitáros futamait sohasem rejtették véka alá, mi több, a banda hangzásának alapvető, meghatározó részét, elemét képezte. Példának okáért erről a lemezről a kimért, címadó szerzemény enyhén funkos, ilyetén a Mordredet eszembe juttatott bevezetőjét, illetve az One Man’s Fate nyitányát emelem ki. Tíz pontos, hibátlan alkotás lévén, feleslegesnek érzem az album részletes kielemzését, legyen elég annyi, hogy a flamenco-s hatású Beginning of the End intrót egy lehengerlő Face in the Sky, Falling Fast duó követ, óriási a Malpractice, valamint a Seven Days of May, míg a The Legacy (feltételezem, visszautalás a múltra) egy csodálatos, érzelmes, akusztikus részekkel is megtámogatott ballada, lírai. Magyarán a C. O. T. T.-on történt részvételük maximálisan jogos volt, akik a thrash nemcsak technikás, de dallamos megközelítést is profin abszolválták, gyúrták egybe.
Fentebb már utaltam rá, említettem, hogy várták az Észak-Amerikai kört is, mivel már egy etapon túl voltak, és esetleg a folytatás is hasonló lesz, erre a dobos ezt nyilatkozta: „Szó sem lehet róla, semmi esetre sem. Alig várjuk már. Sokkal jobb lesz az Államokban, azt hiszem. Jobb turné lesz. Tudom, hogy az USA-ban jobb lesz. Ez a zene egyre népszerűbb az Egyesült Államokban. Hozzátéve, hogy nem feltétlenül rajongott a színpadmászásért, színpadbúvárkodásért, arra nézve, hogy érzi magát, amikor arénákban játszik, és a fanatikusok már nem tudnak ugrálni, úgy érzi-e, hogy a búvárkodás fontos része a műsornak? „Úgy gondolom, az emberek dive-ingolnak és ilyesmi, tudod, ami nagyon zavarja a zenekar játékát az idő nagy részében, mert feljönnek a színpadra és összerugdossák az összes gitárfelszerelést”. Felmerül a kérdés, miért nem játszottak a C. O. T. T. Észak-Amerikai állomásain? Két okból kifolyólag sem.
1. Állítólag a Testamentet visszahívták az észak-amerikai turnéra, de visszaléptek arra hivatkozva, hogy akkor már következő albumjukon, a The Ritual-on dolgoznak.
2. Véget ért a C. O. T. T. Európai szakasza 1990. október 14-én, Londonban, kettő bandának viszont „nem volt nyugta”, lévén mind a Megadeth, mind a Testament (második kapcsolódási pont), ugyanezzel a lendülettel csatlakoztak a Judas Priest Painkillert népszerűsítendő Észak-Amerikai (Kanada, USA) állomásaihoz (1990. október 18. – 1991. január 18). Gondolom ez kedvezőbb, előnyösebb volt számukra, mint az Anthrax-szel és Alice In Chains-szel felturbózott Amerikai C. O. T. T. változat. (Hozzáteszem, hogy Európába a Pantera és az Annihilator kísérte át Halfordékat, egyben hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy eredetileg az Exodus és a Death Angel szerepelt volna Európai kanyarjukon, de ismeretlen okokból kifolyólag kiestek a pikszisből, és helyükre a Pantera került. Ahogyan a Judas Priest, úgy a Megadeth is fellépett 1991. január 23-án, szerdán, a Rock In Rio (Maracanã, Rio De Janeiro) fesztivál ötödik napján). Azt illetően pedig, hogy hiányzik-e neki, hogy kis klubokban játsszanak, a dobos ezt felelte: „Állandóan kisebb helyeken játszunk. Úgy értem, amikor a Judas Priest kivesz egy szabadnapot, mi nem veszünk ki, hanem elmegyünk egy klubba játszani. Ahogyan a Megadeth is”. Fentebb már megemlítettem a megváltozott logót. Louie: „Jobban illik a borítóhoz, ez a mi ötletünk volt, minden a mi ötletünk. Kibaszottul azt csinálunk, amit akarunk, senki sem befolyásol minket. Nem aggódunk emiatt. A Megaforce és az Atlantic nem így bánnak velünk. Szabadságot adnak nekünk. Ez fontos”.
További, a lemezhez kapcsolódó információk. Alex Skolnick: „A dalszövegeimet az utolsó pillanatban írom. Általában Chuck írja a dalszövegek nagy részét, és szereti, ha sötétek és költőiek azok, ami nagyszerű, mert én nem tudok ilyen típusú dalszövegeket írni. Szóval annyit ír, amennyit csak tud, és általában marad néhány dal, ezeket írom meg én, és ezek inkább politikai, illetve társadalmi témájúak. Egyszerűen csak ezek a dolgok zavarnak, tudod, például amikor valami történik egy barátommal. Egy barátom kórházba került, és nagyon rosszul bántak vele, megírtam a Malpractice-t. Amikor Kínában kitört a forradalom, és a kormány tagadta, hogy valaha is megtörtént volna, megírtam a Seven Days of May-t. Az üvegházhatás (Greenhouse Effect) már régóta tart, és ezt csak azért írtam, hogy mindenki tudjon róla”. Hozzátéve, hogy talán a címadó tétel (volt) a kedvence az akkori új lemezről. (Megemlítem: talán nekem is). Ezen kívül kitért arra is, érdekli-e őt, hogy a lemezeit lejátsszák-e a kereskedelmi rádiókban? „Nehéz megmondani. Bárcsak lejátszanák a lemezeinket. A Testament egy ugyanolyan keményen dolgozó zenekar, mint bármelyik másik, de lehangoló belegondolni abba, hogy ha felbérelnénk valaki mást a dalok megírására, és az összes zenét egy producer kezébe adnánk, valamint úgy néznénk ki, mint Warrant, vagy valaki más, akkor valószínűleg a nagy rádiókban játszanának minket. Ez eléggé nyugtalanító”. A rajongói reakciókat illetően: „A legjobb az volt, amikor Tokióban, Japánban játszottunk. Ott volt a legnagyobb közönség, igazán kedves közönség. A legrosszabb pedig közvetlenül az első album megjelenése előtt volt. Volt egy előzenekaros fellépésünk a Slayer előtt, és amikor a Slayer rajongók nem tudják, hogy ki vagy, akkor bajban vagy”. A Judas Priesttel közös turnéról: „Ó, ez nagyszerű! Régóta szeretem a Judas Priestet, ahogyan az egész zenekar is, és a Megadeth tagjait is régóta ismerjük, és ez nagyszerű. Nagyszerű, hogy ilyen nagy helyeken játszhatunk”. Az Európai C. O. T. T.-ról: „Jó móka volt. Minden zenekar jól kijött egymással, ugyanezt viszont nem mondhatom el a zenekaroknál dolgozó emberekről, de jó turné volt. Sok ember előtt játszhattunk Európában”. Milyen egy nap egy adott turnén? „Egy nap az úton attól függ, hogy van-e sajtó vagy nincs. Egy olyan napon, mint a mai: felébredek, gitározom pár órát, zuhanyozom. Épp most adtam egy interjút az Oakland Tribune-nak, most ezt az interjút csinálom. Van pár órám interjúk nélkül, a következő pár órában megpróbálok még gitározni. Aztán utána van egy újabb interjúm, majd pár órám a koncert előtt, hogy bemelegedjek és készülődjek, és valahol találok időt valamit enni. Aztán lejátszom a koncertet, és attól függően, hogy milyen hangulatban leszek, vagyok a koncert után, vagy elmegyek megnézni a Megadeth-et és a Judas Priestet, vagy buszozok a következő állomásig és olvasok egy könyvet, vagy walkmant hallgatok, attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok. Egy olyan napon, amikor nincs sajtó, általában sok zenét írok, sok zenén dolgozom. De ez elég frusztráló. Zenészként kellene itt lennem, de egyszerűen nincs annyi időm erre”. Hogyan emlékezett vissza Skolnick mester a Souls Of Blackre? „Szerintem a következő album durvább lesz, de nem lesz zajosabb. Akik kommerszebb dalokra számítanak, csalódni fognak, akik pedig Slayer hangzású nótákra, szintén. Szerintem sokan élvezni fogják, és visszatérnek, hogy még többet akarnak. Az új cucc sokkal kényelmesebb. Lehet, hogy néhány keményvonalasabb rajongónknak nem annyira tetszik majd, de mi nem egy Slayer típusú zenekar vagyunk, és itt volt az ideje, hogy bebizonyítsuk, zeneileg sokkal több van bennünk, mint a legtöbb más zenekarban, akikkel egy kalap alá vesznek minket. Azt hiszem, a tehetségtelen zenekarok napjai lejártak”. Mert sem az Absence of Light, sem a Love to Hate sem lógnak ki egy szemernyit sem a sorból, a végeredményt illetően. (Viszont, máig megfejthetetlen rejtély előttem, hogy a Testament legalább 1991 óta ritkán játszott élőben dalokat a Souls of Black albumról. Az anyag tíz dala közül a Face in the Sky, a Falling Fast, a Souls of Black, az Absence of Light, a Malpractice és a The Legacy került elővezetésre a lemezt reklámozandó turné során, míg címadó dal az egyetlen erről az albumról, amelyet gyakran adtak elő élőben, a The Legacy-t utoljára 2011-ben tolták el, a másik négy számot (Beginning of the End, Love to Hate, One Man’s Fate, Seven Days of May) pedig soha sem játszották koncertjeiken). Chuck Billy: „A Practice What You Preach, a Souls Of Black – ezek a lemezek voltak életünk és karrierünk abban a szakaszában. A dolgok igazán ekkor kezdtek el történni, minden nagyon jól ment. Jól ment az üzlet, a metal színtér jó volt. Röviddel ezután viszont minden megváltozott; az iparág, a zene, a zenekarok. A rádió megváltozott, a metal zenekarok elkezdtek megszűnni. Furcsa időszak volt az akkoriban”.
Visszatérve magához a C. O. T. T.-hoz (beleszőve az Amerikai anomáliákat), leírok még pár részletet. A Clash of the Titans turnéját a heavy metal történetének egyik legsikeresebb „portyájának” tartják, és áthidalta a szakadékot a thrash metal népszerűsége, az alternatív rock, valamint a grunge színtér felemelkedése között. Mielőtt véglegesítették volna a Clash of the Titans turné Észak-Amerikai szakaszának résztvevőit, több metal zenekart is kerestek meg azzal az ajánlattal, hogy szerepeljenek a turnén társ fő- (co-headliner) vagy előzenekarként. Eredetileg a Death Angelnek kellett volna a turné nyitózenekarának lennie, de egy majdnem halálos kimenetelű turnébuszbaleset megakadályozta őket a részvételben. Max Cavalera szerint a Sepultura-t hívták meg a Death Angel helyére, de „kicsapták” őket, ami arra késztette a zenekart, hogy egy New Titans on the Bloc nevű bosszúturnét indítson, amelyen a Sacred Reich, a Napalm Death és a Sick of It All léptek fel. Az Exodust (is) felkérték, hogy vegyen részt a turnén, de anyagi okok miatt kénytelenek voltak lemondani, és helyükre lépett be az Anthrax. Állítólag más zenekaroknak – köztük a Kreatornak, a Vio-lence-nek, az Obituary-nak és az akkoriban újonc, feltörekvő, sikereket arató Panterának is felajánlottak egy openinc act lehetőséget, de mindegyikük visszautasította. Hozzáteszem, a június 17-ei, Cincinnati-ban tartandó műsor lemondásra került. És mind ezekhez az egyik legfontosabb szereplő, résztvevő is hozzátette gondolatait. Kerry King: „Akkoriban talán még egy „Big Four” turnéról is szó esett volna, de a Metallica-t valószínűleg nem tudtuk volna bevonni. De hármunk ott volt, és ez volt minden, amire a vezetőségnek és a promótereknek szükségük volt”. Mindazonáltal, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax tagjai jelezték, hogy a Metallica Clash of the Titans turnéjától való elmaradásának egyik oka, népszerűségük növekedése volt, különösen az önmagukról elnevezett fekete lemezük kapcsán, amely csak öt héttel a turné befejezése után jelent meg. King: „Tudtam, hogy a Metallica nem lesz benne, mert nem volt ránk szükségük”.
Testament. Nálam speciel egy maximális karrier, függetlenül attól, hogy egy-egy lemezükért (pl. The Ritual, Demonic) kevésbe lelkesedek, mint az első négyért, a The Gatheringért, vagy Titans of Creationért, az azonban bőven megsüvegelendő, hogy még mindig itt vannak, jelen vannak, alkotnak, teljesítményük kapcsán szó nem nagyon érheti a ház elejét. A Souls of Black pedig valóban a korona akkori pályafutásukon, amely ugyanolyan fényesen csillog manapság is, mint anno.
