Gargant: Dead Night Defiance (2025)

Az utóbbi hónapokban számos újdonságot hallgattam meg, de egyiknél sem éreztem az oly nagyon keresett „Hűha” érzést, amikor elönt a kellemes tudat, hogy valami nagyszerűt találtam. Olyan zenekart, mely sokáig velem lesz, melyért érdemes lehajolni és bezsákolni a kedvencek közé. Aztán a héten szembejött velem egy új album, már a borító nagyon ígéretes volt, amikor pedig a zenét és főleg az éneket meghallottam, azonnal jött az a bizonyos kellemes érzés, kincset találtam. Méghozzá heavy/power csemegét!

A brazil Gargant alapítója Guilherme Sevens énekes, multihangszeres, aki az anyabandájának az ugyancsak rioi Painside-nak a feloszlása után, a dobossal Caio Mendonca-val projektezésbe kezdett. Sevens írt majd játszott fel minden húros szekciót, és énekelte fel a dalokat. Az első debüt videoklip 2022-ben látott napvilágot és már itt is tettenérhető a választott műfaj minden jellegzetessége, és a képi világ is kiválóan megkomponált. És mi is a műfaj? Nos, ahogy ők fogalmaznak: raw power (csupasz power) és ez meg is állja helyét, sőt, nekem nagyon is tetszik, mint műfaji definició. Annak fényében, hogy már olyan csapatokat is power metalnak titulálnak, mint egy Dragonforce, vagy egy Beast in Black, holott ezek dallamos heavy metal bandák melyekben még nyomokban sincs power elem. Így aztán külön jól esik egy banda, mely valóban úgy játssza ezt a zenét, ahogy kell: Szikár riffek, géppuska dobok, csattogó basszus, fénysebességű szólók, agresszív, de dallamos szólóének és hatalmas refrének.

Jó ilyen muzsikát hallani. Iced Earth, Morgana Lefay, Vicious Rumors ugrik be, vagy Primal Fear, Judas Priest.

Sevensék 2025-re társakat gyűjtve maguk mellé, komplett zenekarrá válva, három kislemez után végre kihozták első teljes értékű albumukat. A Dead Night Defiance hozza is amit elvárunk tőle, minden fentebb leírt műfaji kritériumot, mindezt látványos klipek és sötét, fantasy ihletésű külcsínbe bújtatva (melyekért, ahogy a borító grafikáért szintén Sevens felelt). A dalokkal kapcsolatban egy apróságot érzek minduntalan, melyen dolgoztam volna kicsit. A refrének „csordavokálosabb” kivitelezésén. Mert igaz, hogy vannak tömegkórusok, de valahogy nem jönnek elő kellően hangsúlyosan a dalokból. Igaz, most, hogy szinte folyamatosan hallgatom a lemezt, egyre kevésbé érzem ezt, de azért ott motoszkál bennem, hogy egy kis „acceptesítéssel” ezek mennyivel jobbak lennének.

Az album nem hosszú, mintha csak bakelitre írta volna Guilherme, 38 perc, 8 dal, mely mindegyike egy erőbomba, talán csak a Sons of Chaos szellősebb kezdése, mely tiszta Iced Earth, ad egy kis lírai pihenőt. Abszolút kedvencem a Fallen King tétel, melyben a kórusok is úgy szólnak, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Érzésre olyan, mint mikor felfedeztem magamnak a Silver Bullet, Saints and Sinners, Krilloan, Ravenous AD, Anubis zenekarokat. Azonnal érzetem náluk is, hogy kincset találtam. Nos, ezt érzem ennél a debütáló brazil bandánál is. Aki szereti a jó powert, amerikai gyökerekből, az adjon egy esélyt a Gargant-nak, csalódás kizárva.