Hivatalosan március 27-én lát majd napvilágot, én viszont már december eleje óta pörgetem a lemezt; nem is értem, mi értelmét látják ennek a kiadók: az újságíró unalomig hallgatja, vagy el is felejti addigra az anyagot, ha pedig korábban ír róla (ahogy most én is teszem), mire az album megjelenik, a rajongó számára nem lesz friss az infó és intenzív az érdeklődés. Na mindegy, nem várok vele tovább, ezennel megosztom a Lion’s Share legfrissebb alkotásával kapcsolatos benyomásaimat.
Az 1987-ben alakult svéd heavy/power formáció csupán hét évvel később jelentkezett első albumával, majd onnantól egészen 2009-ig folyamatosan adtak ki lemezeket. Az alapító muzsikusok az új évezred elejére kikoptak a bandából, a folytonosságot egyedül Lars Chriss gitáros képviselte. A folytatásra azt követően csaknem egy évtizedet kellett várni: 2018-ban jelent meg a mindössze két új nótát tartalmazó, „EP” címet viselő középlemez. Amire egyrészt visszatért két régi zenésztárs, Andy Loos basszusgitáros és Kay Backlund billentyűs, illetve a 2007 óta Chriss-szel együtt zajongó énekes, a színtér egyik karakteres torka, Nils Patrik Johansson (Astral Doors, Nils Patrik Johansson, Wuthering Heights, Rifforia) is.
2018-tól egészen mostanáig azonban csak single-k garmadáját, két teljes nagylemezre való anyagot jelentettek meg, éppen ideje volt hát a diadalmas feltámadásnak, hiszen 17 évet kellett várnunk egy újabb Lion’s Share LP-re. A hatfősre duzzadt csapat NPJ szólózenekarából érkezett fiával, a dobos Fredrikkel és billentyűsével, Anuviellel egészült ki.
„Számunkra az Inferno több mint egy új album – ez egy kinyilatkoztatás. Éveket töltöttünk azzal, hogy új dalokat írtunk, folyamatosan finomítottunk rajtuk, és minden eddiginél jobban hajtottuk magunkat. A cél egyértelmű volt: pályafutásunk legerősebb, legkeményebb és legfókuszáltabb Lion’s Share lemezét szerettük volna megalkotni. Őszintén úgy érzem, hogy ez sikerült: az Infernón minden apró részlet a helyére került” – mondja Lars Chriss.
„Nem úgy terveztük, hogy 17 év teljen el a két album megjelenése között, ám ez lehetővé tette számunkra, hogy tűzzel az ereinkben térjünk vissza – teszi hozzá Johansson. – A zenénk még soha nem hangzott ilyen feszesen. Ezen az albumon minden együtt van: a megfelelő hozzáállás, a fogósság és az erő… minden, ami miatt annak idején beleszerettünk a heavy metalba. Hihetetlenül büszkék vagyunk az Infernóra. Alig várjuk, hogy színpadra vigyük ezeket a dalokat.”
És tényleg: nem ismerem a korábbi LS anyagokat, de az Inferno tényleg faszán szól: a muzsika egyszerre kemény és dallamos, a gitárok harapnak, az énektémák fogósak. Modern, ugyanakkor tradicionális heavy/power nóták sorakoznak a korongon. Más kérdés, hogy áldás vagy átok, ha egy énekesnek olyan jellegzetes, összetéveszthetetlen orgánuma van, mint Lars Patrik Johanssonnak. Nemrég írtam szólózenekara legutóbbi anyagáról, a 2025-ös War and Peace-ről, ám ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy két különböző bandáról van szó.
Az a dal, ami elsőre eszembe jut erről az albumról, a másodikként elhangzó We Are What We Are. A döngölős nóta tempójával, refrénjével is sodor magával. A We Will Rock nemcsak címében, hanem ritmizálásával és témáját tekintve is a Dio-klasszikus We Rock-ot idézi, ugyanakkor nem feldolgozás, nem koppintás, maximum tiszteletadásnak nevezném. A lemezt nyitó Pentagram is karakteres, masszív darab, úgyhogy – mivel a csapat a későbbiekben, a záró Run for Your Life-ot leszámítva már nem emelkedik ilyen magasságokba – összességében az első 12 perc az album legizgalmasabb része. A lassú középtempós RfYL egy epikus darab, amelynek hömpölygő gitártémái Tony Iommi munkásságát idézik; a szimfonikus hangszerelésű, angyali kórusos középrész után pedig izgalmasan-meghökkentően mar belénk a gitár, és kapcsolnak egy időre magasabb sebességfokozatba Chrissék.
Azzal együtt, hogy az anyag nagyobbik fele nem hagyott bennem mélyebb nyomot, összességében kellemes hallgatnivalónak gondolom az Infernót, ami meghozta a kedvem a korábbi Lion’s Share albumok hallgatásához és a csapat majdani következő alkotásához is.
Ui.: Ennyi év együttmuzsikálás alatt Chrissék azért összehozhattak volna egy profi zenekari fotót, mert amit a promóciós anyaghoz mellékeltek, az kritikán aluli kép – nem is raktam be ide…
