2026 második felében terjedt el a hír, hogy Arnd Klink, a zenekar eredeti gitárosa az év végén távozik a Darknessből. Szerettük volna megtudni a pontos okokat, túl azon, ami a médiában megjelent, ezért videóhíváson keresztül beszélgettünk vele.
2026 júliusában különböző csatornákon keresztül érkezett a meglepő hír, hogy 40 év után elhagyod a Darkness zenekart.
Igen.
Kifejezetten erre az időpontra vártatok a hivatalos bejelentéssel? Fokozatos folyamat volt? Mik voltak a valódi okok?
Fokozatos folyamat volt. De kifejezetten erre az időpontra vártam, mert napra pontosan 1986. augusztus 27-én csatlakoztam a Darknesshez. Készítettem is egy rövid YouTube-videót, amely ezt szemlélteti. Még akkor kezdtem el egyfajta kis naplót vezetni, amikor az első gitáróráimat vettem. Annyira lenyűgözött a zene! Volt a sógoromnak egy gitárja, ami csak ott hevert. Ő ismertetett meg a zenével, különösen a keményebb műfajokkal. Végül megtanultam az első akkordot, és azonnal jegyzetelni kezdtem: „Most ezt csináltam, aztán meg azt”, majd egy ponton abbahagytam. Természetesen megvan még az a kis füzet. Az ilyen dolgokat megőrzi az ember.
Szóval biztosan állíthatom: 1986. augusztus 27-én, egy szerdai napon csatlakoztam a Darknesshez. Akkoriban szakmai gyakorlaton voltam, épp szabadságon. Persze ez magának a zenének a szempontjából nem lényeges, de ellenőrizhető tény. Negyven évvel ezelőtt természetesen nem gondoltam arra, hogy majd a negyvenéves évfordulón fogok kilépni, ahogy a Die Toten Hosen esetében is szóba került a zenekar fennállásának negyvenedik éve. Láttam egy interjút Campinóval; ők tudatosan döntöttek úgy, hogy így csinálják. Nálam ez nem így történt.
Fokozatos folyamat volt, és az okok is lassan, észrevétlenül gyűltek fel bennem. Nem tudnám pontosan megmondani, mikor kezdődött az elégedetlenségem. Talán három éve – egyszerűen csak fokozatosan halmozódott fel bennem ez az érzés. De nem mondhatom azt, hogy „nem beszéltünk róla”. Valójában rengeteget beszélgettünk a próbateremben, sok e-mailt váltottunk, és gyakran telefonáltunk is. Elmondtam, mi nyomta a szívemet.
Többnyire olyan dolgokról volt szó, amelyek – hogy is fogalmazzak – egyrészt üzleti jellegűek voltak. Olyan döntések születtek, amelyekkel nem értettem egyet, de hát egy zenekar valahol demokrácia. Egyes tagok támogatták az elképzeléseket, és úgy akarták csinálni a dolgokat, én viszont nem. Persze az ember engedhet egyszer, kétszer, háromszor vagy ötször is, de végül egyszerűen elmegy a kedve az egésztől.
Szó sincs rosszindulatról. Végtére is nem haragban váltunk el; továbbra is remekül kijövök Lackyval (dob) és Lee-vel (ének). A két új tagot, Dominik Rothe-t (gitár) és Michael Braunt (basszusgitár) ebben az összefüggésben nem igazán lehet idevenni, hiszen ők még túl újak az egészben. Így hát valójában Lacky, Lee és köztem dőlt el a dolog. Megvitattuk a kérdéseket, és vitatkoztunk is, de konstruktív módon. Végül magam döntöttem úgy, hogy ez az út már nem nekem való, és nem tudom tovább folytatni. Én hoztam meg ezt a döntést.
Rendben, ez teljesen érthető. De mondhatjuk úgy, hogy továbbra is „tiszteletbeli tag” vagy? Hiszen úgy tűnik, békében váltatok el egymástól. Vagy hogyan kell most értelmezni a szerepedet? Visszaléptél, de nem teljesen, hiszen azért még fellépsz néha. Hogyan határoznád meg a jelenlegi pozíciódat?
Továbbra is a Darkness tagja vagyok. Még tavasszal jelentettem be a döntésemet. Természetesen hosszan beszéltünk róla, sőt vitatkoztunk is, bár konstruktív módon. Tudod, a Ruhr-vidéken az emberek nagyon nyitottak és őszinték; Lackyval például összezördülhetünk, de ugyanilyen gyorsan ki is békülünk. Ez így van rendjén.
Tavasszal azt mondtam, hogy az év vége felé szeretnék távozni, de azt is egyértelművé tettem, hogy minden kötelezettségemnek eleget teszek. Végtére is élvezem a dolgot. Nem hagyom őket cserben; nem úgy áll a helyzet, hogy csak annyit mondok: „Összepakolom az erősítőmet, lemondom a próbaterem bérleti díjának átutalását, aztán majd valamikor találkozunk – szevasztok!”
Azt mondtam: „Az év végéig mindenképpen maradok.” A helyzet az, hogy nem lehet egyik napról a másikra új tagot találni, legyen szó férfiról, nőről vagy bármilyen zenészről. Van öt-hat albumunk, egy válogatáslemezünk, két EP-nk és egy csomó demónk. Ez összesen vagy 70-80 dalnyi repertoár. Persze nem játsszuk mindet, de jelentős részüket meg kell tanulni, az pedig nem megy egyik napról a másikra.
Nyilvánvaló.
Ezért is mondtam: „Figyeljetek, hacsak nem akartok most azonnal a pokolba kergetni, maradok az év végéig, és segítek nektek.” Még egy 2027. januári fellépést is bevállalnék, mivel egyelőre nincs más jelöltjük. Barátok vagyunk, nem hagyom őket cserben.
Tehát még nincs konkrét utód? Jól értem?
Nem tudok róla. Erről igazából Lackyt kellene megkérdezni; nekem senkit sem neveztek meg. Szerintem rendben van, ha egyelőre a saját útjukat járják, és kitalálják, hogyan tovább.
Térjünk át a másik zenekarodra. A Sankt Veltennel 2014 óta mindössze egyetlen albumot adtatok ki. Most kizárólag erre a zenekarra akarsz koncentrálni? Ez is közrejátszott abban, hogy otthagyod a Darknesst?
Igen, valamennyire. Az eddig megjelent albumunk a The Discreet Charm of Evil. Úgy rémlik, küldtem is belőle egy példányt neked postán.
Úgy tűnik viszont, hogy valójában készül egy másik album is.
Igen, pontosan. Még folyamatban van a munka. Nos, a mai napot teljes egészében egy ahhoz szánt dalon való munkával töltöttem. Ezért is válaszoltam ilyen későn, mert teljesen elmerültem a feladatban. Amikor zenét szerzek és produceri munkát végzek, szinte semmi mással nem foglalkozom; talán csak egy gyors mosdószünetet tartok, és ennyi.
Valóban készül egy második album. Az elsővel rengeteg gondom volt, már a kezdetektől fogva. 2019 vége felé jelent meg. Bár jól fogadták, a koronavírus-járvány 2020 eleji kitörése és elterjedése teljesen keresztülhúzta a számításaimat. Ez azt jelentette, hogy semmilyen érdemi promóciót nem tudtam végezni. Persze közzétettem néhány bejegyzést, és írtam pár embernek, abban reménykedve, hogy az egész rémálom hamar véget ér, és végre beindíthatom a dolgokat. De ez elég sokáig elhúzódott.
Végül azonban, ahogy a járvány kezdett csillapodni, lassan nekiláttam a munkának. Az Eure Erben, a másik zenekarom egy ideig jól működött, de aztán megakadtak a dolgok, és gondjaim adódtak a felállással. Egyszerűen nem találtam meg a megfelelő embereket. Nem is tudom pontosan, miért. De kitartottam mellette.
Aztán valamikor 2022 karácsonya környékén, talán 23-án vagy közvetlenül újév után épp egy rövid turnén vettünk részt a Darkness és a Sodom társaságában. Ebben az időszakban találkoztunk Thomas Beckerrel, a Darkness egykori basszusgitárosával, aki a második albumunkon játszott. Meglátogatott minket Aschaffenburgban; a közelben lakik. Ennek nagyon örültem.
Azt gondoltam magamban: Tom igazán kiváló zenész. Mintaszerű basszusgitáros, tényleg nagyon jó. Úgy értem, valóban basszusgitározik, nemcsak egy négyhúros gitárt kezel, hanem igazi, magas színvonalú basszusjátékot nyújt. Remek érzéke van a zenéhez, és a produceri munkához is ért; hangmérnöki képzettsége is van.
Később beszéltünk telefonon, és azt mondta: „Na, miért nem kérdeztél meg? Benne lennék újra.” Végtére is a Darkness után a Holy Mosesszal is zenélt, velük vette fel a The New Machine of Liechtenstein albumot. Ekkor arra gondoltam, hogy remek fickó, igazi profi, ha a zenéről, a hangszeréről vagy a technikai dolgokról van szó.
Most Eldar (dob), Thomas (basszusgitár) és én alkotjuk a Sankt Veltent, és épp egy új albumon dolgozunk.
Miért alapítottad meg akkoriban a zenekart? Nem tudtad maradéktalanul megvalósítani a zenei elképzeléseidet a Darknessen belül?
Pontosan. Ami a Darknesst illeti: áldás és átok is egyben. A Darkness abban a szerencsés helyzetben volt, hogy részese lehetett a nyolcvanas évek thrash metalja második hullámának. Kultikus státuszt vívtunk ki magunknak – bár ezzel csak azt ismétlem, amit sokan mondanak –, és az, hogy világszerte koncerteztünk, mintha igazolná is ezt.
Ugyanakkor beskatulyáznak a thrash metalba. Korábban vittem másfajta dalokat is a próbaterembe, de a többiek csak annyit mondtak: „Ez nem Darkness. Nem illik a képbe.” Aztán újra meghallgattam őket, és rájöttem, igazuk van; tényleg nem illettek oda.
De rengeteg más zenei ötletem is van. Tegnap épp arról beszélgettünk, hogy hatalmas rockrajongó vagyok. Szeretem az olyan zenekarokat, mint a Yes, az Opeth újabb dolgait, és így tovább. Egyszerűen szerettem volna egy felületet, ahol kibontakoztathatom ezeket az egyéb ötleteket is.
Van egy kérdésed, amire még nem válaszoltam – most jutott eszembe, mielőtt elfelejtenénk. Nos, a Sankt Velten csak kis részben volt oka annak, hogy otthagyom a Darknesst. De a többi dolog, amit az előbb kifejtettem, sokkal nagyobb súllyal esett latba; azok voltak a döntő tényezők a szakításnál.
Ha egyszer „Arnd vagy a Darknessből”, akkor mindenki így ismer, nem pedig a Sankt Velten zenészeként. Márpedig a Sankt Velten az én zenei alteregóm; ezen a néven valósítom meg az elképzeléseimet. Nem igazán lehet egyszerre mindkettő. Az emberek csak annyit mondanak: „Ja, hallottunk már róla”, vagy „Ó, igen, csinálod azt a másik dolgot is”. Aztán az ember egyszerűen háttérbe szorul. Ez már csak így megy.
Ugyanezt látni nagy zenekaroknál is, amikor a tagok szólóprojektbe kezdenek. Ezért volt ez – hogy is fogalmazzak? – úgymond az utolsó csepp a pohárban.
Amikor arról kellett döntenem, folytassam-e a munkát, két dolog között őrlődtem: egyrészt ott volt a helyzettel kapcsolatos személyes elégedetlenségem, másrészt maga a projekt, ami a saját „gyermekem”. A Darkness közös „gyermek” – elsősorban Lackyé –, de a Sankt Velten igazán az enyém.
Márpedig az ember sosem tudja igazán előmozdítani a saját projektjét, vagy arra összpontosítani az energiáját, ha közben mélyen benne van valami másban. Ráadásul a Darkness rengeteg munkával járt: sokat turnéztunk, produkciókat menedzseltünk, és két év alatt két albumot is megjelentettünk. Mint mindenki tudja, ez már önmagában is rengeteg feladatot jelent. Ez pedig azt is jelenti, hogy sok minden más háttérbe szorul.
Mik a konkrét terveitek a Sankt Veltennel a közeljövőben? Idén valószínűleg nem sok minden történik majd – talán jövőre?
Jövőre. A 2027. márciusi megjelenést célozzuk meg. Ambiciózus ütemterv ez, ha sikerül megvalósítanunk. Van egy cég, amely érdeklődik irántunk, de erről egyelőre nem mondhatok semmit – nem lenne tisztességes sem a céggel, sem az érintett féllel szemben.
Van egy kiadó, amely érdeklődik, és amellyel nagy valószínűséggel együtt is fogunk dolgozni. Ennek nagyon örülök. És persze szeretnék koncertezni, színpadra állni a Sankt Veltennel.
Persze, hogyne. Tegnap is beszéltünk a gitárjaidról. Még mindig az SKG Serpent King Guitars endorsere vagy? Miért pont ők?
Igazából csak úgy alakult. Pár évvel ezelőtt valaki összehozott Henryvel, aki a cég tulajdonosa volt. A színtéren mindenki ismer mindenkit, a zenekarok is ismerik egymást, érted? Úgy értem, itt a Ruhr-vidéken simán összefutsz a Kreator vagy a Sodom tagjaival, meg ki tudja, még kivel.
Szóval kimentem a műhelyébe. Nagyszerű élmény volt, jót beszélgettünk. Megmutatta, hogyan készülnek a gitárok: a CNC-marógépeket, a felhasznált fafajtákat, hol ragasztja vagy csavarozza össze az alkatrészeket, szóval minden technikai részletet.
Rögtön kiszúrtam egy prototípust. Egy fehér gitárról van szó – bár ritkán játszom rajta, mivel nincs rajta tremoló –, de tényleg remek hangszer. Egyből szemet vetettem rá, és mondtam is neki: „Ezt igazán odaadhatnád nekem jó áron.”
Így lett az enyém az a prototípus, az Omega modell. Utána is tartottuk a kapcsolatot, de aztán egészségügyi problémái adódtak, és be kellett zárnia a vállalkozást. A gitárt azért átalakíttattam: van itt Essenben egy hangszerész, aki kicserélte a hangszedőket, másféléket rakott bele, kicsit finomított a beállításokon, és így tovább.
Van még valami, amit szívesen megosztanál az olvasókkal? Olyasmi, amit eddig nem érintettünk? Vagy bármi más, ami fontos?
Hirtelen nem jut eszembe semmi különös. Szeretnék viszont szívből üdvözölni minden metalrajongót: azokat, akik eljárnak a koncertekre, megveszik a CD-ket (vagy épp streamelik a zenét), megvásárolják a zenekar cuccait, és támogatnak minket.
Azokat, akik életben tartják a színteret, mondhatni mindenkit, a csecsemőktől kezdve egészen a halál küszöbén állókig. Hatalmas köszönet jár nekik, hiszen nélkülük nem találkoztunk volna. És én sem állnék most a színpadon, hogy azt csináljam, amiért igazán rajongok.
Ez egy kölcsönös kapcsolat.
Pontosan! Nagyon fontos számomra, hogy tudják: ők is rengeteget jelentenek nekem. Van még egy dolog, amit elfelejtettem megemlíteni a búcsúszavaimnál: szoros barátság fűz a Darkness zenekarhoz, és minden jót, valamint további sikereket kívánok nekik!
Köszönöm a támogatást neked is!
