Az Erision-re is szebb jövő várt a Mortal Agony után, ám mégis a múlt ködébe vesztek. Interjúnk Jan Bünning basszerossal készült.
Jan, a 80-as évek elején/közepén rengeteg új heavy/speed metal zenekar bukkant fel Németország-szerte, mint például a Grave Digger, Helloween, Running Wild, Avenger/Rage, Atlain, Warlock, Stormwind, Stormwitch, Vampyr, Axe Victims, Brainfever, Steeler és még sokan mások. Figyelemmel követted akkoriban, mi történik a német underground színtéren? Ismerted ezeket a zenekarokat?
Igen, természetesen. Az Erosion és a későbbi zenekaraim (Asmodis és Paragon) is az undergroundból nőttek ki. Amikor a Black Laws/Erosion elindult, a metal még underground műfaj volt, leszámítva a nagyobb neveket, mint a Judas Priest vagy az Iron Maiden, és metálosként még valamiféle kívülállónak számítottál. Ma ez teljesen másképp van – a metal általában véve mainstream zene lett, miközben az underground nagyobb, mint valaha. Én még mindig jobban szeretek kis klubkoncertekre járni, mint hatalmas arénashow-kra.
A rengeteg új zenekar megjelenésével Németországban hasonló helyzet alakult ki, mint Nagy-Britanniában a NWOBHM mozgalom idején? Szeretted a NWOBHM zenekarait?
Mivel nem Nagy-Britanniában éltem, nehéz összehasonlítani. Szerintem sok metalstílus, például a thrash, death és black metal is a NWOBHM-ból, illetve a német underground színtérből nőtt ki. Mindkét mozgalom nagyon izgalmas volt. És igen, természetesen rengeteg NWOBHM-bandát hallgattunk, például a Venomot, Ravent, Satant, Angel Witchet, Tanket, Jaguart, Holocaustot, Cloven Hooft, Atomkraftot, valamint a már akkor is nagyobb neveket, mint az Iron Maiden és a Saxon.
Düsseldorf, Hamburg és a Ruhr-vidék tekinthető a német metalszíntér legfontosabb központjainak?
Hamburg és a Ruhr-vidék természetesen nagyon fontos volt, hiszen olyan meghatározó zenekarok származtak onnan, mint a Helloween, Accept, Running Wild, Kreator vagy a Sodom, amelyek közül több ma is aktív. Ugyanakkor Németország más régióiban is születtek kiváló zenekarok, például délen a Destruction.
Szerinted a német zenekarok könnyen megkülönböztethetők voltak egymástól dalszerzés, hangzás vagy produkció szempontjából?
Akkoriban a legtöbb zenekarnak sokkal egyedibb hangzása volt, mert nem létezett annyi banda, mint manapság. Ma egy eredeti zenekarra több száz olyan jut, amely nagyon hasonlóan szól.
Az Erosion előtt az Asmodisban és a Black Lawsban játszottál. Mit lehet tudni ezekről a zenekarokról és a kiadványaikról? Mindkettő szerepelt a Total Massacre Vol. I és Vol. II válogatásokon.
A Black Laws volt tulajdonképpen az a zenekar, amelyből később az Erosion lett. Sötét hangulatú, klasszikus heavy metalt játszottunk. A négy tag – Chris, Steve, Klaus és én – később kiegészült Ulf-fal gitáron, nevet váltottunk Erosionra, és thrash, illetve hardcore elemeket építettünk a zenénkbe. Az Asmodis pedig az a zenekar volt, amelyben azután játszottam, hogy kirúgtak az Erosionból. Ez is egy sötét hangulatú thrash/speed/heavy metal banda volt. Hamburgban eléggé hírhedtek voltunk, mert az énekesünk drogkereskedő volt, és egyébként is egy vad metálos társaságot alkottunk.
Egyébként a Black Laws tekinthető az Erosion elődjének?
Igen!
Mit lehet tudni a többi tag – Stefan Römhild, Chris Zenk, Klaus Nowakowski és Ulf Kaiser – zenei múltjáról?
Chris és Ulf a Minotaur első felállásában játszottak, de őszintén szólva nem tudom vagy nem emlékszem rá, hogy Steve és Klaus játszottak-e más zenekarokban a Black Laws előtt.
Az Erosion 1987-ben adta ki a The Way of Force demót. Mire emlékszel vele kapcsolatban hangzás, dalok vagy produkció szempontjából?
Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nagy és profi stúdióban dolgozhattunk, ami természetesen nagyon izgalmas volt. Két nap alatt, egy hétvége során rögzítettük a dalokat, és fiatalok lévén rengeteg hülyeséget csináltunk közben. A felvételek során azt is megtudtuk, hogy az Accept egyik kedvenc albumomat, a Breakert ugyanebben a stúdióban rögzítette. A producer nem kifejezetten metalos szakember volt, de fantasztikus munkát végzett. A demo ma is nagyon erőteljesen szól. Még mindig vannak róla képeim, köztük olyan is, amelyen ugyanazon a fal előtt állunk, mint ahol az Accept a Breaker borítójához készült fotót készítette.
Terjedt a demo a fanzine- és kazettacserélő hálózatokban? Sikerült felkeltenie a rajongók vagy kiadók érdeklődését?
Igen. Akkoriban, a YouTube és a streaming előtti korszakban a kazettacsere és a demók értékesítése nagyon fontos volt. Sok demót adtunk el világszerte, és rengeteget küldtünk fanzinoknak, magazinoknak és kiadóknak. Végül a We Bite Records szerződtetett minket, mert tetszett nekik a demo.
Hamburgi zenekarként hogyan láttad a helyi metalszínteret? Helloween, Running Wild, Zed Yago, Mania, Iron Angel stb.
Akkoriban számunkra a thrash és a hardcore volt a meghatározó, ezért az Erosion inkább a hardcore színtérhez tartozott, mint a klasszikus metalhoz. Én személy szerint természetesen szerettem a hagyományos metalzenéket is, de az Erosion nem igazán volt része annak a közegnek. Inkább hardcore zenekarokkal játszottunk együtt, és olyan amerikai bandákat hallgattunk, mint a Slayer, Agnostic Front, MDC, Black Flag, Post Mortem vagy az Exodus. A későbbi zenekaraim, az Asmodis és a Paragon már inkább ahhoz a klasszikus metal szcénához tartoztak.
Emlékszel még, hogyan szerződtetett titeket a We Bite Records? Más, nagyobb kiadók is érdeklődtek irántatok?
Akkoriban három izgalmas zenekar volt, amely iránt a We Bite és az SPV is érdeklődött: a Despair, a Sieges Even és az Erosion. Mindkét kiadónak küldtünk demót. Az SPV a Sieges Event szerződtette, minket a We Bite, míg a Despair végül saját kiadót alapított, amelyből később a Century Media lett.
Tudtad, hogy a We Bite Recordsot Thomas Issler alapította Pfullingenben, és kezdetben a hardcore, punk és metal különböző ágait adta ki, majd a 80-as évek végére főként hardcore kiadóvá vált?
Igen, természetesen. Ahogy korábban említettem, mi inkább a hardcore, mint a metal színtér részei voltunk. Néhány éve még kapcsolatban voltam Thomasszal, manapság már teljesen hétköznapi munkát végez.
A Mortal Agony debütáló albumot 1988 júniusában vettétek fel, kevertétek és masztereltétek a hildesheimi Masterplan stúdióban. Hogyan zajlottak a munkálatok?
Őszintén szólva nem emlékszem túl sok mindenre. Akkoriban a stúdióidő nagyon drága volt, ezért sietnünk kellett, hogy minden időben elkészüljön. Éppen ezért lepődtem meg, amikor évekkel később újra meghallgattam az albumot, hogy milyen jól szól még ma is. Néha elgondolkodom, vajon ma is el tudnám-e játszani azokat a témákat. (nevet)
Lehet párhuzamot vonni a lemez és a Destruction Release from Agony albuma között, vagy inkább egy agresszívabb és technikásabb thrash stílust játszottatok?
Mi főleg amerikai zenekarokat hallgattunk, mint a Slayer, Voivod, Exodus, SOD, Agnostic Front, Carnivore, Post Mortem vagy akár a Candlemass. Ezért nem igazán látok hasonlóságot a Destructionnel.
Szerinted a középtempós részekben is érződik a feszült energia a vokáloknak és a riffek extra ritmikai megoldásainak köszönhetően?
Nem hiszem, hogy ezen tudatosan gondolkodtunk volna. Őszintén szólva szerintem akkoriban még nem voltunk túl jó dalszerzők. Egyszerűen azt játszottuk, ami éppen eszünkbe jutott, anélkül hogy azon töprengtünk volna, milyen hatással lesz a hallgatókra. Az Erosion-albumok közül számomra a III a kedvenc, ott már sokkal kiforrottabb és dalcentrikusabb a dalszerzés.
Érdekesek és emlékezetesek a riffek, és a ritmusszekció is nagyon feszesnek tűnik.
Steve és Michi (aki a debütalbum után csatlakozott, miután Ulf kilépett) mindig kiváló riffeket írtak. Klaus nagyon jó dobos volt, én pedig a lehető legjobbat próbáltam nyújtani. Ugyanakkor, ahogy az előbb is mondtam, a dalszerzés akkor még nem volt az erősségünk, így a dalok sokkal jobbak is lehettek volna.
Hogyan magyarázod, hogy az album részben egyenes vonalú thrash, de itt-ott technikásabb, hidegebb megoldások is felbukkannak?
Ezzel nem teljesen értek egyet. Akkoriban több igazán technikás dalunk is volt, és csak nagyjából a számok fele volt klasszikus thrash. A stílusunk egyszerűen azokból a hatásokból alakult ki, amelyeket korábban már említettem.
Az Erosion a német thrash második vagy harmadik hullámához tartozott olyan zenekarok mellett, mint a Mekong Delta, Assorted Heap vagy a Despair?
Nem. Szerettük a thrash bandákat, például a Slayert vagy az Exodust, de inkább a hardcore színtérhez tartoztunk.
Szerinted az album végig robbanékony és intenzív, ugyanakkor kellően változatos is?
Igen. Próbáltunk eredetiek lenni, és nem akartunk kizárólag gyors dalokat írni. Ezért doomosabb és őrültebb témákat is beépítettünk.
A dalokban helyenként érezhető némi Voivod-hatás, sőt disszonánsabb megoldások is felbukkannak.
Igen, a Voivod nagy hatással volt ránk, és például az Into the Void vagy a The Unborn egyes részein ez teljesen egyértelműen hallható.
Mit gondolsz az album hangzásáról, amely kiegyensúlyozott, kissé magasfrekvenciás orientációjú és végig nyers karakterű?
Szerintem a produkció ma is nagyon jó és kiegyensúlyozott, bár egy jobb maszterelés talán jót tett volna neki. A CD akkoriban még új formátumnak számított, és sok producer még nem tudta tökéletesen kezelni a mélyhangokat, ezért sok kiadványból hiányzott a basszus. Az LP-változatot viszont még meg kell hallgatnom. Azt nem gondolom, hogy zajos lenne a hangzás.
Hatásosnak érzed ezt a fajta hangzást, ami éles karaktert ad a zenének?
???
Nem zavar, hogy az összhatás nyers és érdes, ami jól illik a zenéhez?
???
Az Erosion debütalbuma valódi német thrash metal támadásként indult?
Nem. Ez nem egy tipikus thrash album. Inkább technikás, hardcore hatásokkal átszőtt metallemez.
Sikerült valami különlegeset alkotnotok ezen a kiadványon? A Mortal Agony szerinted megérdemli a külön figyelmet?
Ennyi év után még mindig kapok dicséreteket a Mortal Agony miatt a világ minden tájáról, úgyhogy valószínűleg jól csináltunk valamit.
Szerinted ekkorra már túltelítetté vált a thrash színtér?
A thrash metal az egyik kedvenc metal műfajom, de őszintén szólva szerintem a klasszikus zenekarokon kívül a thrash a 90-es évek elejére gyakorlatilag meghalt. Sok 80-as évekbeli kiadványt ma kultikus klasszikusként emlegetnek, de ha közelebbről megnézzük őket, sok közülük csak középszerű vagy egyenesen gyenge volt, és nem állta ki az idő próbáját.
Voltak koncertek vagy turnék az album támogatására?
Igen, sok koncertet adtunk, és volt egy háromhetes turnénk is, főként olyan hardcore zenekarokkal, mint a Ludichrist, az MDC, az Emils vagy a Negazione.
Ulf Kaiser gitárossal együtt távoztál a zenekarból. Mi volt ennek az oka?
Ulf már közvetlenül a Mortal Agony felvételei után kilépett. Pontosan nem emlékszem az okára, de nem rossz viszonyban váltunk el. Valószínűleg más dolgokra akarta fordítani az energiáját. Engem a háromhetes turné után rúgtak ki. A részletekre már nem emlékszem pontosan, de a zenekar szerint túlságosan a középpontba akartam kerülni és hasonlók, ami nevetséges volt, mert Steve mellett én dolgoztam a legtöbbet a zenekarért: a dalszövegek többségét én írtam, néhány dalt is, intéztem a promóciót, a kiadóval való tárgyalásokat, a turnészervezést és így tovább. De akkoriban a húszas éveink elején jártunk, egyikünk sem tudott még mindent jól kezelni. Nincsenek rossz érzéseim ezzel kapcsolatban, és a későbbi zenekaraimmal – különösen a Paragonnal – sokkal elégedettebb és sikeresebb voltam.
1998 óta a Paragon tagja vagy…
Pontosabban 1997-ben csatlakoztam, bár 2007 és 2009 között két évre kiléptem.
Jan, köszönöm szépen az interjút! Mik lennének a záró gondolataid?
Vicces érzés volt ennyi év után olyan dolgokról beszélni, amelyek 37 évvel ezelőtt történtek, és látni, hogy még mindig van érdeklődés a zenekar iránt. Köszönöm az interjút!
