Alex, 1991-ben jelentettétek meg a 屍臭 EP-t. Milyen célt szolgált ez az anyag? A Daddy Cruel és a The Ballad of Mangled Homeboys kizárólag ehhez a kiadványhoz íródott és készült?
Nem, ezt a két dalt a Been Caught Buttering felvételei során rögzítettük két válogatáslemezhez – a Death Is Just the Beginninghez és a Soul Rape-hez –, valamint ehhez az EP-hez. Az EP-re a BCB-ről még egy dal felkerült.
Mikor kezdtetek el dolgozni a második nagylemezeteken, a Been Caught Butteringen?
Már 1990-ben elkezdtük írni a dalokat, tavasszal fejeztük be őket, majd 1991 nyarán vettük fel az albumot.
A lemezt 1991 augusztusában rögzítettétek és kevertétek a Donnersound Stúdióban. Mire emlékszel a felvételekből?
Nos, eredetileg egy vadonatúj stúdióban kellett volna felvennünk az albumot, néhány órányira Bécstől délre. Amikor megérkeztünk, a keverőpult még meg sem érkezett, és amikor végül odaért, nem fért le a lépcsőn az újonnan épült házban! Ezért otthagytuk a helyet, és végül a Donnersoundot választottuk, egy régebbi stúdiót, amely éppen szabad volt, és amelynek tulajdonosa kapcsolatban állt a hangmérnökünkkel. Nagyszerű volt ott játszani, de a felvevőberendezések régiek voltak, és a gépek néha nem szinkronizáltak megfelelően, így ez komoly kihívást jelentett.
A zene végül grindcore, doom és hetvenes évekbeli rock keverékévé vált?
Először is, mi soha nem igazán tekintettünk magunkra grindcore-zenekarként. Szerettük a doomot és a hetvenes évek rockzenéjét is, mindezt pedig a saját death metalos játékstílusunkkal ötvöztük.
Minden dal különböző zenei stílusok sokféle elemét keverte össze, és ezekből sikerült valami egyedi és érdekes dolgot létrehozni?
Mindig arra törekedtünk, hogy egyedinek és érdekesnek szóljunk. Már akkoriban is untam az egykaptafára készült death metalt.
Minden dalnak megvolt a maga zenei témája? Van rajta egyenes vonalú death-doom, például a Games of Humiliation és az Only Hunger Remains, de jó adag gyors grind/groove-os death metal is hallható rajta, mint a Shrunken and Mummified Bitch vagy az S.M.A.S.H.…
Igen, pontosan ez volt a terv. Csináljunk egy doomosabb dalt a saját stílusunkban, aztán jöhet egy gyorsabb, és így tovább.
Martin számos szólója old-school ízeket hordozott, miközben megőrizte a zenekar mániákus betegességét is?
Abszolút. Nagyon szerettük a gitárszólók őrületét és elszálltságát.
Sok riff groove-ja inkább a hetvenes évek rockzenéjére jellemző módon működik, mint ahogy a kilencvenes évek metalzenéjében megszokott volt, igaz?
Teljes mértékben. A hetvenes évek zenéjét általánosságban még mindig nagyon szeretem és élvezem, talán még jobban is, mint akkoriban!
A debütáló album egyszerű és mocskos death metal stílusa – néhol deathgrind betétekkel – folytatódott a Been Caught Butteringen, de egy plusz groove-elemmel egészült ki?
Azt hiszem, ezt így lehet mondani.
Hogyan látod azt, hogy a lemezen tulajdonképpen már évekkel azelőtt vannak olyan részek, amelyek a death ’n’ rollra emlékeztetnek, hogy ezt a stílust az olyan zenekarok, mint az Entombed, a Carcass vagy a Gorefest népszerűvé tették volna?
Valószínűleg így van, de mi soha nem gondolkodtunk ilyen kategóriákban. És azt hiszem, ezek a zenekarok is élvezték azt a hetvenes évekbeli, seggbe rúgós groove-ot, amely bennük volt. Lehet, hogy ezek a rohadékok tőlünk lopták!
A doomos dalok, a Games of Humiliation és különösen az And Only Hunger Remains nagyon jól megírtak és kellően fülbemászóak…
Én is így gondolom. Még mindig úgy vélem, hogy ezek a számok súlyosak, fülbemászóak és jól sikerültek.
Az olyan rendkívül fülbemászó dalok, mint a Sputter Supper és a Brainpan Blues a zenekar legjobb arcát mutatták a gyorsabb számok terén?
Talán nem éppen a legjobbat, de mindkettő jó dal.
Azt mondanád, hogy elegendő váltás és törés található bennük ahhoz, hogy ezek az őrjöngő dalok végig élvezetesek maradjanak?
Azt hiszem, igen, hiszen ez az albumunk a rajongók egyik, ha nem a legnagyobb kedvence.
Az olyan dalcímek, mint a Happy Re-Birthday, a Shrunken and Mummified Bitch vagy a Splatterday Night Fever, önmagukért beszélnek, hiszen nyíltan fittyet hánynak mindenféle erkölcsi iránytűre, igaz?
Teljes mértékben, és azt akartuk, hogy már a borítón szereplő címeket látva azonnal érthető legyen. Ez a legjobb ajánlólevél.
Martinnal zeneileg remek párost alkottatok, ami azt jelenti, hogy jó volt a kémia a zenekaron belül, igaz?
Zeneileg nagyon jól harmonizáltunk egymással.
Ezen a kiadványon sok a jól megírt és meglehetősen fülbemászó riff…
Igen, azok.
Úgy gondolod, hogy az előadásmódotok agresszív, ugyanakkor dinamikus is volt, könnyedén váltva a mennydörgő, lassú részek és az őrült tempójú blastbeatek között?
Mindig szerettük, ha változatosság van a dalainkban, és szerintem ezt sikerült is megvalósítanunk.
Egyetértesz azzal, hogy a technikai tudásotok sokat fejlődött a debütáló For God Your Soul… For Me Your Flesh óta, ugyanakkor a játékotokban továbbra is megmaradt egyfajta lazaság, sőt némi punkos hanyagság is?
Rengeteget fejlődtünk, hiszen végre lett egy próbatermünk, ahol folyamatosan tudtunk játszani, gyakorolni és felkészülni az albumra. Ugyanakkor mindig is mocskos, nyers és durva hangzást akartunk. Utálom azokat a túlságosan túlkészített, steril produkciókat.
Ez a lemez a Pungent Stench diszkográfiájában és általában a death metal egészében is egyedülállónak számít?
Szerintem igen.
A kiváló debütálás után még magasabbra tettétek a lécet, és olyan albumot készítettetek, amely a korábbi lemezetek stílusát folytatta, ugyanakkor érdekes kis ízekkel és részletekkel egészítettétek ki…
Az apró részletek teszik különlegessé.
Valóban egyedi az album hangzása, vagy 1991-ben már több különböző összetevőből állt, amelyek közül az első a lemez alapját képező, mocskos old-school death metal hangzás volt, amely a kaliforniai Autopsyt is felidézte?
Az Autopsy a nyersesség és a mocsok tekintetében hatással volt ránk. Mindig is egy szupernehéz, mocskos szörnyetegnyi lemezt akartunk készíteni, és szerintem a BCB-vel ezt sikerült is megvalósítanunk.
Martin beteges éneke sokat adott a dalokhoz; valójában az ének nagyon fontos része az album atmoszférájának és hozzáállásának?
Határozottan.
Hogyan látod azt, hogy bár a produkció továbbra is kissé nyers, sáros és koszos, a hangszerek valamivel jobban hallhatók, mint korábban; az ének, a gitárok, a basszusgitár és a dobok meglehetősen egyenrangúan vannak jelen a keverésben?
Pontosan ez volt a célunk: minden hangszert tisztán lehessen hallani, ugyanakkor az egésznek együttesen mocskos, nyers hangzása legyen. És ezt sikerült is elérnünk.
A borítót látva már nagyjából képet kaphatunk arról, mire számíthatunk: beteges, elmebeteg és brutális old-school death metalra, rengeteg bizarr és nyugtalanító utalással. Hogyan magyarázod ezt?
Számomra egy albumborító ugyanolyan fontos, mint maga a zene. Akkoriban az emberek meglátták egy magazinban vagy egy boltban, és remélhetőleg azt gondolták: „Úristen, mi a fasz ez?” Ennek súlyosnak kell lennie. Olyan lemeznek kell lennie, amilyennek elképzelem. Szerintem ezért ez a borító száz százalékban illik a zenénkhez.
Igaz, hogy az eredeti albumborítót – amely két levágott, részben bomlásnak indult, egymást csókoló fejet ábrázolt (valójában egyetlen, Joel-Peter Witkin által kettéfűrészelt fejről van szó) – az ausztrál kiadáshoz meg kellett változtatni?
Nem, egyszerűen betiltották a forgalmazását Ausztráliában. Nem készült hozzá külön ausztrál borító.
Ugyanakkor a borító akár paródiaként is értelmezhető a híres fényképről, amelyen Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker csókolózik az egykori Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 30. évfordulóján, 1979-ben…
Én egyáltalán nem így gondoltam rá. Nem érdekelt az a két seggfej.
Hogyan látod azt, hogy a Been Caught Buttering egy meglehetősen lenyűgöző, ugyanakkor kissé alulértékelt death metal-kiadvány, amely ráadásul elkerülte azt a csapdát is, amelybe sok más death metal-zenekar beleesett, nevezetesen hogy túlságosan unalmassá vagy ismétlődővé váljon?
Szerintem nem alulértékelt. Akkoriban világszerte nagyon jól fogyott, és még mindig jól fogy. Már régen elérte a maga státuszát, és a következő generációk is mindig újra fel fogják fedezni. Ahogy korábban mondtam, már 1990–91-ben is untam azt, hogy ennyi zenekar ugyanúgy szól.
Ezen az albumon mindent megtalálunk, amit a Pungent Stenchben szeretünk, méghozzá összegyúrva és tökéletes egyensúlyban: ott van a gyors death metalos támadás, a sludge-os doom/death metal és természetesen a beteges, bizarr humorérzéketek is, nem igaz?
Én is így gondolom. Minden a lehető legjobb módon lett összegyúrva.
Bár a For God Your Soul… For Me Your Flesh 1990-ben már meghozott némi sikert a zenekarnak, a Been Caught Buttering helyezte fel igazán a neveteket az európai death metal térképére. Egyetértesz ezzel?
Igen, de ne felejtsük el azt sem, hogy 1991–92-re maga a színtér is sokkal nagyobbra nőtt, mint amilyen 1990 elején volt.
Az album ugyanazon a napon jelent meg, mint a Benediction The Grand Leveller című lemeze…
Nem tudom. A BCB 1991 elején jelent meg, nagyjából a születésnapom környékén.
1991-ben a death metal elérte a csúcsát, és rengeteg klasszikus jelent meg, mint például a Death Humanje, a Gorguts Considered Deadje, a Morbid Angel Blessed Are the Sickje, a Massacre From Beyondja, a Cancer Death Shall Rise-a vagy a Morgoth Cursedje, hogy csak néhányat említsek. Hogyan láttad akkoriban a death metal színteret összességében?
Akkoriban minden friss és erős volt, de már kezdtek megjelenni az unalmassá válás jelei is. Ne felejtsük el, hogy én már 1986 és 1991 között is hallgattam ezeket a death metal-zenekarokat, amikor még demókat és hasonló anyagokat jelentettek meg, tehát ez már hosszú időnek számított.
Milyenek voltak a lemezhez kapcsolódó koncertek és turnék?
Októberben volt egy európai headliner turnénk, decemberben pedig a Type O zenekart kísértük Európában. 1992-ben valamennyit turnéztunk az Egyesült Államokban, majd néhány önálló koncertet adtunk különösebb, furcsa helyeken. Ezt követte 1993-ban Ausztrália és Új-Zéland.
Alex, nagyon köszönöm a válaszaidat! Mik lennének a záró gondolataid?
Köszönöm az érdeklődést, nagyszerű időszak volt. Vigyázzatok magatokra!
