Mint ahogy néhány hete a Helloween esetében történt velem, most a Paradox-nál is hasonlóan: az elvárásoktól mentes, pusztán kíváncsiságtól vezérelt érdeklődés okozott kellemes meglepetést számomra! E banda munkásságának elmúlt kb. 35 éve annyira ismeretlen nekem (én az első két lemez után lemaradtam 🙂), hogy azt sem tudtam, hogy az együttes neve már jó ideje csak Charlie Steinhauer személyét takarja – kb. mint az Annihilator és Jeff Waters esetében.
Az ilyen multihangszeres, egyszemélyes produkciók nekem általában nem szoktak bejönni, de mivel ebben az esetben ezt csak utólag tudtam meg, így e produkció meggyőző ereje felülírta az ilyen téren megnyilvánuló előítéletemet. Mert hogy ez az anyag szerintem igencsak jóra sikeredett!
A jó öreg Charlie bő 40 éves metalzenei elköteleződése ezen anyag tükrében minimum „megsüvegelendő” és elismerésre méltó! Gratula!
Az album zenei műfaja ezúttal is valahol a speed–power–thrash metalból eredeztethető. A speed és power jelzők az átlagnál jóval több dallamos gitár- és énekrész miatt helytállók szerintem. Nálam a több számban is fellelhető frankó, bontott akkordos, ritmus- és szólógitárok közös szólamára épülő, jól kidolgozott témák fogtak meg elsőre (Those Who Resist eleje, Mysterium, The Demon God, Within the Realms of Gray…).
A klasszikus thrash kedvelői többek között a lemezt nyitó Kholat, One Way Ticket to Die vagy a Fragrance of Violence intenzív „tekeréseire” gerjedhetnek be leginkább! Nekem az Exodus–Toxic Waltz-os „menetelős” Pile of Shame is tetszik – többszöri nekifutás után.
Engem ez a fajta thrash, a már említett kidolgozott részek és a stílus hasonlósága miatt a Megadeth vagy a korai Heathen munkásságára emlékeztet. Példának okáért a címadó Mysterium szám szerintem bármelyik 2000 után készült Megadeth-albumon megállná a helyét! A refrénje minden énektechnikai hiányosság ellenére nagyon fülbemászó dallam, zeneileg meg tökéletes.
A közel 58 perces lemezhossz nem szokott kedvezni az ilyen tömény muzsikáknak, de ez esetben nálam ez sem zavaró, mert 11 számra oszlik szét ez a műsoridő (igaz, a Grief és a Tunguska track hossza együttesen nem éri el a 3 percet).
Azt olvastam, hogy anno a ’80-as évek legjobb germán debütalbumának választották a HELLOWEEN – Walls of Jericho-ja mellett a PARADOX – Product of Imagination bemutatkozó LP-jét. Nos, ez a két banda közötti párhuzam a 2025-ös évre is igaz, mert szerintem mindkét német group igen erős anyagot adott ki az idén!
UFF!
