2001. szeptember 11-én két olyan lemez is megjelent, mely címével, illetve borítójával – nyilvánvalóan – tudat alatt reagált az aznapi eseményekre. A Slayer: God Hates Us All-jának már a címe is elegendő volt messzemenő és megalapozatlan következtetések, párhuzamok levonására. A Dream Theater aktuális koncertlemeze pedig, borítóján a lángoló ikertornyokkal gyorsan tiltólistán találta magát.
A lemezlista élére viszont aznap egy olyan korong került, aminek jelen könyv szerzője szerint sem volt ott sok keresnivalója. A System Of A Down: Toxicity című lemezéről van szó, melyet egyesek még manapság is hajlamosak összemosni az ezredforduló környékén a tengerentúlon csúcsra járatott nu metal hullámmal, noha ennek az eklektikus lemeznek nem sok köze van az akkoriban mindent elárasztó Korn, illetve Deftones klónokhoz. Aki ismeri a zenekart, bizonyára tisztában van az örmény gyökereikkel, melyek ismerete nélkül nehéz lenne a SOAD mögé látni, illetve a frontember, Serj Tankian motivációit értékelni, véleményezni. Emberünk gyerekként a hetvenes évek elején a Közel-Keleten a maga bőrén is megtapasztalta a polgárháborút, de jelen történet megértéséhez hat évtizeddel korábbra kell visszaásnunk. Az 1915-ös örmény népirtásról, annak hátteréről vagy körülményeiről idehaza szerencsésebb esetben is csak felületes értesüléseink vannak, és ha hihetünk a szerzőnek az eseménysor a világon máshol sincs a köztudatban.
Serj Tankian nagyszülei azonban átélték a népirtást, egyikük élettörténete pedig kimondva-kimondatlanul nagy hatást gyakorolt a szerzőre. Emberünk előbb volt aktivista, mint zenész, majd zenészként is megmaradt aktivistának. A System Of A Down csak a kötet harmadának környékén áll össze, így jelen olvasmány nemcsak zenekari biográfia, hanem egy mélyelemzéssel felérő önéletrajz is, melynek a zenekar csak az egyik összetevője. Tehát nagyjából harmadolhatjuk a sztorit, a SOAD időszakra, az azt megelőzően, és az azt követően történtekre osztva a kötetet. Tankian nem csapong, hanem alapvetően időrendben halad előre a sztoriban; az efféle olvasmányok esetében megszokott módon a felütés után a családfát ismerhetjük meg. A frontember az őt megelőző generációk történetét részletesen, de nem céltalanul tárja elénk, a gyermekkort meghatározó epizódok után pedig egy hirtelen kanyarral – egy koncertélménnyel – jutunk el a zenekarozás első gondolatához. A lényegi rész, a SOAD sztorijának bő egy évtizede tehát a memoár harmadát teszi ki, az örmény családi örökség szálai természetesen ezeket az éveket is sűrűn átszövik – ebben a körben elég, ha csak Serj első örményországi útjának leírására utalok. Tankian persze nemcsak oktatni akar, hanem szórakoztat is, ennek jegyében pedig akadnak vicces vagy keserédes turnésztorik, stúdiós élmények – Rick Rubin személye ugyebár garancia is ezekre, illetve célzottan vagy érintőlegesen szóba kerülnek az egykori kollégák, turnétársak, baráti zenekarok is.
A könyv utolsó harmadát a szólókorszak kellene, hogy meghatározza, de ebben a körben sem csak a szerző neve alatt megjelent egyes lemezek boncolgatásáról van szó, hanem Tankiannal együtt mélyenszántó gondolatsorokba is belemehetünk. Az egyes fejezeteknek amúgy nincs címük, az olvasmányos megközelítésnek köszönhetően mégsem nehézkes az eligazodás. A legvégén, szemelvényes jelleggel kapunk egy alapvetően privát fotóalbumot is, mely nagyjából időrendben pörgeti le a főszereplő életének első hat évtizedét. Serj Tankian kapcsán lassan két évtizede az az elsődleges kérdés, hogy lesz-e valaha új System Of A Down lemez. A Memoár (vagy valami olyasmi) oldalain pedig lehet keresgélni a választ; annyit mindannyian tudunk, hogy a négyes tagjai annak idején nem estek egymás torkának, és nem is teregették ki a szennyest – már ha volt egyáltalán náluk ilyen. A Memoár pedig nem más, mint a mainstream rock/metal egyik utolsó sikerzenekarának sztorija, egy önéletrajzba csomagolva. Rendelési lehetőség:
https://cserkiado.hu/zene/down-with-the-system-memoar-vagy-valami-olyasmi-18075.html