
Tavaly, november 15-én, az Instant színpadán láthattuk először élőben az Underṭakerst. A csapat a ’80-as évek végének kultikus thrash zenekara, az Underṭaking örökségét idézte meg, a háromból két eredeti taggal, Jakab Viktor basszusgitárossal és Esztári Imre dobossal, valamint Kemencei Balázs gitárossal és számos vendégénekessel. Katartikus érzés volt újra hallani az UTG klasszikus nótáit, találkozni a régi arcokkal, az újpesti Thrash Mosh Club törzsközönségével. Felejthetetlen este volt, és úgy is szép emlékként maradt volna meg bennünk, ha nem lett volna folytatása. A zenészek szerencsére nem egyetlen alkalomban gondolkodtak, aminek köszönhetően idén következhetett a második felvonás. Nézzük, miben volt más ez az este, mint a tavalyi!

Az eseménynek ezúttal az A38 Hajó adott otthont. Nem volt teltház, de ahogy Size megállapította: „Visszatérni csak egyszer lehet.” (Ebből a mondatból szerintem szállóige lesz.) A foghíjas nézőtér véleményem szerint nem a produkciót minősíti, egyszerűen nem volt már olyan magas az újdonságfaktor, mint egy évvel ezelőtt, pedig nemcsak hogy mást kaptunk, hanem több szempontból is magasabb színvonalú előadásnak lehettünk szem- és fültanúi, mint tavaly.

Míg legutóbb már az előzenekarok, a Slogan és az Atomic is komoly rajongóbázist vonzottak, idén két tribute csapatnak jutott a közönség beizzításának feladata. Az ózdi Thrash Attack a hőskor legnagyobb nemzetközi thrash himnuszait elevenítette fel, a miskolci gyökerű Thrassault pedig kultikus magyar thrash nóták interpretációival örvendeztette meg a nagyérdeműt. Utóbbi bandában Jakab Viktort is láthattuk-hallhattuk játszani, a közös nevező pedig a fiatal Koszta Erik volt, akinek gitárjátékát mindkét produkcióban élvezhették azok, akik időben érkeztek.

E sorok – civilben pedagógus – szerzője napközben egy nagyobb gyerekcsoporttal a Mátrában bolyongott, s időben tervezett hazaérkezése a MÁV jóvoltából hiúsult meg. („Köszönjük, hogy a vasutat választották!”) Így a Thrassault műsorának nagyjából a felénél értem a helyszínre. Az Almighty nóta alatt Perényi Dénes (Atomic, Zord, Almighty) csatlakozott a zajongókhoz, a Bedlam-feldolgozás idejére pedig a csapat egykori ütőse, Bojti Vilmos ült be a dobcucc mögé.

Az átszerelések alatt a TMC klubvezetője, Somogyi „Manitou” Péter tartotta szóval a nagyérdeműt. Ekkor került sor a halloweeni thrash metal conference színezők és a rajongók által beküldött Top 10-es thrash metal lemezlisták értékelésére is.

Míg a tavalyi rendezvénynek – a számos vendégénekesnek köszönhetően és az újrakezdés eufóriájától fűtve – egyfajta fieszta jellege volt, ez évben egy jóval profibb, kompaktabb produkciót láthattunk. Először is, ég és föld volt a különbség a két koncert hangzása között – természetesen ez utóbbi javára. A háttérvetítések/animációk is a hazai bulik elitjébe emelték a produkciót. Egy stabil, összeszokott csapat állt színpadra, frontembernek azt a Jósa Tamást megnyerve, aki tavaly is énekelt néhány dalt, és aki már számos másik zenekarban (Archaic, DivideD, Iron Maidnem stb.) bizonyította tehetségét.

Az est egyik szenzációját kétségtelenül az első Underṭakers (és nem Underṭaking! ) nóta, a felvételről már ismert Toxic Radiation jelentette, amely egy abszolút a zenekar profiljához passzoló, durva, ugyanakkor remek szólóval felvértezett szerzemény. Ez és az emblematikus V12BB4U demó dalai mellett a programba több feldolgozás is belefért: Viktorék az S.O.D. Kill Yourselfjét, a Slayer Postmortem/Raining Blood kettősét és a Sepultura Arise-át is elővezették. Természetesen ez alkalommal is volt stage diving, a közönség soraiba való visszaugrálással azonban csínján bántak a színpadra merészkedő, lassan nyugdíjas korú metalheadek. A durvulások közötti szünetekbe a megszokott poénkodások – a frissen apává lett gitáros sztárolása és a női bugyik feldobálása – is belefért, amit viszont erősen hiányoltunk, az a Cool Before Drinking alatt az első sorok vodkával való itatása volt. 🙂 Jókedvben persze enélkül sem volt hiány. Nem tudom, a zenészek mennyire voltak elégedettek saját teljesítményükkel és a buli fogadtatásával, én, nézőként, maximálisan. Egyetértek az egyik Facebook-os kommentelő megállapításával, aki szerint nemzetközi színvonalú produkciót láttunk ezen az estén. Nem lennék meglepve, ha a csapat rövid időn belül külföldi klubok és metal fesztiválok színpadán is feltűnne. Addig is, várom az újabb Thrash Mosh Clubot, természetesen az Underṭakers főszereplésével.

Én a hangzással nem voltam kibékülve. Pár hete a Nevergreen-Wall of Sleep buli mérföldekkel jobban szólt. Ettöl függtelenül nagy pacsi a Takereknek.